Második esély [Jaywon] BEFEJEZETT

Harmincadik fejezet: Ismerkedés

Szeretnék elnézést kérni a kimaradásért. Egy 50 részes kdramat néztem meg négy nap alatt, így nem volt időm az írásra. Ezzel a hosszabb résszel kérek bocsánatot, illetve holnap mindenképpen hozok még legalább két részt. 

Jungwon szemszög:

Jay és én átsétálunk a vendég szobába, ahol a szőke hajú szó nélkül kezdi a huzatokat felhúzni az ágyneműre. Én az ablakhoz lépek, hiszen elképesztően meleg van. Már rég hidegnek kéne lennie, de az időjárás rendesen felborult. Megfullaszt a hőség, így örülök, hogy este lévén már kissé hűvös levegő áramlik be kintről. Szerencse, hogy Jake szülei ide is tettek szúnyoghálót, így nem fognak bejönni a nem kívánatos bogarak. 

Még mindig a történtek hatása alatt állok. Egyszerűen nem tudom feldolgozni, hogy ilyen létezik. Igaz, hogy ez az egész magyarázat a kómában fekvő Jayre, de mégis... Ki gondolná, hogy esélyesdit kell játszania a rosszaknak? Ez annyira abszurd. Egyáltalán mit tett Jay és Sunghoon, amiért ide jutottak? Áhh! Mégis hogy bízzam Sunghoonra a legjobb barátomat, ha Ő valamiféle bűnt követett el?! Mellesleg neki még csak nem is megy ez az egész olyan tétre, mint Jaynek!

Hm, hülyeségeket beszélek. Hiszen most is megmentette Jakeyt. Komolyan, ebbe bele fogok dilizni. Komolyan az a gyökér zaklatóm az a személy, aki Hoon testében van? Tényleg egy lány Ő? 
- Min gondolkozol? - rángat ki gondolataim közül Jay. Tekintetem rá vezetem, majd direkt látványosan elfintorodok. - Most mi az? 
- Nem bízok bennetek - jelentem ki nemes egyszerűséggel. - Most komolyan, Jay-ah! Hogy közölhettétek ezt csak így? És ha szívinfarktust kapunk? Nem illik csak így megjelenni a semmiből!
- Szórakoztató volt az arckifejezésed - kuncog fel merengve.

Elégedetlenkedve nézek végig rajta. Miért ennyire laza? Éppenséggel meg kéne mentenie, nem pedig kiröhögnie. Elindulok a szobához tartozó fürdő felé, hogy én magam is lezuhanyozhassak. 
- Mentem fürdeni - mondom ki, majd a kilincsre csúsztatom kezemet, de gyors eszmefuttatásom miatt már nem nyitom le azt. - Mégsem. Bármikor kukkolhatsz a nem látható alakodban - teszem karjaim keresztbe sértetten. 
- Ch - fordítja el fejét Jay kissé sértetten. - Hülye lennék, ha téged akarnálak meglesni. 
- Ezt meg hogy érted? - háborodok fel. Most lecsúnyázott? Hogy meri? 
- Nézd meg milyen vézna vagy! - mutat rám, mire automatikusan próbálom összébb húzni magam. - A stressztől fogysz! Meg nem is eszel rendesen a napokban anyád miatt. Tudod milyen szép pufi volt az arcod mikor megismertelek? Áhh, gyere, felhízlallak! - fog csuklómra, s kezd el húzni maga után. 

A folyosón elhaladva hallom a Jake szobájából kiszűrődő beszélgetésfoszlányokat, így talán nem kell aggódnom miattuk. Jakey jól kezel mindenféle helyzetet, és bizonyos esetektől eltérően nagyon is erős srác. A szőke hajú az étkezőben leültet egy székre, majd kis ideig eltűnik látókörömből. A konyhában csörömpöl kicsit, végül pedig két tálcával tér vissza. Az egyiket elém rakja, a másikat pedig maga elé, mivel leül velem szemben. 

