Bizalmunk története / Első kötet

Hetedik fejezet

Eloise Blanche

Október 20. kedd

- Mit kell tennem? –néztem Cittára, aki sosem volt a jó ötleteiről híres. Valahogy éreztem, hogy Mr. Adams-el kapcsolatos, és a gyomrom összerándult. A fizikatanárról leolvasható volt, hogy egy perverz állat és Citta pont kapható volt erre. De a legrosszabb az egészben, hogy van vagy negyvenöt éves.

- Mr. Adams, azaz Ken elhívott a hétvégre magával Vietnámba, és egy kedves barátja is jelen lesz, így kell mellé is valaki, és az a valaki te leszel –mondta, mire kifutott a vér az arcomból.

- Utazzak el veletek egy hétvégére? Legalább a pasas a nagyapám lehetne? –kérdeztem kiakadva.

- Jézusom, csak negyvenhat éves! És olyan gazdag, hogy a kora eltörpül a pénze mellett –legyintett.

- Citta, én nem akarok elmenni egy vadidegennel egy egész hétvégére! –a hangomból most kihallatszott a kétségbe esés.

- Akkor hívom Juliát, hogy kivel láttam a kedves pasiját az imént –vette elő a telefonját a rózsaszíntáskájából.

- Ne csináld –néztem rá, miközben ő már el is indította a hívást.

- Rendben! Elmegyek veletek! –adtam meg magam gyorsan, és szinte alig bírtam a sírást visszafogni.

- Remek! Akkor csütörtök reggel felveszlek –vigyorgott győztesen, majd tovább indult az utcában. Én pedig kétségbeesetten álltam egyhelyben. A fenébe!

Október 22. csütörtök

Anyuéknak valami elképesztően nehéz volt beadni, hogy Cittával miért is megyünk így ''kettesbe'' nyaralgatni évközben. De végül feladták és rám hagyták az egészet. Reggel nyolckor, Citta dudáltatott a ház előtt a citromsárga Volkswagenével. Gyomorgörccsel toltam ki a bőröndömet az ajtón, és mivel a szüleim már dolgoztak, így bezártam magam után a házat és elindultam Citta felé. Kiszállt az autóból és nagy boldogsággal fogadott.

- Elképesztően jól fogunk szórakozni –közölte, de én pont az ellenkezőjét állítanám. Betettem hátra a csomagomat, majd beszálltam előre.

- A reptéren találkozunk velük? –kérdeztem fancsaliképet vágva.

- Igen –bólintott, és kikanyarodott a házunk elől.

Ahogy elindultunk a reptér felé, a gyomrom egyre inkább liftezett és minden porcikám azt kiabálta, hogy ugorj ki a kocsiból. De míg ezen kattogott az agyam, már fel is értünk az autópályára, és onnan már nem volt messze a reptér.

- Mennyi idő az út? –kérdeztem, mivel sosem utaztam még el Monacoból sehová.

- Egy nap körülbelül –felelte, mire kiakadva kaptam rá a tekintetem.

- Tessék? Most szivatsz?

- Jézusom, kibírod nem? –forgatta a szemét és sávot váltott.

- Hihetetlen, komolyan –akadtam ki

- Maradj már –csitított el. Dühösen fordultam az üveg felé, és néztem a mellettünk elhaladó autókat. Majd ahogy megláttam a repteret jelző táblát meg is bántam, hogy reggeliztem. Citta egy őrzött parkolóban állt meg, majd ahogy kiszálltunk, hirtelen meg is jelent Mr. Adams és egy másik férfi, aki öltönyben volt, mint aki üzletiútra készül.

- Nem hittem volna, hogy ilyen csinos lánykát kapok a hétvégére –megjegyzése hallatán legszívesebben elrohantam volna.

- Daimen –mutatkozott be, és valahogy gyanús volt, hogy a vezetéknevét nem említi. De én meg be sem akartam mutatkozni, amit Citta azonnal észrevett és mellém lépett.

