Bizalmunk története / Első kötet

Huszadik fejezet

Charles Leclerc

A hajó egyik oldalán ültem, és a mobilomat néztem megállás nélkül. Eloise-al megbeszéltük, hogy kettő után találkozunk, de sehol sem volt, az üzeneteimre pedig nem kaptam választ. Miközben eltelet pár perc, újra írni kezdtem neki.

Charles: Kérlek írj vissza.

Tippem sem volt miért nem írhat, és rosszra nem akartam gondolni. Úgy döntöttem várok még egy kicsit, aztán haza indulok.

Félórával később még mindig egyedül ültem a hidegben, úgy döntöttem visszaindulok az autóhoz. Szíven ütött amiért nem jött el és reménykedtem abban, hogy nem Juliának lesz igaza és tényleg szereti még Colint.

Eloise Blanche

A campuson üldögéltem egy kávéval a kezemben, és a szemeim égtek a sírástól. Megalázva, összetörve éreztem magam. Fogalmam sem volt kinek beszélhetném ki magamat. Anyát nem akartam ebbe beleavatni, és úgy éreztem teljesen egyedül maradtam. Majd a telefonomra újabb üzenet érkezett Charlestól. Negyedhárom óta állandóan írt, de nekem eszemben nem volt reagálni. Nem akartam vele találkozni, hogy elmondja mennyire szereti Juliát és nem akarja elengedni. Nem lettem volna képes végighallgatni. Mellesleg haragudtam amiért azt állította, hogy szexeltünk amikor nem is. Miért hazudott ilyet? Mi szükség volt erre? Nálam ez érzékeny téma és pont bele taposott ezzel a lelkembe. Éppen a némításra mentem amikor Gretchen nevét dobta fel a messenger. Nem igazán beszéltem vele mostanában, így örültem az üzenetének.

Gretchen Hartley: Szia! Hogy vagy?

Eloise Blanche: Minden a lehető legrosszabb.

Gretchen Hartley: Nyugi nálam is, na de mesélj!

Eloise Blanche: Hosszú lenne leírni, de a lényeg az, hogy utálok itt lenni, utálok mindent.

Gretchen Hartley: Mondanám, hogy utazz ide, de elfoglalták a vendégszobánkat...

Gretch írásából éreztem, hogy nem túl boldog a vendégüktől, és nagyon örültem, hogy ezt felhozta, mert így a gondolataimat sikeresen elterelte pár percre.

Eloise Blanche: Ki foglalta el a vendégszobát?

Gretchen: Egy idegesítő francia. Szerintem még ma felrúgom.

Eloise Blanche: Mi a neve?

Valahogy volt egy sejtésem ki lehet a francia vendég, és ahogy leírta a nevet azért elmosolyodtam.

Gretchen Benward: Pierre Gasly vagy mi a neve

Eloise Blanche: Miért idegesítő a srác?

Gretchen Benward: Mindenért IS.

Eloise Blanche: Ez válasz volt a javából.

Felnevettem ahogy elképzeltem a bosszús Gretchen-t. Azért érdekes, hogy pont Charles legjobb barátja kötött ki az én új barátnőmnél.

Gretchen Hartley: Egyébként, ha akarod később telefonálhatunk és mesélhetsz úgy.

Eloise Blanche: Rendben, köszönöm!

Jól esett amiért Gretchen-t érdekli mi van velem, és elszomorított a tudat, hogy csak jövőre fog idejárni. Addig pedig még nekem is túl kell élnem ezt az évet.

Charles Leclerc

November 9. hétfő

Amerikai nagydíjon negyedik helyen végeztem, aminek roppantul örültem, viszont egy valami zavart megszakítás nélkül. Eloiseról semmit nem tudtam. Rengeteg üzenetet küldtem neki, és egyáltalán nem válaszolt. Mivel múlt kedden már elkellett utaznom, így nem tudtam felkeresni, de csak abban reménykedtem, hogy tényleg semmi baja nincs. A repülő út sokkal több időnek tűnt, mint amennyi volt és ahogy beszállhattam végre az autómba, a lakásom helyett a Blanche ház felé indultam. Késő délután volt így reménykedtem, hogy már otthon van Eloise. Hűvös idő volt, de a nap még félig fent volt ahogy végig szántottam Monaco utcáin. Ahogy megálltam a ház előtt, egy autó is állt a feljárón, így biztos voltam benne, hogy valaki van otthon. Leállítottam a motort, majd kiszálltam és elindultam a ház felé. Ahogy felléptem a teraszra, csengettem is. Pár pillanattal később Mrs. Blanche nyitott ajtót.

- Jó napot! –köszöntem, mire ő mosolyogva fogadott, amitől kicsit megkönnyebbültem.

- Szervusz, drágám! –köszöntött.

- Eloise itthon van? –kérdeztem, mire egy pillanatra elgondolkodott.

- Mindjárt megnézem –ebből azonnal tudtam, hogy itthon van csak nem tudja beengedjen-e. Rosszul esett? Igen. Félig nyitva hagyta az ajtót, majd pár perc elteltével kevesebb vidámsággal visszajött.

- Nincs itthon –mondta, de egyértelműen nem mondott igazat. Furcsa érzés futott át a mellkasomon, de nem szólhattam semmit.

- Értem, köszönöm –bólintottam, majd már meg is fordultam, amikor kicsúszott a számon egy kérdés és visszafordultam Mrs. Blanche felé.

- De jól van? –a barnahajú nő elmosolyodott, majd bólintott.

- Jól van. Holnap korábban végez, olyan délkörül –nem hittem el, hogy az anyukája segíteni akar nekem.

- Köszönöm –mosolyodtam el őszintén.

- De ha újra összetörőd a szívét, nem akarlak többé látni –közölte, de én megakadtam azon, hogy ,,újra".

- Nem fogom –mondtam inkább, mivel ezt nem Mrs. Blanche-al kell megbeszélnem, hanem majd Eloise-al.

Instagram: dkamilla_iroioldal