24. 》Csillagok mámorában《

234 17 39
                                    

/Valka/

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

/Valka/

Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolog felnőttnek lenni. Lassan egy éve, hogy hivatalosan nagykorúvá értem, és visszakaptam a régi otthonomat, amiben még a szüleimmel éltem — csodával határos módon nem égett le a sárkánytámadások alatt.

Azóta a saját lábamon kellett megállnom. Így, tizenkilenc évesen, közel egy esztendő távlatból már egész sikeresen belerázódtam — azonban nagy szükségem volt egykori gyámom, Gothi, és persze a barátaim segítségére.

Mindannyiunkat megváltoztatott kicsit a felnőtt lét. Na, nem azt mondom, hogy érettebbek lettünk — legalábbis társaságunk nagy részéről ez biztos nem mondható el —, de talán valamivel komolyabbak, felelősségteljesebbek (már aki). Egyébként pedig nem sok változás történt a barátaim személyiségét illetően, ami még inkább megerősíti abbéli hitemet, miszerint az emberek lényegükben mindig ugyanolyanok maradnak.

Hibbant is lassan hét emberöltő óta áll rendületlenül — dacolva a rendszeres jégesőkkel —, az itt élő emberek pedig továbbra is sárkányokat ölnek. Maguk a barátaim is gyakran kényszerülnek vadászatra, némelyek közülük — mint például James, Susan, Nissa és Pléhpofa — híres sárkányölők lettek.

Apropó, James és Susan... ők ketten végre úgy határoztak, összekötik az életüket. A csapatunkból természetesen mindenki kapott meghívót a jeles eseményre, a falu pedig a feje tetejére állt — hiszen a Hofferson és a Soldat-család köztiszteletnek örvendett Hibbanton —, mindenki kivette a részét az előkészületekből. Végeredményképpen megérte, a ceremónia pompásan sikerült.

A lakodalmon már jobban elszabadultak a kedélyek, mindenki felöntött a garatra, táncolt, mulatott, vigadozott. Kuncogva néztem a részeg Bélhangost és Pléhpofát, akik egymásba kapaszkodva tántorogtak — mígnem az utóbbi elhányta magát.

— Ajaj... — siettem hozzájuk, és karon ragadtam a törzsfő fiát. — Azt hiszem, jobb lesz, ha te most velem jössz kijózanodni.

— Hé, ne vidd már el! — méltatlankodott Bélhangos. — Még nincs vége a mulalatozásnak! Haha, mulalatozás... milyen vicces! Ugye, Valka? Valalalka... hahaha!

— Tudod mit? Jobb lesz, ha te is jössz.

Egyik oldalról Bélhangosba, másik oldalról Pléhpofába karoltam, és kivezettem őket a nagycsarnokból. Két ilyen erős vikinggel nem volt könnyű, de örömmel állapítottam meg, hogy hasznát vettem a folyamatos fizikai megterhelésnek.

Két éve edzettem rendszeresen — na, nem a sárkányok ellen, hanem hogy meg tudjam védeni magam. Az elmúlt évek eseményei alapján (mint például a kétszeri elrablásom a kalózok által) úgy éreztem, szükségem van rá. Nem akartam tovább az a lány lenni, akit mindig mindentől meg kell menteni.

Fő kiképzőm Nissa volt — rengeteget tanultam legjobb barátnőmtől. Igaz, a kard, pöröly és szekerce még mindig nem volt az erősségem, de a tőrrel egész remekül bántam, íjjal pedig kifejezetten ügyes voltam. A fegyverek közül leginkább a szimpla botot tudom alkalmazni. Ez ritkaságszámba ment, mert a vikingek nem igazán használtak ilyet, rajtam kívül a faluban egyedül Gothinak volt botja. Eredetileg neki se harc céljából, de annyit ütlegelte vele Bélhangost, hogy Nissa kitalálta: ez talán nekem is menne.

Sárkányszív - Így neveld a sárkányodat fanfictionWhere stories live. Discover now