Bizalmunk története / Első kötet

Huszonharmadik fejezet

Eloise Blanche

November 12. csütörtök

A török nagydíjra Charles elutazott, így az üzenet váltások maradtak közöttünk. Mivel még sehol nem publikáltunk közösen semmit se, így nem tartottam attól, hogy Julia letámad a campus közepén. Viszont jól tudtam, hogy amint kiderül a kapcsolatunk, háborús övezetre lépek. Julia sosem volt az a fajta, aki csak úgy elmegy valami mellett. Az pedig, hogy Charles-al összejöttem, a legnagyobb bűn, amit elkövethettem ellene. De szerettem volna ezt az egészet kizárni, mivel állandóan nem lehet bűntudatom.

- Eloise –szólított meg valaki, miközben kiléptem az egyik előadó teremből. Megálltam, majd ahogy a hang felé fordultam, megpillantottam Aidat. Meglepetten néztem a volt barátnőmre, aki most minden gúny és grimasz nélkül nézett rám.

- Szia –köszöntem, de a meglepettség ott volt a hangomban.

- Beszélhetünk? –érdeklődött, és sötéthaját megigazította.

- Persze –bólintottam és elindultunk a büfé felé, ahol kis asztalok is voltak ki helyezve. Leültünk az egyikhez és kérdőn Aidara néztem.

- Szóval mit szeretnél? –kérdeztem, mire elhúzta az ajkát.

- Julia terhes –mondta ki, mire kellett pár pillanat mire felfogtam, amit mondott.

- És ezt most miért mondod el nekem? –kérdeztem értetlenül.

- Azért, mert láttalak Charles-al és nem akarom, hogy elrontsa a kapcsolatotokat –megfordult a fejemben, hogy csak álmodom-e mindezt.

- Mármint szerintem az a terve, hogy beállítja Charlest apának, de biztos nem ő az –hajolt közelebb, hogy más ne hallhassa. Kezdett minden összeállni és azonnal hányingerem lett.

- És ha igen? –csúszott ki a számon a kérdés.

- Kétlem, mivel állandóan Chesterhez járkált az utóbbi időben –legyintett.

- Kösz, hogy ezt elmondtad, de pillanatnyilag mindjárt elhányom magam –jelentettem ki.

- Én... Én csak jót akarok, Eloise! Nem érdemled meg azt, hogy Julia így bánjon veled –csomó kérdés felvetődött bennem, de csak egyre kérdeztem rá.

- Te miért barátkozol egyáltalán vele? –néztem rá, mire elkapta a tekintetét rólam.

- Mert nem akarok az ellensége lenni –meglepett, hogy ugyanaz válasza, mint anno nekem volt.

- Túl lehet élni –sóhajtottam, majd el is nevettem magam.

- Képes lennél újra jóba lenni velem? –töprengő hangnemben kérdezte Aida. Fogalmam sem volt mit válaszoljak. Aida igazából sose bántott igazán, de jól tudtam, hogy úgy ugrált állandóan ahogy Julia fütyült.

- Nem tudom –feleltem őszintén.

- Megértem, de szeretnék eltávolodni Juliától –vallotta be.

- Sok sikert hozzá –álltam fel, mivel sietnem kellett a következő órámra. Talán bunkónak tűntem, de mellettem egyikük sem állt, amikor Julia megalázott a folyosó közepén.

Charles Leclerc

November 13. péntek

Éppen ahogy kiléptem az öltözőmből, Andrea Ferrari és... Julia közeledett felém. Mi a fenét keres ez itt? Egy pillanatra lefagytam, majd mire oda értek hozzám, össze is szedtem magamat.

- Mit keresel itt? –kérdeztem azonnal a szőke lányt, aki bánatos mosollyal köszöntött.

- Beszélni akarok veled –mondta túlságosan komolyan.

- Nem ér rá? –sóhajtottam.

- Nem –ingatta a fejét, és mivel túlságosan kiskutya szemekkel nézett rám, így nem tudtam a póker arcomat sokáig tartani.

- Gyere –böktem az öltözőm felé, és kinyitottam előtte az ajtót. Andrea tovább ment a folyosón, én pedig becsuktam mögöttünk az ajtót. Nem beszéltem már jó ideje Juliával és még azért sem vontam kérdőre mert bekavart Eloisenál.

Julia háttal állt meg nekem, a táskáját letette a kanapéra majd, amikor megfordult egy terhességi teszt volt az egyik kezében, a másikban pedig egy kép. Úgy hátráltam egyet mintha meglöktek volna.

- Ugye nem akarsz egyedül hagyni a gyerekünkkel? –kérdezte, mire azt hittem ott esek össze az ajtó előtt.

- Mi van? Az gyerekünk? Még is tudod te egyáltalán ki igazából az apja? –támadtam le azonnal, ami valljuk be nem volt szép tőlem.

- Igen, te! –emelte fel a hangját.

- Ne csináld már, Julia! Ezt nem teheted meg velem –ingattam a fejem idegesen.

- Komolyan nem akarod a felelőséget vállalni? –akadt ki. Újra a lányra néztem, akit négy éven keresztül szerettem, és kivételesen most őszintének tűnt.

- De... De én már mással vagyok, Julia –sóhajtottam.

- Mi? Még is kivel? –láttam rajta, hogy sejti, de valahogy mégsem akart neki összeállni.

- Eloiseal, és nem akarom vele elcseszni –jelentettem ki.

- Komolyan egy csitrit választasz a gyereked helyett? –megalázó hangsúlyban támadt nekem.

- Ne beszélj így Eloiseról –morogtam.

- Hihetetlen, hogy képes vagy eldobni a gyerekedet –szipogta, és már nem tudtam eldönteni, hogy rájátszik vagy tényleg kétségbe van esve.

- Nem fogom eldobni, de Eloise-t szeretem és nem téged –közöltem, mire elkezdett sírni. Istenem, nem hiszem el.

- Mindketten tudjuk, hogy Eloiseal úgysem lesz tartós a kapcsolatotok, és te még is őt választod helyettünk –simította a kezét a hasára.

- Nem lesz tartós? Boszorkánynak álltál vagy mi? Majd kiderül mi lesz, addig is ne szólj bele az életembe –rivalltam rá.

- Hihetetlen egy szemét vagy –fordított hátat, belevágta a táskába a terhességitesztet, meg a képet és felkapta a táskáját majd elindult az ajtó felé. Oldalra léptem majd engedtem, hogy kimenjen mellettem. Akkor követtem el életem egyik legnagyobb hibáját. 

Instagram: dkamilla_iroioldal

Roppantul örülök a Carlando dobogónak, de egyben nagyon szomorú vagyok amiért Charles nem tudott elindulni a mai futamon. :((