Második esély [Jaywon] BEFEJEZETT

Tizenhetedik fejezet: Ellenszenv

Jay szemszög:

Leülök a pityergő páciensem mellé, ki most nagyon kétségbeesettnek tűnik. Ezt viszont nem csodálom. Még számomra sem volt valami kellemes látvány édesapja vérben ázó teste. Különösen rossz volt, hogy nem siethettem Jungwon segítségére. Csupán annyit tehettem, hogy kinyitom az ajtót a mentősöknek, de semmi többet. 

Átölelem a védtelennek tűnő fiút, s haját kezdem simogatni. Tudom, hogy Ő mindezt nem érzi, de bízok abban, hogy a tudata alatt meg tudom nyugtatni egy kicsit. A mennyasszony kínkeserves sírással, de elhagyja a várótermet, így egyedül maradunk. 

Eltellik körülbelül másfél óra, mire egy nő sétál Jungwonhoz. Won egész testében megfeszül, s láthatóan nem örül az érkezettnek.
- Ezt nem hiszem el, Jungwon! Komolyan az éjszaka közepén kell felhívnia egy orvosnak, hogy jöjjek ide?! - emeli meg kissé hangját a nő, én pedig kezdek mérges lenni. Hogy merészel így beszélni a páciensemmel?! - Beszéltem apád műtőorvosával. Mesterséges kómában vagy miben tartják pár napig. Annyira nem figyeltem, mert nem nagyon érdekel az apád - legyint.

Ez a nő lenne Jungwon anyukája? Egyáltalán nem hasonlítanak! A csaj agyon van sminkelve, haja festett szőke, testét pedig alig takarja valami! Hát miféle példát mutat a fiának? Az én anyám sosem mert volna így öltözködni, arról nem is beszélve, hogy engem is próbált a jó útra terelni. Rengetegszer sírta el magát miattam, és könyörgött, hogy javuljak meg. Vissza fogok térni a családomhoz, és mindenért bocsánatot kérek majd. Meg kell mentenem Jungwont a saját érdekemben. 

Jungwon letörli arcáról a könnyeket, majd megsemmisülten a hajába túr. Az orvosok miért nem vele beszéltek? Talán azért, mert még nem töltötte be a tizennyolcat? 
- Ne bőgj már! - szólal meg rikácsoló hangon a felnőtt. - Nem fogom elviselni a hisztidet! A kórház gyámhivatali embere mondta, hogy nálam kell laknod, míg be nem töltöd a tizennyolcat, vagy míg apád fel nem kell. Mindegy, ezt az öt napot kibírjuk. Most pedig gyere velem, mert vissza kell mennem dolgozni, hogy eltartsam a picsádat! 
- Nem lehetne, hogy hazamegyek? - szólal meg reménykedve Won, de azért elindul a nő után.
- Jungwon, ne idegesíts! Nem fognád be? Én sem örülök annak, hogy a képedet kell néznem, de nem fogok miattad a rendőrségen szopni, ha bajba kerülnél! Engem fognak felelősségre vonni, szóval szállj be ebbe a rohadt autóba! 

Jungwon anyukája kinyitja az anyósülés felőli ajtót, miközben mérgesen tekint fiára. Erre a nőre egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy anya. Páciensem keresztbetett kerokkal ül be a járműbe, én pedig gyorsan beslisszanok hátra. A nő is elfoglalja helyét, majd a motort beindítva indulunk útnak. 

Egy bár előtt áll meg, ami nem túl bizalomgerjesztő. Nem szívesen látnám Jungwont egy ilyen helyen, attól függetlenül, hogy én magam gyakran fordultam meg itt. 
- Minek jöttünk ide? - szólal meg fintorogva Won. Tényleg nem egy bulis tini. A nő felsóhajt, lenéző tekintete pedig mindent elmond.
- Gyere már! - Nem kedveli a fiát, talán egy kicsit szégyelli is. Pedig ennek fordítva kellene lennie. Ha Jungwon az én családomba született volna, akkor a világ összes szeretetét kapta volna, anyáék pedig nagyon büszkék lennének rá. Irónikus, hogy ez a nő talán egy olyan gyereket akart magának, mint amilyen én voltam régen. Az én szüleimhez pedig egy Wonhoz hasonló kellett volna. Rengeteg fejfájástól megkímélte volna az édesanyámat. 

Bemegyünk a szórakozóhely épületébe, én pedig egyből elszörnyedek. Ez a hely lepukkantabb, mint régen volt. Már egy itt dolgozót sem ismerek, a vendégek többsége is ismeretlen. Észreveszem Hyunjint és Bangchant, akik a bárpultnál iszogatnak. Oh, jajj. Won anyukája a pult mögé tereli Wont, akit leültet egy székbe. 
- Ki ez a fiú, Yoojin? - érdeklődik egy pultos csaj, aki hasonlóan hiányos öltözetet visel. 
- A nyavajás fiam, akit meg se kellett volna szülnöm - von vállat az anyuka, aki egyre ellenszenvesebb. 

Jungwon lehajtja fejét a hallott szavakra, én pedig egyre inkább megakarom verni azt a libát. Senki sem bánhat így a páciensemmel! Ezek mint rossz lelki állapotba lökik, amit nem hagyhatok!
- Eljátszadozhatok vele valamelyik szobában? - szólal meg a pultos szuka, mire szemöldököm ráncolom. Mi baja? - Túl ártatlan arca van! Be akarom mocskolni - kuncog fel, miközben Wonhoz lép, s arcára simít. Betegem egyből hátrébbb húzódik, arcáról pedig jól leolvasható undora. - Most gondolj csak bele, Yoojin! Milyen szép lenne élvezkedő arca, miközben meglovaglom! Na, Yoojin, engedd meg! Neked adom a mai fizetésem! 
- Benne vagyok! - egyezik bele egyből Yoojin, amint meghallja a fizetés szót.