Tizenötödik fejezet

5.1K 250 8
                                    

Eloise Blanche

Október 28. szerda

- Egyébként, hogy vagy? –kérdezte Charles, miközben még mindig az autójában ültünk.

- Nem tudom –vallottam be őszintén.

- És te? –kérdeztem vissza mivel jól tudtam, hogy mekkora balesete volt.

- Már jól vagyok –döntötte hátra a fejét az ülésben, és úgy nézett rám.

- És Pierre? –érdeklődtem, mire elmosolyodott.

- Texasban van és köszönöm, hogy kérdezted –meglepett amiért ezt mondta, de nem akartam kitérni arra, hogy miért.

- Egy barátnőm is ott él –jutott eszembe Gretchen.

- Vannak barátaid Texasban? –lepődött meg.

- Nem igazán, csak a szülinapodon ismerkedtünk meg, azóta pedig néha beszélünk –meséltem.

- A szülinapomon?

- Látogatóban volt és valaki elhozta magával –magyaráztam.

- A szülinapomon csoda, hogy nem egész Monaco vett részt –sóhajtotta.

- Csak fele –kuncogtam.

- Tényleg neked mikor lesz a születésnapod? –jutott hirtelen eszébe.

- November 10.

- Az mindjárt itt van –emelte fel a fejét.

- Igen –mosolyodtam el, mivel anyáékkal már megvolt a szokásos kis partink, amin hárman vettünk részt.

- Mit fogsz csinálni a huszonegyedik születésnapodon? –valahogy sejtettem, hogy rá fog kérdezni.

- Anyuékkal szoktam ünnepelni –vontam vállat, és az esőcseppekre terelődött a tekintetem, amik a szélvédőre zuhantak.

- Szóval te megúszod Julia bulijait?

- Általában elszokták felejteni, a facebook értesítés juttattja eszükbe, aztán kapok pár üzenetet –vallottam be.

- Ez most komoly? –éreztem a hangjában a megvetést.

- Igen, de nem fontos! Szeretek anyuékkal lenni –feleltem.

- Miért barátkozol velük? –hirtelen kérdése meglepett.

- Mert óvodás korom óta a barátnőim –feleltem.

- De hiszen nem olyan vagy mint ők... Mármint jó értelemben –mondta, és közben becsatolta magát.

- És akkor te? Miért jársz Juliával? –csúszott ki a számon, mire Charles keze megállt a kormányon. Basszus, hogy kérdezhettem meg?

- Mert négy éve a barátnőm, és nem tudom fura lenne nélküle –nem erre a válaszra számítottam. Charles gyorsan túlakart lépni ezen a témán, mivel hátramenetbe kapcsolt, majd kikanyarodott a parkolóból.

- Hova megyünk? –néztem rá kérdőn, közben én is becsatoltam magam.

- Hozzátok, hiszen múltkor megígérted, hogy megmutatod a zongorátokat –válaszolta, mire elmosolyodtam.

- Az már mikor volt –kuncogtam hitetlenkedve.

- Látod, nem felejtek –mosolyodott el.

- Látom –ingattam a fejem mosolyogva, majd a zebrán átkelőket kísértem végig a tekintetemmel. Szinte minden járókelő kezében esernyő volt, egy-két kivétel volt, akik az eső ellenére is nyugodtan sétáltak a szabad ég alatt.

Bizalmunk története / Első kötetOnde histórias criam vida. Descubra agora