Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

60 - PikaBroo-hadművelet

Lépteim úgy kezdtek el lassulni, ahogyan egyre közelebb, s közelebb értem a vidámparkhoz, ahol még pár órával azelőtt Mackenzie-vel vitatkoztam a hatalmas embertömeg gyűrűjében.

- Már csak meg kell találnom Brooke-ot és Pika-t. - húzódott a szám egy apró mosolyra.

Még mielőtt beléptem volna a hatalmas vaskapuk egyikén, elővettem a, még jóval korábban a zsebembe csúsztatott telefonomat, majd már be is nyomta rajta a kamerát annak érdekében, hogy ne kelljen húznom az időt azzal, hogy előkeresem az alkalmazást, megnyitom és a megfelelő szögbe beállítom mikor is úgy gondolom, hogy egy tökéletes szerkesztett képet lehet elővarázsolni az adott szituációból.

Most, hogy ez meg van... Már indulhat is a PikaBroo-hadművelet.

Áhh, nem is olyan rossz ez a név, büszke lehetek magamra.

Miután kitaláltam a tökéletes nevet a tervemnek magabiztos léptekkel megindultam a helyszín bejárata felé, mobilomat pedig stabilan a kezemben tartottam, figyelve arra, hogy még csak véletlenül se sötétedjen el a képernyő, vagy ne lépjek ki az alkalmazásból.

•

Körülbelül fél óra keresgélés után sikeresen megláttam Pika-t, ki éppen a vattacukros standnál állt sorba, Brooke-al az oldalán.

Na végre, hogy megvagytok!

Egy nagyobb sóhajt követően az arcom elé emeltem a telefonom képernyőjét, majd a kamerát feléjük irányítottam.

Már csak arra kell várnom, hogy valami olyat csináljanak ami nekem pont kapóra jön.

Remélem nem leszek nagyon feltűnő így... Bár talán a sok ember miatt elvegyülök még így is.

Hatalmas szerencsémre egészen gyorsan sorra került Pika, ugyanis az előttük várakozók hamar feladták a türelmességüket és inkább kiálltak a sorból, majd már mentek is tovább a következő, általuk kiszemelt vidámparki játékhoz.

Azonban annak fejében, hogy kapóra jött a vattacukorra váró sor lemorzsolódása, balszerencsémre szolgált az, hogy miközben Pika kikérte az általuk kívánt vattacukrot, a telefonom akkumulátor töltöttsége igen leapadt, s már éppen csak öt százalékon volt.

Sajnálatos módon hiába volt még hátra annyi százalékom, tudtam jól, hogy a telefonom, ha eléri a legkevesebb három százélok, akkor fogja magát, s rögtön ki is kapcsol. Így az idővel kellett versenybe szállnom. Az egyetlen probléma az volt, hogy a nyerésem nem rajtam, vagy a telefonomon múlt, hanem azon, hogy Pika, s Brooke mikor fog olyan pozícióba kerülni, amit letudnék kapni úgy, hogy tökéletes szerkesztett kép tudjon belőle születni.

Gyerünk már...

Türelmes végignéztem ahogy a fiú kifizeti az édességet, majd mosolyogva átveszi az idős bácsitól aki művészinek kinéző, mindenféle-fajta és kinézetű vattacukor szobrokat tudott alkotni.

Pika egy hatalmas, virág formájú, s szivárvány színű cukor pamacsot kért ki maguknak, amit büszkén mutogatott Brooke-nak, ki egy hatalmas mosollyal az arcán figyelte a csodálatosan kinéző édességet.

Csináljatok már valamit...

Mérgelődtem magamban, miközben rápillantottam a képernyőm jobb felső sarkába, hogy megnézhessem a töltöttségi szintemet.

Négy százalék.
Nem fog menni...

Csalódottan néztem vissza a kamera által felvett képre, min éppen az látszott, hogy Brooke beleharap a vattacukor virág jobb-, Pika pedig a baloldali részébe.

Miután tudatosult bennem, hogy ez egy tökéletes alkalom a kép elkészítésére, többször is megnyomtam a fényképek rögzítésére szolgáló gombot, közben pedig egy elégedett mosoly rajzolódott ki az arcomon.

- Most megvagytok Drágáim. - motyogtam magam elé, a telefonom pedig egy nagyobb rezzenéssel jelezte azt, hogy feladja a harcot, majd már el is sötétedett teljesen a képernyő.

