Bizalmunk története / Első kötet

Nyolcadik fejezet

Eloise Blanche

- Nem zárhatsz vele egy szobába ‐dühöngtem Cittának, ahogy a halban vártuk a két férfit, míg átvették a szoba kártyákat.

- Jézusom, mit gondoltál, hogy majd külön szobát kapsz, vagy velem leszel? Én Kennel akarok lenni, szóval hagyjál békén.

- Nem csinálhatod ezt velem! Semmi jót nem nézek ki belőle –morogtam, majd hirtelen mellénk lépett Daimen és Ken.

- Mehetünk –vigyorogtak, nekem pedig az undor végig futott a hátamon.

A lift felé vettük az irányt, majd a tizedik emeletre mentünk fel.

- Állítólag ezen a szinten is megszállt pár pilóta –mondta Ken izgatottan.

- Kinek szurkoltok? –kérdezte Citta.

- Egyértelműen a Ferrarinak –mondta Ken.

- Én a Mercedesnek –válaszolta Daimen.

Én meg magamnak szurkolok, hogy túléljem a hétvégét.

A hatvanas szoba előtt állt meg Daimen, és e-miatt nekem is ott kellett megállnom. Éppen lehúzta a kártyát, amikor egy ismerős hang megszólított.

- Eloise? –a hang irányába fordultam, és Charles-al találtam magam szembe. Összeszorult a torkom, és a szégyen végigfutott rajtam.

- Szia –motyogtam zavartan. Ferrari pólóban és fekete rövidnadrágban volt, haja pedig szanaszét állt, amitől sokkal kisfiúsabb volt.

- Te vagy Charles Leclerc, ugye? –pattant oda Daimen, és kezet fogott vele.

- Igen –bólintott Charles, de csak engem nézett, ami nem segített.

- Daimen vagyok –mutatkozott be, de neki sem árulta el a vezetéknevét.

- Örülök –biccentett.

- Nem mondtad, hogy itt leszel –szavai nekem szóltak. Nem is beszéltünk kedd óta így, ha mondani akartam volna, akkor se lett volna rá esély.

- Ismeritek egymást? –érdeklődött Daimen.

- Azt hittem, de már nem vagyok benne biztos –közölte Charles, ezzel jelezve azt, hogy pont arra gondol, amitől tartottam. Lehajtottam a fejem, és legszívesebben megszűntem volna létezni.

- Öhm rendben –nézett felváltva ránk, majd az ajtóhoz visszalépett és betessékelt rajta.

- A hétvégén rajtam kívül ne foglalkozz mással –mondta ahogy becsukta mögöttünk az ajtót.

- Ugye nem hiszi, hogy lefogok magával feküdni? –mordultam rá ingerülten.

- Szerintem ezt nem te fogod eldönteni –vigyorgott, és kirázott tőle a hideg.

Csak ekkor döbbentem rá, hogy Citta mekkora bajba is sodort.

Charles Leclerc

Kialakult a fejemben egy kép Eloiseról, és ha rá gondoltam mindig a virágok jutottak eszembe. Most pedig teljes zavar állt be a rendszerembe. Amikor megláttam a szálloda folyosóján, azt hittem csak beképzelem magamnak, mivel elég sokat gondolok rá még, ha nem is szabadna. De aztán tényleg ő állt ott egy apja korabelivel. Hidegvízként zúdult rám az igazság, hogy a visszahúzódó csendes lány, idősebb pasikkal fekszik össze. Még is miért tesz ilyet? Apakomplexusa van? Vagy a pénz miatt? Szerettem volna választ kapni tőle, de semmi közöm nem volt hozzá.

- Min gondolkozol ennyire? –kérdezte Gasly, ahogy megállt mellettem a pálya melletti kerítésnél.

- Semmin –sóhajtottam.

- Julia? –kérdezte, mire megráztam a fejem.

- Nem, a barátnőjéről van szó –túrtam a hajamba.

- Várj, miről maradtam le? –vonta fel a szemöldökét.

