Bizalmunk története / Első kötet

Huszonkettedik fejezet

Eloise Blanche

November 10. kedd

- Nagyon remélem, hogy ma már nem esik –mondta Charles ahogy befordultunk a kikötőbe. Mielőtt ide hozott volna, még otthon kitett, így összetudtam magam szedni és most nem úgy néztem ki, mint aki perelni indul. Kivasaltam a hajam, és egy rózsaszín virágos ruhát vettem fel.

- Kiakarsz hajózni? –kérdeztem, mivel az öltözékünk egyáltalán nem felelt meg ennek.

- Nem –parkolt le.

- Majd meglátod –elmosolyodva kiszálltam, majd Charles bezárta az ajtót és mellém lépve összekulcsolta a kezünket. Még mindig olyan bűnösnek éreztem magam e-miatt, de elakartam nyomni ezt az érzést. A mólóra felléptünk és már messziről kiszúrtam a hajót, ami fényekkel volt végig borítva.

- Charles, ez most komoly? –álltam meg.

- Nem tetszik? –jött zavarba, ami miatt még erősebben éreztem azt, hogy kezdek bele szeretni.

- De igen! De nem kellett volna miattam ezzel dolgoznod –néztem rá bűntudatosan.

- Nem volt olyan sok dolog vele –legyintett.

- Persze –sóhajtottam, majd maga után húzott.

Ahogy a hajóhoz értünk, ledöbbenve néztem a padlóra leterített matracra és a közepén lévő két tányérra, pezsgőspohárra.

- Gyertyafényes vacsora? –kuncogtam.

- Túlzás? –lépett át, majd kinyújtotta felém a karját.

- Csak tökéletes –léptem át hozzá, és azonnal magához is húzott.

- Állandóan megakarlak csókolni, de félek, hogy túlzásba esnék –simogatta meg az arcomat, és csak pár centi választotta el az ajkainkat egymástól.

- Nem zavar, ha túlzásba esel –kapkodtam a levegőt, mivel időközben elfelejtettem levegőt venni. Charles a szavaim után azonnal összeérintette az ajkainkat, és a testünk összepréselődött ahogy még közelebb húzott magához.

- Látom hamar jöttem –a hirtelen hangtól összerezzentem, majd elhúzódtam vagy félméter távolságra Charlestól.

- Eléggé –morogta Charles, miközben a világoshajú srác, egy dobozt tartott a kezében.

- Hát bocs –nyomta Charles kezébe a mini dobozt, és ezután rájöttem, hogy Arthur Leclerc érkezett.

- Eloise, ő az öcsém Arthur –mutatta be a srácot, akivel már találkoztam Charles buliján.

- Már ismerjük egymást –mondtam, mire Arthur mosolyogva biccentett.

- Így van, na én megyek is –jelentette ki gyorsan.

- Holnap találkozunk –szólt utána Charles, majd újra felém fordult ahogy a testvére eltűnt.

- Túl korán érkezett –tette le a dobozt a tányérok mellé.

- Mi van benne? –kíváncsiskodtam, majd leültünk a matracra.

- Majd meglátod –kacsintott.

Charles Leclerc

Szerettem volna tökéletes szülinapot Eloisenak, bár másfél óra alatt kellett mindent elintéznem, végül csak sikerült a tervem. A vacsora után elénk húztam a korán érkezett dobozt, amiben egy torta állt.

- Még tortát is szereztél? Hogy tudtál másfél óra alatt elintézni mindent? –döbbent le.

- Hát tudod ezért jó Monaco sztárjának lenni –vontam vállat, majd elmosolyodtam.

- Értem, szóval egy igazi sztárral van dolgom –nevetett szórakozottan.

- Pontosan –raktam rá a huszonegyes gyertyákat a tortára, majd öngyújtóval meggyújtottam őket.

- Kívánj valamit –mondtam, mire hezitálva meredt a gyertyákra. Pár pillanattal később pedig elfújta őket.

- Köszönöm, hogy ennyi mindent tettél értem –mosolyodott el, és annyira őszintének tűnt. Felálltam, majd átültem mellé és átöleltem. Ha nem lettem volna teljes extázisba az miatt, hogy Eloise végre újra velem van, biztosan felment volna bennem a pumpa Julia miatt. Hihetetlenek tartottam, hogy mennyire alám akart ásni. Tisztában voltam azzal, hogy bár Eloise végre velem van, még csak ezután fognak jönni a nehézségek.

- Amúgy fura, hogy pár héttel ezelőtt még nem is beszéltünk, most pedig veled ünneplem a szülinapomat –szólalt meg, és a vállamra hajtotta a fejét.

- Igen, és bár nem most kellene felhoznom... –kezdtem, mivel jól tudtam, hogy hamarosan nyilvánossá válik a kapcsolatunk, így a rajongók befogják támadni.

- De lehet, hogy néhányan majd rossz szemmel nézik, hogy együtt vagyunk, de ezzel kérlek ne foglalkozz –kulcsoltam össze a kezünket.

- Mármint kikre gondolsz? –kérdezte, de még mindig a vállamon pihentette a fejét.

- A rajongókra, leginkább –válaszoltam eltöprengve. Bár az égvilágon senkinek semmi köze ahhoz kivel vagyok együtt, még is a média képes kreálni valami baromságot, amivel a rajongókat etethetik, azok pedig szívni tudják az ember vérét, ha engedünk nekik.

- Engem nem fog zavarni –nézett most már rám, és megingatta a fejét. Magabiztosnak tűnt, de én kételkedtem abban, hogy tényleg így lesz pár hét múlva is.

- Remélem –hajoltam hozzá, és újra megcsókoltam.

Instagram: dkamilla_iroioldal