Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

58 - Bűntudat...

- Nem! - vágta rá idegesen Kekipi. - Egyáltalán nem tudom, hogy mi a problémád. - tárta szét tanácstalanul a karjait. - Megbeszéltük az egészet... Azt mondtad, hogy megszeretnéd kaparintani Mackenzie vagyonát, vagy legalább a vagyonának egy részét, közben pedig gond nélkül találkozgathattunk. Most itt vagyok... Mégsem vagyok jó. Vagy nem nyújtok neked eleget, Kiana? - szemei egy másodperc erejére sem terelődtem el az íriszeimről. - Mit tegyek még, mondd már meg?! Folyamatosan próbálok a kedvedre tenni, s igen.... Nem vagyunk együtt, de lehetnénk. - ismét közelíteni kezdett hozzám, azonban csak egy lépéssel jött közelebb. - Mindent megadnék neked, s nem kell, hogy Mackenzie pénzére fájjon a fogad. Ígérem, hogy megteremtem neked azt a pénz mennyiséget ami boldoggá tenne téged.

- Kekipi... - eresztettem végül ki a fiú szavainak hatására teljesen ellágyult, s bátortalan hangomat.

- Nem... Nincs Kekipi... Ez az igazság, Kiana. Miért nem veszed észre, hogy beléd szerettem?!

A fiú mondatát követően csend övezett körbe minket. Egy árva hangot sem tudtam kiejteni az ajkaimon, ugyanis gombóc keletkezett a torkomban.

Bűntudat... Ez volt az egyetlen amit akkor éreztem. Bántott az, hogy igazából csak kihasználás képpen találkoztam Kekipi-vel. Csak feledni akartam, de minden egyes alkalommal azt képzeltem, hogy Mackenzie-vel vagyok. Hogy ő simít végig a bőrömön, s az ő csókjait érzem magamon. Azonban a fanyar valóság az egyáltalán nem ez volt. Nem Mackenzie volt ott velem, s nem tudtam elfogadni ezt a tényt. Időközben eltávolodtunk egymástól, s ez egyáltalán nem tetszett, egyenesen utáltam azt a helyzetet.

Most pedig itt van Brooke... Közénk állt, s csak megnehezíti a dolgokat.

Sőt... Az, hogy Kekipi belém szeretett csak tovább bonyolítja a helyzetemet, hiszen, ha nem viszonzom az érzelmeit, akkor nagy valószínűséggel nem szeretne velem találkozni a jövőben.

- Kiana... - figyeltem a fiú hangjára, ki időközben még közelebb sétált hozzám.

- N-ne haragudj de... - kezdtem el lassan hátrálni, újból. - Nekem most mennem kell. - mutattam gyorsan, hüvelykujjam segítségével a hátam mögé. - Majd... Majd később visszatérünk erre, rendben? - erőltettem magamra egy apró mosolyt.

- Tch... Gondolhattam volna. - forgatta meg szemeit a fiú. - Amíg kihasználhatod a testemet addig jó vagyok, de ha már szóba jönnek az érzelmek akkor rögtön ellöksz magadtól... Ez vagy te!

Kekipi mérhetetlen haraggal a szívében, válaszra nem várva sarkon fordult, majd már el is indult arra, amerről érkezett.

Kezeit zsebre vágta, fejét pedig lejjebb eresztette, s úgy baktatott tovább előre, a kiürült, félhomályba burkolózott utcán.

Ha mondhatom így... Ezt most letudtam. Egy gonddal kevesebb, egyelőre.

Most már csak Mackenzie-t kell megkeresnek, s azt hiszem sejtem is, hogy merre lehet most.

•

Csend... Béke... Nyugalom...

Ezek voltak az első szavak amik eszembe jutottak akkor, amikor megérkeztem a tengerpart mellet végig húzódó utcába.

- Itt kell lennie. - súgtam magam elé, halovány szavaimat pedig egy lágy fuvallat vitte tovább fel, egyenesen a csillagokkal beborított égbolt irányába. - Mindig lejön a mólóhoz, ha történik valami és felidegesíti magát. - tekintetemet végig vezettem a holdfényének köszönhetően félhomályban pompázó parszakaszon. - Mackenzie...