Bizalmunk története / Első kötet

Huszonhatodik fejezet

Eloise Blanche

November 16. hétfő

Bepakoltunk Charles autójába, majd mindketten beültünk előre. Kíváncsi voltam mit akar elmondani, és a gyomrom olyan szinten görcsbe rándult, hogy azt hittem azonnal rosszul leszek. Charles a kormánynak támaszkodott, majd maga elé meredt. Mi a fenét akar elmondani? Rettegtem attól, hogy csak eddig tartott a kapcsolatunk.

- Figyelj, én ezt nem akartam még elmondani... Mert ez rohadt korai és igazából megértem, ha ezután szakítani fogsz velem –nem nézett rám, csak maga elé beszélt. Értetlenül néztem rá és vártam, hogy kifejtse.

- Julia terhes és lehet az enyém a gyerek –hirtelen kiszakadt belőlem a levegő. Szóval előadta neki a terhességet. Charles rám nézett, de nem tudta hova tenni a reakcióm.

- Tudom, hogy terhes és azt is, hogy beakar téged ezzel hálózni –magyaráztam.

- Mi? Honnan tudod? –nézett rám hátra dőlve az ülésben.

- Aidaval mostanában szoktam beszélgetni, és ő mondta, de azt is, hogy Chester lehet az apa –feleltem.

- Chester? Ha évek óta vele csal, mégis miért akar engem magához láncolni? –értetlenkedett bosszankodva.

- Talán az anyagi helyzeted miatt –mondtam halkan.

- Szóval a pénzem kell neki? –nézelődött idegesen.

- Figyelj, apaságit kérhetsz –tanácsoltam.

- És ha tényleg az enyém? –nézett rám kiborulva.

- Hát... –akadtam el, mivel tényleg nem gondoltam ebbe bele igazán. Ha ő az apa, valószínűleg mellettük akar lenni és nem szakíthatom el a gyereket az apjától.

- De bármi is történik mi együtt maradunk, ugye? –nyúlt a combomon pihenő kezemért.

- Nem tudom –bukott ki belőlem.

- Ha tiéd a gyerek, akkor egyértelműen velük kellene lenned, nem? –kérdeztem bizonytalanul.

- Szóval ennyi? Ha szarban vagyok már is elakarsz hagyni? –háborodott fel és elhúzta a kezét.

- Mi? Nem! De mégis, hogy nézzek majd a tükörbe, úgyhogy elvettem egy ártatlan gyereknek az apját? –akadtam ki. Arra számítottam, hogy Charles azonnal folytatja a szócsatánkat, de elhallgatott. Ezzel pedig megrémisztett mert ez azt jelentette, hogy igazságot vél felfedezni a szavaimban.

- Azt hiszem haza megyek –kötöttem ki magam, és kiszálltam a Ferrariból mielőtt reagálni tudott volna. Valahogy reménykedtem abban, hogy azonnal utánam jön, de nem tette. Egyszerűen meglepett, hogy nem jött utánam. És a torkomban lévő gombóc még nagyobbra nőt, amikor hallottam magam mögött, hogy elhajt.

Charles Leclerc

November 17. kedd

Plafonra meredtem és reménykedtem abban, hogy hamarosan felkelek ebből a rémálomból. Tegnap ott hagytam Eloise-t a parkolóban. Mégis, hogy tehettem ezt vele? Jól tudtam, hogy haragszik rám, de egyelőre nem akartam keresni. Tegnap nem volt erőm, de ma muszáj lesz beszélnem Chesterrel. Életemben kétszer váltottam vele szót, és többé nem is akartam, de kikell derítenem, hogy még is kié Julia gyereke. Már vagy két órája így fekhettem az ágyamban, és vártam valami csodát, de rákellett jönnöm, hogy olyan nincs. Majd mégis a szerencsémnek köszönhetően, belépett a lakásom ajtaján a bátyám.

- Itt vagy, öcsi? –kiabálta el magát, mire felültem.

- Aha –álltam is fel, majd kiindultam a hálószobámból.

- Miért nem veszed fel a telefont? –háborodott fel.

- Lenémítottam magam –feleltem.

- Miért? És miért nézel ki ilyen ritka szarul? ‐mutatott végig rajtam. Bokszerben és egy fekete pólóban álltam. Nem igazán értettem mi a baja velem.

- Még meg se ismertem az új barátnődet, és ki is dobott? –érdeklődött, majd a konyhámba ment.

- Miből gondolod, hogy ez a bajom? –értetlenkedtem.

- Hát csak tippeltem, de biztos ez a bajod -–válaszolta és közben bementem utána a konyhába. Egy almát kapott fel a konyhapulton lévő kosárból.

- Mi ez a sok cucc? –nézett a másik oldalon elhelyezkedő szatyorra, amiben Eloise sütis cuccai voltak.

- Muffinhoz való dolgok –vontam vállat.

- Sütni akarsz? Miért nem kéred meg anyut? –nézett rám, mintha teljesen megbolondultam volna.

- Nem én akartam –mondtam, mire leesett neki és elhallgatott ezzel kapcsolatban.

- Szóval tényleg kidobott? –kérdezte végül.

- Nem tudom, lehet én tettem, de lehet ő –sóhajtottam, és sosem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt képes vagyok beleszeretni egy idegen lányba.

- Na hát ez aztán remek –harapott bele az almába.

- Mi történt? –kíváncsiskodott.

- Lehet apa leszek –csúszott ki a számon, mire a bátyám rám nézett és teljesen lefagyott pár pillanatra.

- Máris gyereket csináltál neki? Nem korai ez kicsit? –kérdezte idegesen.

- Nem Eloise terhes! Hanem Julia –csaptam a pultra idegesen.

- Jaj, öcsikém mindig olyan jó kis fiú voltál, most meg... –ingatta a fejét.

- Hagyjál már –néztem rá sértetten.

- Nem biztos, hogy én vagyok az apja –magyaráztam.

- És hogy szeretnéd ezt kideríteni? –nézett rám kérdőn.

- Beszélni akarok a kavaró pajtijával –feleltem.

- És szerinted abból kiderül, hogy ki az apa? –bár tényleg így hülyeségnek tűnhetett. De én jól tudtam, hogy védekeztünk és sosem volt probléma.

- Igen –löktem is el magam a pulttól, majd elindultam a szobámba felöltözni.

- Szóval e-miatt kaptatok össze, Eloiseal?

- De várjunk, ez az az Eloise, akiről Arthur... –kezdte majd elhallgatott. Értetlenül a bátyám felé fordultam.

- Mi? -néztem rá kérdőn.

Instagram: dkamilla_iroioldal