Hibbant-szigeten nem volt mindig béke a vikingek és a sárkányok között - ahogyan Pléhpofa sem volt mindig „Termetes", és Valka sem volt mindig Haddock.
Hogyan kezdődött hát minden? Honnan indultak, miként ismerkedtek meg Hablaty szülei? Milyen probl...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
/Pléhpofa/
Szemben álltam a rettenetes fenevaddal, magával a megtestesült tűzzel: a szörnyennagy rémséggel. Fenyegetően morgott rám.
— Táncoljunk hát... — sziszegtem összeszorított fogakkal. Jól tudta ő is és én is: itt ma az egyikünk meghal.
— Ne! — hallottam egy kétségbeesett kiáltást a hátam mögül. A hang irányába fordítottam a fejem — és leesett az állam.
Az aréna kapujában egy barna hajú lány állt. Na, erre nem számítottam. Kinyitotta? De miért? Most akkor, pontosan mi a fészkes fene folyik itt? Egyáltalán, mit képzel magáról, hogy csak úgy besétál ide? Mit művel? Köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől.
Úgy látszik, a sárkány is meglepődött, mert egyelőre nem támadott, csak érdeklődve fixírozta a kapuban álló lányt. Bizonyára nem értette, miért jelent meg itt még egy ember. Hát, én sem.
— Mégis mit jelentsen ez? — háborgott apám, és felemelkedett törzsfői székéből.
— Ne öld meg a sárkányt, kérlek! — rimánkodott a lány, és közelebb sétált. — Ez így nem igazságos! Még védekezni sem tud, esélye sincs, hogy elrepüljön! — magyarázta.
— Még hogy nem tud védekezni? — nevettem hitetlenkedve. — Ez egy vérengző fenevad!
— Egyáltalán nem ugyanolyan, mintha odakint győznéd le! — kiabálta. — Ez így csalás, még csak nem is menekülhet! Ők nem olyan rosszak, mint mindenki hiszi. Nem kellene megölnünk őket, más utat is választhatnánk!
— Megkérdőjelezed a tevékenységünket? — mennydörögte apám, és kardjával rávágott az aréna falára.
A sárkány, aki eddig csak ide-oda kapkodta a fejét a veszekedésre, most megvadult, és ismét tűzbe borította magát, majd üldözőbe vett. Időközben valamelyik eszement viking újra becsukta a kaput, hogy a sárkány ne mehessen ki — de arra már nem gondolt, hogy mi lesz ezzel a kamaszlánnyal, aki nemhogy fegyvert forgatni nem tud, de ránézésre még egy kalapácsot se bír el.
— Ajaj... — motyogta maga elé, és ő is futni kezdett.
— Vedd el az egyik pajzsot! — kiáltottam rá.
Megfogadta a tanácsomat, de még két kézzel is épphogy csak meg bírta tartani. Úgy tudtam...
Eközben én harcba szálltam a bestiával, ütöttem-vágtam a pöröllyel, ahol csak értem. A rusnya dögnek egy ízben majdnem sikerült odapörkölnie nekem — ám velem emberére akadt. Jó kiképzést kaptam, nem féltettem magam. A lány miatt már jobban aggódtam.
— Ne csak állj ott, mozogj is, úgy nehezebb elkapnia! — förmedtem rá, amikor egy ízben majdnem nekiütköztem. — Egyáltalán, ki vagy te?
