Bizalmunk története / Első kötet

Tizenharmadik fejezet

Eloise Blanche

Sejtelmem sem volt mit akar Charles, de akkora bizalmam volt felé, hogy kérdés nélkül tettem, amit kért. Zavarban voltam, de a kezemet a bal oldalamra simítottam, ő pedig tekintetével követte a mozdulatot. Tenyerére támaszkodott, majd felém tornyosult, és a vörösbe borult az arcom ahogy az egyik térde a lábaim közé került.

- Szabad? -kérdezte, mire elveszítve a józan eszemet, bólintottam. Lejjebb csúszott, majd a szürke felsőmet kihúzta a farmeremből. Ahogy szabad lett bőröm, a hideg levegő megcsapott és libabőrös lettem. De a következő pillanatban Charles csókot hintett az oldalamra, amitől bent ragadt a levegőm. Majd lassú csókokkal feljebb haladt, és a hasamhoz is hozzá érintette az ajkait.

- Charles -szólaltam meg, elképesztően nehezen.

- Hol ért még hozzád? -nézett fel rám, de nem húzódott el.

- Nem hiszem... Hogy jó ötlet lenne... Elmondanom -alig bírtam összeszedetten beszélni. Az egész testem merő bizsergés volt. Jól emlékeztem rá, hogy a combom belső feléhez hozzá ért az a szemét, de ahogy elképzeltem, hogy Charles csókókat lehel oda, teljes extázisba kerültem.

- Szeretném, ha elmondanád -mondta, mire zavartan behunytam a szemem.

- Nem akarom megtudni milyen érzés, ha úgy érsz hozzám -mondtam, mire hirtelen felhúzódott velem egy síkba, erre pedig már kinyitottam a szemem.

- Nem hittem, hogy ekkora hatással leszek rád -szívta be a levegőt szakadozottan, mire az arcom a lehető legvörösebb árnyalatot vette fel.

- Nem is vagy -hazudtam gyerekesen.

- Akkor miért... -kezdte, és közben a kezét újra a derekamra csúsztatta, amitől automatikusan megemeltem a csípőm, és ahogy egy pillanatra összeértünk, mintha pofont adtam volna Charlesak, olyan hirtelenséggel gördült le rólam. Felhúzott lábakkal ült a matrac szélén, én pedig pár pillanattal később összeszedtem magam, és szintén felültem, majd betűrtem vissza a szürke anyagot a farmerembe.

- Sajnálom, ez hülye ötlet volt -szólalt meg ahogy mellé ültem.

- Nem volt az, mármint... -akadtam el.

- Inkább felejtsük el -állt fel. Felbosszantott amiért ezt mondta, amikor ő akarta, hogy elfelejtsem Daimen gusztustalan érintéseit. Én is felálltam, majd a táskámért nyúltam, elhaladva előtte pedig átléptem a stégre.

- Eloise, haza viszlek -mondta, mire felé fordultam.

- Nem kell, csak felejtsd el a számomat -indultam el, de pillanatok alatt utolért.

- Ne csináld már! Azt hittem barátok vagyunk -háborodott fel.

- Menj, és barátkozz Juliával -vágtam a fejéhez, mire mérgesen nézett vissza rám, de nem szólt többet.

Charles Leclerc

Október 27. kedd

A családi házunk ebédlőjében ültem, és anya által készített ételt piszkáltam a villámmal. Folyamatosan Eloise járt a fejemben, ami miatt bűntudatom is volt, mivel a legrosszabb pasi díját megkaphatnám. Julia jobbat érdemelne nálam.

- Mi bánt ennyire? -ült le velem szembe anya, és szőkehaját most feltűzte.

- Szakítanom kell Juliával -mondtam ki, mire anya lefagyott.

- Még is miért? Hiszen évek óta együtt vagytok -nézett rám végül meglepetten és nem tetszően.

- Mert jobbat érdemel nálam -vontam vállat.

- Hiszen te csodás vagy kicsikém -mondta anya, és még mindig ugyan úgy, mint évekkel ezelőtt.

- Nem, van egy másik lány... -kezdtem, mire anya félbeszakított.

- Nem vagy csodás! Megcsaltad? -akadt ki.

- Nem, dehogy! Vagy is talán, gondolatban -mondtam zavartan, mivel anya levágta miről beszélek.

- Az nem számít. Persze, ha jelent neked az lány valamit, akkor azt jobb lenne magadban tisztázni -tanácsolta. Nem számít, ha zuhanyzás közben Eloisera gondolok? Szerintem meg sajnos igen.

- Jól érzem magam vele, szeretek vele beszélgetni... Megért, és elképesztően fino... -elharaptam a mondat végét. Anya összeszűkült szemekkel nézett rám.

- Miért gondolom azt, hogy több is történt már, mint amit elmondasz? -vonta fel a szemöldökét.

- Nem történt semmi -toltam el a tányért, mint egy gyerek majd összefontam magam előtt a karjaimat.

- Miről van szó? -jött elő Arthur és bele evett a kajámba, ami már az asztal közepén volt.

- Egy lányról -vonta bele anya a beszélgetésbe.

- Szerintem ezt most nem családi ügy -céloztam arra, hogy maradhatna ez kettőnk között.

- Úgy is elmondod a testvéreidnek a problémáidat, nem mindegy mikor? -vont vállat.

- Nem.

- Kiről van szó? -kérdezte, mire felsóhajtottam.

- Eloise, de nem ismered -adtam meg magam.

- De ismerem, a bulidon találkoztam vele -mondta, mire összeráncoltam a homlokom.

- Remélhetőleg téged nem szédített meg -morogta anya, majd felállt és kiment a konyhába.

- Összejöttél vele? -hagyta figyelmen kívül anya megjegyzését, én pedig megráztam a fejem.

- Nem! -sóhajtottam.

- Akkor nem értem, mi a helyzet vele? -faggatott.

- Semmi, nem fontos -legyintettem, mivel már így is megbántam, hogy anyának elmondtam.

Instagram: dkamilla_iroioldal