Bizalmunk története / Első kötet

Huszonötödik fejezet

Eloise Blanche

November 16. hétfő

Délutáni órám után azonnal kiindultam az egyetem épületéből. Pont, amikor az ajtóhoz értem, Aida megjelent mögöttem. Egyszerre léptünk ki az ajtón, majd azonnal beszélgetést kezdeményezett.

- Minden rendben? -kérdezte, és azonnal tudtam, hogy Juliára céloz.

- Azt hiszem igen -bólintottam, mivel Charles nem szólt arról egy szót sem, hogy Julia terhes lenne, vagy bármit, ami vele kapcsolatos volna.

- Akkor jó, ezek szerint Julia nem kavart -fogta össze lófarokba a haját, miközben kisétáltunk a napsütésbe. Fekete haja jóval hosszabb volt, mint az enyém, és kicsit irigyeltem is miatta.

- Hát elvileg nem -bólintottam, majd megrezzent a zsebemben lévő mobilom. Elővettem majd Gretchen nevét pillantottam meg.

- Ezt felkell vennem, majd holnap beszélünk -köszöntem el Aidatól, aki ezt lekoptatásnak vette, de végül is tényleg nem akartam túl közel engedni magamhoz. Elfordultam Aidatól, majd a parkoló felé indultam és felvettem a telefont.

- Szia -köszöntem bele a készülékbe.

- Szia, hogy vagy? -kérdezte azonnal és örültem amiért hívott.

- Velem minden rendben, most végeztem az óráimmal -sóhajtottam, és a járdára felérve tovább sétáltam a buszmegálló felé.

- Veled mi újság? Mi a helyzet Pierre-el? -érdeklődtem Charles legjobb barátja felől.

- Visszaszívom, amit legutóbb mondtam róla -közölte, mire elmosolyodtam.

- Szóval mégse idegesítő? -kuncogtam.

- Nem, sőt nagyon kedves -jelentette ki.

- Ez remek -mosolyogtam, de azért még korainak gondoltam rá kérdezni, hogy mégis miért gondolta meg ennyire magát. Bár egyértelmű volt, hogy érzelmi ok áll háttérben.

- És mi a helyzet veled meg Charles-al? -kérdezte, mire elhúztam az ajkam.

- Minden oké -mondtam.

- Hm ez nem volt valami boldog válasz -kötözködött.

- Majd pár nap múlva beszéljünk erről -válaszoltam.

- Oké -láttam magam előtt, ahogy bólint a telefonvon másik felén.

- Gretchen, lejönnél kérlek? -egy ismeretlen férfihangot hallottam a háttérből, aki az apja lehetett.

- Mennem kell majd beszélünk -köszönt el.

- Rendben, szia -köszöntem el, majd kinyomtam a hívást.

Éppen ahogy ezt megtettem, hangos motor hang csapta meg a fülemet és az egyirányú úton, szemből megjelent egy piros Ferrari. Azonnal egekbe szállt a pulzusom és elmosolyodtam. Megállt, én pedig kiléptem az autók közül és beszálltam a másik oldalon.

- Szia -köszöntem, és ahogy felé fordultam, csókot nyomott az ajkamra.

- Nem hittem volna, hogy eljössz értem MEGINT -kötöttem be magam, Charles pedig tovább hajtott.

- Mondtad mikor végzel, szóval egyértelmű volt, hogy ide jövök -vont vállat mosolyogva.

- És hova megyünk? -érdeklődtem kíváncsian.

- Hozzám -felelte.

- Mármint a lakásodra? -feszengtem a gondolattól mivel legutóbb, amikor nála voltam egyikünkön se maradt túl sok ruha.

- Megígérted, hogy muffint sütsz nekem -nézett rám egy pillanatra szórakozottan.

- És van nálad hozzá való? -nevettem el magam. Nem hittem volna, hogy behajtja rajtam a muffinokat.

- Kétlem -gondolkodott el.

- Akkor előtte elkellene mennünk egy boltba -tanácsoltam, és közben örültem is ennek, mivel így ennyivel is később érünk hozzá.

- Oké -bólintott, és lehajtott jobbra, majd tíz perccel később egy szupermarketnél állt meg. Meglepett amiért nem egy kis bolt előtt állt le. Mivel egy ilyen nagy bevásárló központban simán lefotózhatnak minket együtt.

- Mehetünk? -kötötte ki magát.

- Igen -bólintottam, és egyszerre kiszálltunk.

- De nem fognak itt lefotózni? -csuktam be a Ferrari ajtaját, majd előre léptem az autó orrához.

- Lehet, de nem érdekel -vont vállat, majd mellém lépett és összekulcsolta az ujjainkat. Elindultunk az autók között a sárga színű épület felé. Hétfő révén nem voltak olyan sokan, de így is a fél parkoló tele volt autókkal. Amint beértünk a fotocellás ajtón, felkaptam egy sárga kis kosarat és beindultunk a polcok közé. A sütéshez való alapanyagokhoz húztam Charles-t, majd elkezdtem pakolni, ami kellett.

- Ez mihez való? -állt meg a szemben lévő polcnál, amin a muffin tepsik álltak.

- Abba kell a muffint bele tenni -feleltem, mire beletette a kosárba.

- Azt hiszem minden megvan -hátráltam, hogy jobban be lássam a polcot, mire Charlesnak ütköztem, aki azonnal átkarolt a mellkasomnál és puszit nyomott az arcomra.

- Akkor mehetünk? -érdeklődött, én pedig bólintottam.

- Amúgy kérdezni akartam, hogy a következő versenyre nem akarsz velem jönni? -kulcsolta össze újra a kezünket, és elindultunk a pénztárok fele.

- Hát lehet veled kellene tartanom, hogy Julia ne jelenjen meg -csúszott ki a számon, mire Charles minden izma megfeszült. Ez miatt azonnal elfogott a rossz érzés. Ugye nem történt közöttük semmi?

- Honnan tudod, hogy megjelent a Török nagydíjon? -kérdezte és a pénztárhoz értünk.

- Instagramról -feleltem, és felpakoltam a szalagra mindent.

- Nem akartam róla beszélni -mondta, ami sokkal rosszabb volt mintha azonnal elmondja mi történt. Nem válaszoltam addig míg nem fizettünk és nem hagytuk el a kijáratot.

- Mégis mi történt, amiről nem akarsz beszélni? -álltam meg pár méterrel a bejárattól és Charles felé fordultam. Kék pólóban és feketenadrágban volt. Haja pedig most rendezettebben állt, mint általában.

- Nem itt kellene ezt megbeszélnünk -fújtatott idegesen.

- Történt valami köztetek ott az öltözőben? -kérdeztem gombóccal a torkomban.

- Nem, dehogy! -rázta hevesen a fejét.

- Szálljuk be az autóba, jó? Nem akarom itt nyilvánosan mondani -sóhajtotta és a hátamra simította a szabad kezét, majd a parkoló felé hessegetett.

Instagram: dkamilla_iroioldal

Hamarosan érkezik a Carlos Sainz könyvem, és ennek a könyvnek is a végére érek lassan, így folytatásként fogom kitenni a Pierre Gasly történetet is! :)