- Eloise Blanche –mutatott be a félig őszhajú férfinek. Semmi sármja nem volt, és kimondottan apámnak lehetett volna mondani.

- Örülök, hogy megismerhetlek, Eloise –vigyorgott, amitől kirázott a hideg.

Nem sokáig álltunk az autónál, hanem elindultunk a reptér felé. Majd hamarosan rájöttem, hogy magángéppel fogunk utazni. Amint átvették tőlünk a csomagjainkat, kisétáltunk a külön álló géphez.

- Viselkedj –húzódott mellém Citta, és szőkehaját hátra vágta. Nem reagáltam, de ő jól tudta, hogy nem fogok balhét csapni, mert akkor azonnal hívja Juliát. Azért ahogy a gépre fellépkedtem elgondolkodtam azon, hogy megéri-e ez az egész.

Elhelyezkedtem egy ülésbe, amivel szemben volt egy másik is. Daimen azonnal ott foglalt helyet, ami egyáltalán nem tetszett.

- Mit tanulsz? –érdeklődött, és pont ekkor a vászonkabátom zsebébe megrezzent a telefonom.

- Pszichológiát –feleltem, és közben előhúztam a telefonomat. Ahogy megláttam anya üzenetét, amiben jó utat kíván, elszomorodtam. Sosem hazudtam neki, és most megkellett tennem. Szörnyű vagyok.

- Az szexi –közölte, mire felnéztem rá.

- Mi benne a szexi? –vontam fel a szemöldökömet gúnyosan.

- Minden –vigyorgott.

Komolyan nem hittem el, hogy egészhétvégén ezzel az alakkal leszek összezárva.

- Egyébként mi lesz a program? –kérdezte izgatottan Citta.

- Ha oda érünk elfoglaljuk a hotelszobánkat, majd megnézzük a hétvégi időmérőt és futamot –válaszolta Mr. Adams.

- A miket? –értetlenkedett Citta, szőkehaját ide-oda dobálva. Én pedig abban reménykedtem, hogy rosszul értelmeztem, amit mondott.

- Forma-1 verseny lesz Vietnámban, és mivel szeretjük így egyértelmű, hogy elmegyünk rá –magyarázta Daimen.

- Ohh baszki –csúszott ki a számon. Charles mit fog gondolni, ha ezzel a barommal meglát?

- Mi a probléma? –néztek rám mindhárman.

- Igen, mi a probléma, Eloise? –kérdezte szórakozottan Citta.

- Semmi –feleltem végül, és elővettem a magammal hozott könyvet.

***

Október 23. péntek

Tényleg egy napot utaztunk át, mire oda értünk Vietnámba. Az út valami szörnyű volt, és legszívesebben végig aludtam volna az egészet. Igazából majd nem így is volt. Mivel aludtam jó pár órát, majd eljátszottam, hogy alszom és végül csak három órát kellett hallgatnom Daimen idióta dumáját. Beszélt az üzletkötésekről, sakkról meg delfinekről... Utóbbiról fogalmam sincs, hogyan jött szóba. Amikor pedig végre leszállhattunk a gépről, azonnal előre mentem. Napszemüvegemet felvettem, majd körbe néztem és a messziségben megpillantottam egy fekete autót.

- Az lesz a mi kocsink –mutatott Daimen a fekete autó felé.

- Ki gondolta volna –dünnyögtem, és szerencsére nem figyeltek rám.

Elképesztő meleg volt itt, és a kabátomat nem is vettem fel ahogy haladtunk az autó felé. Amikor mellé értünk, meglepetten vettem észre, hogy az autóban nincs sofőr, csak ide lett hozatva. Daimen beült a vezetőülésbe, ami azt jelentette, hogy nekem is előre kell ülnöm. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez és alig vártam, hogy túl legyek ezen a három napon.  

Instagram: dkamilla_iroioldal