Hibbant-szigeten nem volt mindig béke a vikingek és a sárkányok között - ahogyan Pléhpofa sem volt mindig „Termetes", és Valka sem volt mindig Haddock.
Hogyan kezdődött hát minden? Honnan indultak, miként ismerkedtek meg Hablaty szülei? Milyen probl...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
/Valka/
Azt se tudtam, hol áll a fejem. Az esküvői előkészületek olyan sok időt vettek igénybe, hogy időközben elhaladt fölöttünk egy év, én pedig elmúltam húszéves — ám még közel sem volt vége. Mi, vikingek egyébként is megadjuk a módját, ha életünk nagy napjáról van szó, de a törzsfő násza értelemszerűen minden másnál hatalmasabb felhajtással járt.
Mindenki az eseményről beszélt a szigetvilágban, és természetesen a többi törzs vezetői is hivatalosak voltak az ünnepségre. A sok vendég miatt nem tarthattuk akármelyik évszakban, hisz' ha befagyott volna a tenger, nem tudtak volna idehajózni, és ennyi embernek szállást sem voltunk képesek biztosítani, az alacsonyabb rangúaknak be kellett érniük sátrakkal. Tele volt velük a part és a környező mezők, közel egy hétbe telt, mire mindenki ideutazott. A sok ember magával vonzott mindenféle kalmárt is, akiknek remek alkalom volt ez, hogy eladják színesebbnél-színesebb portékakínálatukat.
Összességében, egész Hibbant-sziget felbolydult, akár egy sárkányfészek — és ezzel nem túlzok, hiszen ahol ennyi a viking, ott a konfliktusok száma is növekszik. Az esküvő előtti héten, amikor már összegyűlt a nánsznép legjava, mindennapossá váltak a verekedések, unottan haladtam el az utcán a bunyózó vikingek mellett, mintha ott se lettek volna.
Na, persze, nem is volt időm ilyen pitiáner dolgokkal törődni. Mindenki körülugrált, és különféle kérdésekkel, információkkal rohangáltak hozzám, például, hogy az elefántcsontszínű menyasszonyi öltözékemhez milyen aranykiegészítőket óhajtok, vagy hogy kiknek adományozom el a házam, a régi ruháim, és minden egyebemet, amik a hajadonságomat szimbolizálják, és a hagyomány szerint a házassággal le kell mondanom róluk. Zsongott a fejem, szabadulni akartam a felfordulásból, és az izgatott készülődést lassanként felváltotta a „csak essünk túl rajta, és legyen már vége ennek az egésznek" érzés — így aztán felettébb hálás voltam Pléhpofának, amikor egy ízben karon ragadott, és kimentett a hozzám beszélő asszonyok gyűrűjéből, akik épp arról faggattak, melyik árnyalatú vörös, illetve zöld selyemmel vonják be a menyasszonyi koronámat.
— Bocsánat, bocsánat, sürgősen ellenőriznünk kell a menyasszony-sört, úgyhogy elrabolnám a hölgyet, remélem megértik. Köszönöm — szabadkozott, és már húzott is magával.
— Huh, tökéletes időzítés — mosolyogtam rá hálásan, miközben kézen fogva megindultunk a falu utcáin.
— Hé, főnök! — rohant oda hozzánk egy viking.
— Ezt nem hiszem el... — fújtattam.
Pléhpofa fáradtan sóhajtott.
— Ne haragudj, Hjalmar, épp dolgunk van...
— Tudom, főnök, de ez életbevágóan fontos! Épp most érkezett meg az Ádáz-törzs főnöke, és érdeklődni szeretne, hogy hová tehetik a nászajándékukat.
