Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

39 - Nyílt titok

- Meg is érkeztünk. - nyitott be vidáman a szobánkba Mackenzie.

Hogy bírt egészen idáig elcipelni?
Nekem valószínűleg már réges régen leszakadtak volna a karjaim a súlyom alatt.

- Köszönöm a fuvart, máskor is befizetek. - nevettem fel, minek hatására a lány lepillantott rám, s egy nagyobb mosolyra húzta telt, rózsaszín ajkait.

- Máskor is szívesen "haza" cipellek. - mondtam, miközben egyenesen az ágy felé vette az irányt. - Viszont lenne egy fontos kérdésem.

- Na és mi lenne az? - kezdtem el kíváncsiskodni.

Nem kaptam választ, jobban mondva rögtön nem.
Ugyanis megérkeztünk a kitűzött célhoz, azaz a hatalmas franciaágyhoz, ami ott díszelgett a szoba felső falának közepénél, így megálltunk, Kenzie pedig egy, az addiginál is nagyobb mosolyt villantott meg.

Biztosra veszem azt, hogy készül valamire.
De vajon mire?

Hamar megtudtam a lány által kitalált "tervet", ha beszélhetek róla így.
Egy szempillantás sem telt el, de már gond-, vagy éppen erőlködés nélkül le is dobott engem az matrac felszínére.
Tette hatására kitört belőlem a nevetést, viszont annak az okét jómagam sem tudtam, hogy mi volt; talán a meglepettség, vagy csak szimplán vicces volt a szituáció?

- Mi ez a nagy vidámság, hm? - lépett közelebb az ágy széléhez. - Nem mintha probléma lenne, még mielőtt megkérdezed. - tűrt el egy, az arcába lógó kósza tincset a füle mögé.

- Szerintem tudod, hogy miért vagyok ilyen vidám. - tornáztam fel magamat a matracról, de csak annyira, hogy a könyökeimre tudjak támaszkodni. - Vagy nem? - pillantottam barna szemeibe, mikbe ha nem szerettem volna is elvesznék, az igazat megvallva; egyáltalán nem zavart.

- Nem emlékszem, hogy említettél olyan okot ami miatt vidám lennél mostanság. - próbált olyannak tűnni, mint aki éppen elgondolkodik, azonban mind a ketten teljesen tisztában voltunk azzal, hogy ez nem úgy van.

- Akkor gyere ide, megsúgom - biccentettem felé hívogatóan.

- Hogy is mondhatnék erre nemet?! - ennek a mondatnak a kíséretében pedig már fel is térdelt az ágy szélére, de nem úgy, ahogyan azt gondoltam.

Én csak azt kértem tőle, hogy jöjjön ide hozzám, nem azt, hogy konkrétan másszon rám.

- Itt vagyok. - ült rá elégedetten a csípőmre. - Most már hallhatom azt a "titkot"? - rajzolt idézőjeleket a levegőbe, ujjával.

Bár, annyira nem is zavar.
Sőt..

- Így nem hallod meg a suttogásomat. - közöltem, tekintetemet pedig szép lassan végig vezettem Mackenzie egész testént.

Nem értem... Hogy nem vehettem még azt észre, hogy ennyire gyönyörű?
Most még sokkal gyönyörűbbnek látom, mint amikor először megpillantottam. Pedig azt hittem, hogy azt nehéz lehet felülmúlni.
De ez nem így van. Még saját magát is felülmúlta.

- Ne nézz ennyire, mert a végén még zavarva jövök. - húzta magát egy kicsit összébb, amu tőle nagyon szokatlannak bizonyult.

- De igen, nézlek. - dugtam ki piszkálódva a nyelvemet, de csak pár másodperc erejéig. - Viszont, ha ezt csinálod sose fogod megtudni azt, amit szeretnél. - mondtam szimpla egyszerűséggel.

Habár miért is kellene neki elmondanom olyan dolgot, amit amúgy is pontosan tud?!

- Na nem, nem. Mondd csak el szépen, hallani szeretném. - hajolt le hozzám hirtelen, de olyan gyorsan cselekedett, hogy teljesen elképedtem.