Bizalmunk története / Első kötet

Tizennegyedik fejezet

Eloise Blanche

Október 28. szerda

Lassan nyitottam ki a szemem, majd azonnal Charles kutató tekintetével találtam magam szembe. Elmosolyodtam ahogy megcirógatta az arcomat, közben pedig közelebb húzódott hozzám, és hosszasan megcsókolt. A keze derekamra csúszott, a csókunk közben, pedig a levegőt az illata töltötte be.

Hirtelen eltűnt minden, és az ágyamon zavarodottan ültem fel. Körbe néztem az üres szobába, és egyedül voltam, mégis pár pillanatig még Charles illatát éreztem magam körül. A hétfő este óta az egész testemben különös feszültség jelentkezett, és sehogy sem akart múlni. Ettől pedig sokkal ingerültebb is voltam. De félre kellett tennem mindent, mivel összekellett magam szednem és az egyetemre koncentrálnom.

Mire beértem a campusra, már szakadni is kezdett az eső és ahogy az órámra siettem, a folyosón megpillantottam Cittát, akivel napok óta nem beszéltem és nem is akartam. Gyorsan befordultam a terembe, de sajnos együtt volt óránk, így bejött utánam, majd pár pillanattal később le is ült mellém a leghátsó sorba.

- Rég beszéltünk –szólalt meg, és nem zavarta, hogy a tanár belépett a terembe.

- Hogy-hogy nem köptél Juliának? –kérdeztem hirtelen, mivel ez fúrta az oldalamat.

- Mert még kitudom használni ezt a kialakult helyzetet –közölte egyszerűen, mire meghökkenve néztem rá.

- Nem fogok még egyszer elmenni veled ilyen páros randira –rivalltam rá azonnal.

- Jézusom, inkább meg sem kellene szólalnod! Nem voltál képes lefeküdni egy férfival –a hangjából kicsengett, hogy mennyire szánalmasnak tart.

- Hogy lehetsz ilyen? Fogalmad sincs min mentem keresztül –sziszegtem, és a szememet égették a könnyek ahogy újra felrémlettek az emlékek.

- Meg ne sajnáljalak! Daimen meg szarrá lett verve, hát gratulálok –morogta felháborodottan.

- Attól még, hogy Charles behúzott neki egyet az még nem "szarrá verés" –közöltem, és szerettem volna ezt a témát befejezni.

- Ugye azt tudod, hogy a lovagod nem egyszer húzott be neki? Teljesen eltörte az orrát és az álkapcsát is –nem akartam neki hinni. Charles nem verne meg senkit se, főleg nem miattam.

- Ha így lenne, feljelentette volna Charlest –feleltem idegesebben, mivel nem voltak jó érzéseim az igazsággal kapcsolatban.

- Ja, csak mivel ráfogtad, hogy meg akart erőszakolni, így Daimen húzná a rövidebbet –elborult az agyam, és mielőtt még olyat tettem volna, amit megbánok, felpattantam és kisiettem a teremből. Ráfogtam? És miért állítja ő azt, hogy Charles így megverte azt a férget? Elegem van Cittából.

Mivel jól tudtam, hogy úgy is addig kattognék Citta szavain, míg ki nem borulok, ezért inkább írtam egy üzenetet Charlesnak. Jól tudtam, hogy a héten nincs versenye, így biztos voltam benne, hogy nem fogom zavarni.

Eloise: Szia. Tudunk beszélni?

Nem sokat kellett várnom mire jött a válasz.

Charles: Szia, persze. Találkozzunk a kikötőben?

Ahogy a kikötő szóra esett a tekintetem, a testemen átsuhant az a bizsergés, amit tegnap előtt este éreztem alatta, és ami miatt nagy hibát elkövetve felemeltem a csípőmet az ágyékának nyomva. Annyira elkalandoztam a történteken, hogy csak a folyosón keletkezett nagy csattanásra zökkentem ki.

Eloise: Találkozhatunk.

Charles: Most?

Eloise: Igen.

