Hibbant-szigeten nem volt mindig béke a vikingek és a sárkányok között - ahogyan Pléhpofa sem volt mindig „Termetes", és Valka sem volt mindig Haddock.
Hogyan kezdődött hát minden? Honnan indultak, miként ismerkedtek meg Hablaty szülei? Milyen probl...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
/Valka/
Morcosan foglaltam helyet az aréna lelátóján. Hihetetlen, de megint itt voltam — azon a helyen, ahol annyi meghatározó élményben volt már részem. Csodálkoztam volna, ha ez most másként történik. Elvégre, az emberek rendszerint fontos események miatt csődülnek ide — mint amilyen a mai.
— Nem zavar, ha idejövök melléd? — hallottam meg egy jól ismert hangot.
Felé fordítottam a fejem, és halványan elmosolyodtam.
— Csak nyugodtan.
Tekintetemet a küzdőtérre szegeztem.
— Valami baj van? Csak mert eléggé rosszalló arcot vágsz.
Igazat kellett adnom neki. Cseppet sem voltam rendben, egész lényemből sütött a feszültség. Ajkaimat pengevékonyra húztam össze.
— Ismered a véleményemet, Pléhpofa — préseltem ki magamból a kurta választ.
Beszéd közben nem néztem rá, de így is magamon éreztem a tekintetét.
— Figyelj, Val... — vett nagy levegőt.
— Hagyd ezt, kérlek — fojtottam belé a szót. — Most nem akarok vitatkozni. Már ezerszer átrágtuk magunkat ezen a témán. Mindkettőnknek van egy álláspontja, ami nem változott. Kötöttünk egy egyezséget — ennyi legyen elég.
A szemébe néztem, mire bólintott. Abban a pillanatban szavak nélkül is megértettük egymást. Nem erőltette a konfliktust se ő, se én, de mindketten tudtuk, hogy eltérő nézeteink miatt előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz az összezörrenés kettőnk között. Ám annak még nem most jött el az ideje.
Tekintetemet elfordítottam az övétől, és figyelmem ismét az aréna fele irányítottam.
— Nissa? — szakadt ki belőlem egy sóhaj.
— Már odalent van.
Fájdalmasan lehunytam a szemem, de rögtön utána ki is nyitottam. Mi ütött belém? Most nem mélázhatok. Erősnek kell lennem.
— A többiek? — kérdeztem.
— Ott — mutatott egy pontra a nézőtér másik oldalán. Még a nagy tömegben is viszonylag hamar sikerült kiszúrnom kis csapatunk tagjait.
— Hogyhogy nem velük vagy? — fordultam Pléhpofához.
Apró ráncok jelentek meg a szeme sarkában, ahogy elmosolyodott.
— Ugyanezt kérdezhetném tőled is.
— Jogos — ismertem el. — A válaszom: nem tudom. Valahogy idekeveredtem. Talán éppen itt volt hely. Na, és te? Nem feleltél az eredeti kérdésemre — fürkésztem az arcát, enyhén összehúzott szemmel.