Kézbe véve a kanalat kóstolok bele a levesbe, melyet Jake csinálhatott délután. Hm, nem is olyan rossz. Kicsit sós, de még ehető stádiumú. Jake még csak ismerkedik a konyhával, eleinte pedig sok mindent elrontott. Furcsa, egy ideje nem is panaszkodott arra, hogy ehetetlenek a főztjei.
- Jake csinálta? - szólalok meg, bár biztos így van. Képtelenség, hogy Jay öt perc alatt összedobjon egy levest. 
- Aha. Tényleg. Amint visszanyerem az emberi testem, megtanítom főzni - néz rám megvilágosodott tekintettel, mire összeráncolom a szemöldököm.
- Tudsz főzni? - érdeklődök halkan, mire Ő biccent, s büszkén ki is húzza magát. 
- Anya tanított meg még kisebb koromban - mosolyodik el, mire kissé talán elkenődök. - Hm? - lepődik meg hirtelen. - Mi a baj? 

Keserű mosolyra húzom ajkaim, gondolkozva, hogy beszéljek-e neki. Végülis, sokat nem veszíthetek.
- Rám sose főzött anya, még csak szendvicset sem készített. Mélyen belül mindig irigyeltem azokat az osztálytársaimat, akik otthonról főzött kaját hoztak, vagy akik mindig arról panaszkodtak, hogy az anyukájuk nem a kedvenc szalámijukat tette a szendvicsükbe. Apa sosem tudott főzni, de általában az iskolai kirándulásokra azért próbált összekészíteni valamiket. Bár, miután anyával szétmentek, már az az évi egy nap is megszűnt - fejtem ki válaszomat kissé keserű szájízzel. 

Mindig is egy szerető családról álmodtam. Olyan emberekről az életemben, akik igazi mintaszülők. Akik mindig mellettem állnak, és elfogadnak. Jake az egyetlen, aki ezen gondolataimról tud. Sosem akartam, hogy sajnáljanak, így inkább mindig titokban tartottam. Nem is értem, hogy most miért is mondtam el ezt Jaynek. 
- Hát, amíg véget nem ér a küldetésem, majd én főzök rád - von vállat Jay, s még jól is esne ezen mondata, ha nem ilyen nemtörődöm stílusba közölné. - De majd segíts az ízpróbában! Nem érzem az ízeket ebben az állapotban, így lehet elbaszom. 
- Nem érzed az ízeket? - ismétlem meg mondandója egy részét. Lehetséges ez egyáltalán? 

- A második esélyesek és a gonosz lelkek sem éreznek ízeket. Az utóbbiaknál nyilván az az oka, hogy ne élvezzék azt a szabadságot, amíg az a Jungkook közvetítő el nem kapja őket - magyarázza. - Nálunk meg szerintem pont azért, hogy értékeljük mit veszítettünk. Ez nem élet számunkra, Jungwon. Van testünk, és lelkünk is, de mindez nem ugyanaz. Kimarad az életünkből rengeteg hónap, akár év. Egy páciens meggyógyítása rengeteg idő, van, aki négy évet vesztegetett egyetlen betegére. Én talán még a szerencsésebbek közé tartozok ezzel a két évvel. Nem érzünk ízeket, szagokat igen, de sokkal minimálisabban. A bárban lévő tömény alkoholszagot érzem, de azt már nem, hogy milyen a te illatod, vagy mondjuk egy virágé. Nem ölthetünk csak bizonyos számban fizikai testet, és mindig ott van bennünk, hogy lehet minden küzdelmünk hiábavaló. Nem mindig mi rontjuk el a három beteg ügyét. Van, amikor már mi sem tudunk segíteni, mert a halál szélén van, vagy a saját példádat felhozva, hirtelen, a semmiből követ el öngyilkossági kísérletet valaki. Igen, jó dolog, hogy valamennyien kapunk második esélyt, de ha visszafordíthatnám az időt, akkor biztos, hogy tisztességesen élnék. 
- Mit is követtél el, amiért ide jutottál? - teszem fel kérdésemet, miután elhalkul. Válaszától viszont kanalam kiesve kezemből csattan nagyot. Mi?! 
- Valaki meghalt miattam.