Charles: Nincsenek óráid?

Eloise: Egy óra múlva találkozunk a kikötőben.

Erre már nem írt vissza és nem is bántam. Nem terveztem hosszú beszélgetést, sőt szerettem volna megbeszélni vele azt is, hogy többet ne találkozzunk. Eddig semmi jó nem sült ki abból, hogy elkezdtük találkozgatni, és nem is szabadna, szóval lekell zárnunk az egészet. Hívtam egy taxit, majd az esőben átsiettem a buszmegállóba. Tíz perccel később megállt előttem az autó, majd beszálltam és a negyvenes éveiben járó férfinek lediktáltam a címet.

Charles Leclerc

Megálltam a kikötő parkolójában a Ferrarival majd vártam, hogy Eloise megjelenjen. Sok tippem volt róla miről is akar beszélni, és igazából én is akartam a kialakuló barátságunkról beszélni, amit tegnap előtt talán jól elcsesztem.

A szakadó esőn keresztül láttam ahogy megáll egy taxi a kikötő bejáratánál, majd Eloise a szürke vászonkabátjában kiszállt, sietős léptekkel elindult a Ferrari felé. Pár pillanattal később pedig feltépődött az ajtó, majd beszállt mellém. Kellemes illata megcsapta az orromat, és alig bírtam megállni, hogy ne érintsem meg.

- Szia –köszönt, mire végre megbírtam én is szólalni.

- Szia.

- Beszéltem Cittával –köhintett.

- Mit akart? –kérdeztem alábbhagyó kedvvel.

- Azt mondta, hogy nagyon megverted Daiment... Ez igaz? –kérdezte, mire lefagytam.

- Nem –hazudtam, mivel fogalmam sem volt, hogyan reagálna az igazságra.

- Gondoltam, hogy hazudott –engedte ki a levegőt megnyugodva.

- De ha megvertem volna nagyon, akkor miért lenne olyan nagy baj? Hiszen megérdemelte –mondtam, mire felém fordította a fejét.

- Nem akarom, hogy miattam ilyet tegyél! Tudom, hogy jó ember vagy és sosem tennél ilyet –sóhajtotta. Amilyen őszinteséggel mondta ezt, a bűntudat elfogott.

- De megtettem és megérte –közöltem hirtelen, mire megváltozott a tekintete.

- Szóval tényleg szétverted? –akadt ki.

- Igen, mert egy rohadék és megérdemelte –csattantam fel, mivel bosszantott, hogy majdnem védi azt a szemetet.

- Charles, bajba is kerülhettél volna miattam –temette a tenyerébe az arcát.

- De nem kerültem és így... A hősöd lehetek –csúszott ki a számon. Eloise gyönyörű arcával felnézett rám, majd csillogó tekintete átváltott szomorúvá.

- Nem találkozhatunk többet –először felsem fogtam mit mondott, majd elkeseredett tekintete által azonnal tudtam, hogy komolyan gondolja.

- Még is miért nem?

- Szerinted Charles? Soroljam az okokat? –kérdezte idegesen.

- Julia az első ok, a második pedig ami a hajón történt –mondta, mire elfordítottam a fejem. Igaza volt, de eszemben sem volt őt elengedni.

- Ettől még lehetünk barátok, Eloise –makacskodtam.

- Nem, nem lehetünk –ellenkezett.

- Talán eldönthetném én, hogy kivel akarom tölteni az időmet? Julia a barátnőm, de nem szólhat bele kivel barátkozzak –közöltem dühösen, és a szélvédőre csattantó eső cseppeket szuggeráltam.

Eloise nem reagált, amiből arra következtettem, hogy igazat ad nekem. Pár percig csendben ültünk az autóban, majd felém fordította a fejét.

- Többet ne kerüljünk olyan testikontaktusba, mint hétfőn, és akkor néha beszélhetünk –ahogy ezt kimondta, hirtelen telhetetlenség fogott el.

- Rendben –egyeztem bele nagy önerővel. 

Instagram: dkamilla_iroioldal