- Semmi olyanra ne gondolj! –szóltam rá, mielőtt még azt hiszi megcsaltam a csajomat.

- Összebarátkoztam az egyik barátnőjével, és nagyon kedvelem... De úgy tűnik nem az, akinek gondoltam –magyaráztam.

- Miért, mit csinált? –dőlt a kerítésnek.

- Most itt van egy idősebb pasival, szerintem ezzel mindent elmondtam.

- Nem értettél félre valamit? Nem biztos, hogy lefekszik vele attól még, hogy együtt vannak itt.

- Szerintem elég egyértelmű –vontam vállat.

- De ugye nem zúgtál bele? –a kérdésére felkaptam a fejem, és felment a pulzusom, aminek nagyon nem örültem.

- Nem –reagáltam le szinte azonnal.

- Akkor meg ne foglalkozz vele –legyintett.

Igaza volt Pierrenek, és úgy döntöttem nem is fogok Eloise-al foglalkozni. Végül is tényleg semmi közünk egymáshoz. De ez addig tartott, míg meg nem jelent a paddockban azzal a férfivel, aki mondta a nevét, csak nem érdekelt annyira, hogy megjegyezzem. VIP jeggyel voltak, és így szabadon járkálhattak minden felé.

Eloise Blanche

Rájöttem, hogy addig jó, míg nem kell sokáig kettesben maradnunk a szobában Daimennel. Így örültem is, hogy a szoba foglalásunk után, nem sokkal már programunk is volt. A paddockba sétáltunk be, és nekem a hely teljesen ismeretlen volt, mivel még sosem voltam versenyen.

- Na végre befejezted a hisztit? –húzódott mellém Citta.

- Szerintem inkább ne is kommunikáljunk –mondtam, mire a szőke lány sértetten elhúzódott tőlem.

- Megkeresem a mosdót –mondtam hirtelen a többiek felé fordulva.

- Elkísérlek –ajánlotta fel Daimen, aki kivételesen most nem öltönyben volt, hanem farmerben és galléros pólóban.

- Nem kell, kösz –indultam el jobbra, ahol épületek voltak. Fogalmam sem volt merre menjek, de pillanatnyilag olyan helyzetben voltam, hogy azt sem bántam volna, ha eltévedek és vasárnapig meg se találnak. Beléptem egy üvegajtón, és rögtön rájöttem, hogy rossz helyen vagyok, de azért beljebb mentem. Egy folyosón haladtam, majd egy hatalmas előtérbe találtam magam. Három oldalt nagy asztalok helyezkedtek el, amiken ételek meg italok voltak. Nem zavartatva magamat, oda léptem az egyik asztalhoz és kezembe vettem egy mentesvizet.

- Ugye tudod, hogy innen nem lehetne elvenni semmit? –az ismerős hangtól összerezzentem, majd megfordultam. Komolyan olyan volt mintha Charles követett volna.

- Gondoltam, de azért csak elvettem egy üveget –válaszoltam. Nem mosolyodott el rajtam ahogy szokott, és ez szíven ütött.

- Nem hittem volna, hogy az idősebb pasikra buksz –hozta fel és zsebretett kézzel állt velem szemben.

- Charles, nagyon félre érted a helyzetet –bukott ki belőlem, és nagyon reméltem, hogy elhiszi majd amit mondok.

- Szerintem nem –vont vállat flegmán.

- Citta megfenyegetett, és ezért jöttem ide ezzel a pasassal –magyaráztam.

- Még is miért? Hiszen a kávézónál letagadtál, és úgy tűnt bevette –rosszul esett, hogy nem hisz nekem.

- Ő nála az, hogy "bevette" az egyenlő a tovább gondolással –feleltem idegesen.

- Azt mondta, ha nem jövök el velük, akkor Juliának minden baromságot elmond rólunk, amik meg se történtek –tettem hozzá.

- Szóval ezt az egészet azért csinálod, hogy mentsd a barátságotokat? –kérdezte végül.

- Inkább csak nem akarok az ellensége lenni –pontosítottam.