Ezzel véget vetek mindennek.
Már csak Kekipi segítsége kell nekem, s már meg is lesz a tervem alapköve, amire épülhet majd tovább a folytatás.

[Mackenzie szemszöge]

Kissé feszültem és megannyi gondolattal a fejemben szeltem végig az általam már igencsak jól ismert, ám egyben félhomályba, néhol pedig teljes sötétségbe burkolt utcákat.

Életem legnagyobb hibája volt az, hogy ennyire közel kerültem Kiana-hoz.
Sokkal könnyebb lenne minden, hogy ha nem lett volna közünk egymáshoz a múltban.

Ahogy egyedül ballagtam vissza, a szálloda felé ahol Brooke-al laktam ideiglenesen, egy igen jól ismert érzés kerített a hatalmába. Túl jól ismertem azt az érzést, s féltem tőle. Féltem tőle, mert... Hosszú éveken át, minden egyes nap ez az érzés ült a nyakamban, s bármit is tettem egy tapodtat sem mozdult a közelemből.

Utálom ezt az érzést...
Mintha itt lennék, de mégsem...
Mintha bárkit is érdekelne, de... Nem.
Mintha máshová tartoznék...
Bárhova, de nem ide.

Fájdalmas percek, órák, napok, hetek, hónapok és évek voltak azok.

Emlékszem amikor még betettem a kezeimet a pulcsimba, s mindenkinek azt mondtam, hogy nincsenek kezeim... Együtt aludtam az összes plüssömmel, hogy egyiknek se essen baja... Meg volt az az egy toll aminek hat különböző színe volt, és megpróbáltam egyszerre lenyomni az összes gombot... Üdítőt öntöttem egy kupakba, és úgy tettem mintha shot-okat innék... És néztem az esőcseppeket az autó ablakából, úgy tettem mintha egy versenyen lennének...
Emlékszem amikor gyerek voltam, s azt vártam, hogy felnőjek végre.

Mára azt kívánom, hogy bár' ne vártam volna ennyire, s bár ne szaladtok volna el olyannyira gyorsan a kisgyermekként töltött éveim, hiszen... Ahogy egyre nagyobbá cseperedtem, úgy kezdtem el szép, lassan felhalmozódni a problémák.
Rettenetesen bonyolultnak bizonyult számomra az, hogy megfejtsem saját magamat. Úgy éreztem nem passzolok a világba, ez pedig nagyon mély, és sötét gondolatokká nőtték ki magukat.

Az igazat megmondva utáltam magamat, s a mai napig is utálom magamat, bár Brooke nagyon sokat segített nekem ezalatt az igencsak kevés idő alatt. Mintha már évek óra ismerném, s évek óta vele tölteném a napjaimat... Mintha... Találkoztunk volna már.

Igaz az, hogy legszívesebben azt mondtam volna neki a legelején, hogy ne essen szerelembe belém, mert... Nem szeretem magamat, sőt, egyenesen utálom magamat... S, nem lehetek szerelmes olyasvalakibe aki szereti azt, amit én kifejezetten utálok, s nem tudok elviselni. Nem szerettem volna, hogy belém szeressen...

Igazság szerint nem is tudom azt, hogy belém szeretett-e, vagy csupán csak vonzalom az, ami kialakult közöttünk e kevés idő alatt. Viszont, erre még nem is szeretnék választ kapni, ugyanis kiszeretném élvezni a vele töltött összes másodpercemet.
Valami folytán sikerült elérni azt, hogy ne koncentráljak az önutálatomra, és még azt is elérte, hogy ez az önutálat csillapodjon bennem.

Mikor is végig futott az agyamon ez a gondokat, hirtelen egy ötlet fúrta bele magát a fejembe.

- Meg kell neki köszönjen ezt, valahogy! - kiáltottam fel a semmiből a kihalt utca kellős közepén, miközben meg is torpantam.

Miután tudatosult bennem, hogy igazán hangosan hallattam a hangomat, ráadásul már réges-rég lement a nap, ijedten vezettem a körbe a tekintetemet a sötét ablakokon, mik arról tanúskodtak, hogy hatalmas szerencsémre senki sem ébredt fel a hangoskodásomra.

Ki kell találnom valami igazán jót!
Valami olyat, amibe tényleg beleadhatom az összes érzelmem, törődésem és odafigyelésemet!

Emlékezetessé fogom tenni számára ezt a hetet!
S azt hiszem, hogy már tudom is hol kezdjem!