Hibbant-szigeten nem volt mindig béke a vikingek és a sárkányok között - ahogyan Pléhpofa sem volt mindig „Termetes", és Valka sem volt mindig Haddock.
Hogyan kezdődött hát minden? Honnan indultak, miként ismerkedtek meg Hablaty szülei? Milyen probl...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
/Valka/
Amikor kinyitottam a szemem, azon kaptam magam, hogy egy puha, kényelmes ágyon fekszem. Erőtlenül elfordítottam a fejem, és tekintetemmel körbepásztáztam a szobát, ahová kerültem.
Azonnal megállapítottam, hogy nem otthon vagyok — a helyiség egyáltalán nem hasonlított Gothi házához. A szobában az ágyon kívül egy szekrény és egy íróasztal állt, minden ízléses stílusban elrendezve. Hol lehetek? — ez az egyetlen kérdés motoszkált a fejemben, és nem hagyott nyugodni. Ki kellett derítenem.
Nagy nehezen feltápászkodtam, de a következő pillanatban a lábaim megbillentek, én pedig nekiestem a szoba falának. Éles fájdalom hasított a bal alkalomba. Ijedten odakaptam, és óvatosan feltűrtem a ruhám ujját. Arcom grimaszba torzult a látványtól.
A bőrömön hosszú, mély vágás éktelenkedett. Bár a seb már gyógyulni látszott, még mindig tompán lüktetett. Mióta lehet ott? És hol szerezhettem? — töprengtem. Aztán felvillantak az agyamban a legutóbbi emlékképek: Alvin... Bélhangos... A titánszárnyú szörnyennagy rémség... A szikla... Hát, persze. Bizonyára megsérültem és eszméletemet vesztettem. De miért nem vittek Gothihoz? Talán a sárkány végzett Bélhangossal? Nem, az nem lehet. Ha ez így lenne, sohasem bocsátanék meg magamnak. Hiszen ő csak engem védett. És Alvinnal mi történhetett? Meg a többiekkel? Vajon mindenki jól van? Vagy... lehetséges, hogy én haltam meg? Meg kell tudnom.
Erőt vettem magamon, és ismét álló helyzetbe tornáztam magam. Némi egyensúlyozás után sikerült stabilan megmaradnom a két lábamon. Feltűnt, hogy a padló ide-oda ringatózik. Vajon csak én vagyok olyan állapotban, hogy hallucinálok, vagy valami más az oka ennek a furcsa, egyenletes mozgásnak, ami valamiért mégis ismerős? Csak nem...?
Amint kinyitottam az szobám ajtaját, megkaptam a választ. Sejtésem beigazolódott, ugyanis egy hajón találtam magam. A jármű vadonatúj, csodaszép világosbarna fából készült.
Tekintetem az árbocra emeltem, ahol vakítóan fehér vitorlát pillantottam meg. Lágyan végighúztam a tenyeremet a kabin ajtaján. Éreztem a fa gondosan csiszolt, sima tapintását. Bizonyára frissen lakkozták.
Tettem pár tétova lépést, hogy jobban belássam a fedélzetet. A hajó átlagos méretűnek, ám annál gyorsabbnak tűnt, keskeny szélessége és karcsú, hosszúkás kialakítása miatt. Könnyedén szelte az óceán habjait. Közel s távol nem láttam egyetlen szigetet sem. Teljesen tanácstalanul, kábán forgolódtam és bámészkodtam. A fedélzeten csak néhány matróz lézengett. Amikor az egyikük észrevett, elejtette a kezében tartott vödröt, és annak tartalma — történetesen egy nagy adag sózott hal — a földön landolt.
— Segíthetek? — léptem hozzá kedvesen.
— É-én... nekem... szólnom kell... — dadogta a matróz, és elszaladt.
