Bizalmunk története / Első kötet

Huszonhetedik fejezet

Charles Leclerc

November 17. kedd

,, - Szóval e-miatt kaptatok össze, Eloiseal?

- De várjunk, ez az Eloise, akiről Arthur... –kezdte majd elhallgatott. Értetlenül a bátyám felé fordultam.

- Mi? –néztem rá kérdőn. "

- Arthur beszélni szokott Eloiseról? –kérdeztem, mire a bátyám hezitálni kezdett.

- Talán –felelte, majd a szobám felé nézett, hogy menjek már be felöltözni.

- De még is mit szokott róla beszélni? És miért? –összezavarodottan vontam kérdőre a bátyámat, akinek fogalma sem volt, hogy most kinek a pártján is álljon.

- Már régebb óta beszél róla, mint te... Csak ő sosem mert közelíteni felé és amikor kiderült, hogy vele kavarsz, akkor eléggé rosszul érintette –ez jobban meglepett most, mint Julia terhessége.

- De hiszen nem is mutatta jelét annak, hogy bejönne neki Eloise –mondtam értetlenül.

- Persze, hogy nem –sóhajtotta feszülten.

- Mégis miért mondta volna neked? –bár az öcsémről volt szó, még is elkapott a féltékenység. Eloise az én csajom, és az öcsém meg belezúgott. Remek.

- Jó, majd Arthurral később beszélek erről –szedtem össze magam és bementem a szobámba felöltözni.

- Szerintem nem kellene felhoznod neki –dőlt az ajtókeretnek.

- Mégis miért nem? Megkell ezt vele beszélnem –kaptam fel egy kék farmert, és egy fekete kereknyakú pólót.

- Nem akarta, hogy megtud és jobb, ha azt hiszi nem is tudsz erről –szeretek a bátyámra hallgatni, és most így akartam tenni, de valahogy akkor is fúrta az oldalamat ez a felfedett titok. De először lekell rendeznem a Julia a dolgot, és aztán foglalkozni a féltékenységemmel.

Eloise Blanche

November 18. szerda

Kiléptem az írószer boltból egy nagy fehér szatyorral, amiben két hatalmas színes papír volt. Anya kérte a lapokat, így muszáj volt órák után írószerbe eljönnöm. Az eget hatalmas szürke felhők borították így reméltem, hogy haza érek mielőtt még bármilyen időjárás is elkap. Az utcán sétálva elhallattam egy kávézó előtt, és bár nem szokásom, mégis az ablakokra tereltem a tekintetem. Már éppen elkaptam volna újra a tekintetem, amikor az ablakon keresztül ráláttam egy két személyes asztalra, és megpillantottam Charlest és Juliát. Egymással szemben ültek és nyugodtnak tűntek, mintha nem is exek lennének. A mellkasomon éles fájdalom szaladt át és a torkomban gombóc nőtt. Nem beszéltünk két napja, és kezdett derengeni, hogy Charles ezzel a némasággal vetett véget a rövid kapcsolatunknak.

Bicikli csengő hallatszott mögöttem, így feleszméltem és hátra pillantottam, majd arrébb léptem, hogy az idős hölgy elmehessen mellettem. Amint elhaladt mellettem, azonnal tovább indultam és rájuk sem akartam nézni. Biztos voltam abban, hogy Julia nem Charlestól terhes, de ahogy néztem őket, már nem voltam olyan magabiztos. Sietős léptekkel mentem végig az utcán, és éppen átakartam menni a zebrán, amikor anya megállt a sárga Renault autóval előttem.

- Kétszer dudáltam és még fel se néztél –közölte felháborodottan a lehúzott ablakon kinézve.

- Sajnálom –ültem be gyorsan mellé, és máris tovább indult.

- Minden rendben? –kérdezte, én pedig hátra tettem a lapokat.

- Igen –hazudtam, de persze anya nem hitt nekem.

- Charlesról van szó? –faggatott.

- Lehet, de nem akarok róla beszélni –sóhajtottam, és bekötöttem magam végre.

- Azt hittem együtt vagytok –folytatta tovább a témát, pedig én szerettem volna tovább lépni.

- Már nem –nehezemre esett ezt kimondani, és minden porcikám azt kiabálta, hogy még nem lehet vége. De a jelenet a kávézóban elég egyértelmű volt.

- Édesem, ne sírj –kérte anya, mire tudatosult bennem, hogy eleredtek a könnyeim.

- Mi történt? –halkan tette fel a kérdést, és bár tudtam, hogy ha kimondom még inkább bőgni fogok, de anyának már képtelen voltam tovább hazudni.

- Visszament az exéhez –töröltem a könnyeimet, de levegőt már alig kaptam. Miért kellett ilyen rövid idő alatt, így bele szeretnem?

- Akkor sokkal jobbat érdemelsz nála! Ne foglalkozz vele, babám –engedte el jobb kezével a kormányt, és megsimogatta a kezemet.

- Ez nem ilyen egyszerű –szipogtam.

- Tudom, de hidd el pár nap és jobb lesz –bíztatott anya, de én valahogy nem hittem ebben. Viszont a dühöm és az elkeseredésem gyerekes lépésre kényszerített. Elővettem a telefonomat, majd először Instagramról töröltem ki, majd a telefonszámát is letiltottam. Bár nem hittem, hogy már keresni fog, mégis jól esett ezt megtenni.

- Most mit csinálsz? –nézett anya a mobilomra.

- Az utat figyeld –szóltam rá.

- Figyelem –ezt pedig pont akkor mondta ki, amikor hirtelen duda hang zengett a levegőben, majd megfordult minden körülöttünk, a telefon kiesett a kezemből. Hatalmas csattanást hallottam, majd minden elsötétedett. Bár minden fekete volt, és a szemhéjamat nehéznek éreztem, tompa hangokat hallottam. Kiabálások, síkitások és egy halk sírás, nem is olyan távolról.

- Édesem, kérlek –suttogta egy hang. De nem éreztem semmit, egyszerűen túl jó érzés volt ez. 

Instagram: dkamilla_iroioldal