Hibbant-szigeten nem volt mindig béke a vikingek és a sárkányok között - ahogyan Pléhpofa sem volt mindig „Termetes", és Valka sem volt mindig Haddock.
Hogyan kezdődött hát minden? Honnan indultak, miként ismerkedtek meg Hablaty szülei? Milyen probl...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
/Pléhpofa/
Egy szép, napsütéses reggelen ismerős hangra keltem. Túlságosan ismerősre...
— Ébresztő, bátyó! — harsogta a fülembe Nissa.
Azonnal kipattant a szemem. Húgom elégedetten vigyorgott a képembe.
— Mi a ménkű...? Odin szakállára, Nissa, ne ordíts már! Megsüketülök — húztam a fejemre a takarót.
— Én próbáltalak kíméletesen felébreszteni — szabadkozott nevetve —, de hiába szólongattalak, bökdöstelek vagy rázogattalak, nem reagáltál — így hát kénytelen voltam más módszerekhez folyamodni. Ha ez se vált volna be, a következő lépés már az lett volna, hogy lelocsollak egy vödör vízzel — csicseregte. — Egyébként, tudsz róla, hogy úgy horkolsz, mint egy fészekaljnyi sárkány?
Gyilkos tekintettel kukkantottam ki a takaró alól, és hozzávágtam a párnámat, de ő még idejében félrehajolt.
— Nissa... mégis mi a búbánatos Thorért kellett ilyen korán felkeltened? — morgolódtam, és fejemet a párnámba fúrtam... volna, ha ott lett volna. — Lennél szíves visszaadni a párnámat?
— Tessék — nyújtotta át mosolyogva. — De hé, ne aludj vissza! Tudod, hogy ma van a nagy nap! — ugrándozott.
— Neked minden nap nagy... — dünnyögtem unottan.
— Ajj, ne már! Megígérted, Pléhpofa! — nézett rám bociszemekkel.
Már értettem, miért pattog így. Azt ígértem, hogy ma segítek neki gyakorolni a különböző fegyverek használatát — jobban mondva, megtanítom, hogyan kell velük rendesen bánni, mert Nissa még eléggé alapszinten járt a harci ismeretekben. Kettőnk közül ő a fiatalabb és a lány, ezért apánk nem kezdte olyan korán edzeni, mint engem. Mivel azonban nálunk, vikingeknél a nők is harcolnak, elvárja majd tőle, hogy öt év múlva, a kiképzésen jól teljesítsen.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és apánk lépett be.
— Mi ez a ricsaj? — kérdezte.
— Pléhpofa megígérte, hogy ma segít nekem gyakorolni a harcot, és megyünk mindjárt az arénába, csak fel kellene kelnie. De én úgy várom már, annyira jó lesz! — hadarta a húgom egy szuszra, levegővétel nélkül. Irigylem, hogy ennyi energiája van már kora reggel. Teljesen felpörgött — bár, ha jobban belegondolok, ő mindig ilyen.
— Valóban? — hökkent meg apánk. — Ez igazán remek. Figyelemre méltó, hogy segítesz a húgodnak, fiam — mondta nekem. — Te pedig ügyes légy! — borzolta meg szeretetteljesen Nissa haját. — Nos, nekem mennem kell, várnak a főnöki teendők. Később talán még összefutunk a faluban.
— Szia, apa! — ölelte meg a húgom.
— Szervusz, kislányom. Szia, fiam — köszönt el tőlünk, és kisétált az ajtón.
