Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

05 - Utolsó éjszaka

- Na és ez? Megfelel az elvárásainak hölgyem? -érdeklődtem egy széles vigyor keretében, miközben felmutattam az ágyon keresztbe fekvő Gracenek egy fehér pólót minek közepén egy nagy NASA felirat díszelgett.

- Hát... -húzta el ajkát. – Ez nekem túl Brooke stílus. -nevetett. – De hozzád mérve, tökéletes. -hagyta abba végül a nevetést, ám mosolya megmaradt.

Szerettem ha mosolyog, mert akkor tudtam, hogy minden rendben. Mindig is fontos volt nekem, hiszen ő volt az első ember az egész iskolában aki szóba állt velem.

Még mindig tisztán emlékszem az első mondataira;

" - Hé. -ült le mellém egy nagy lendülettel minek hatására egy kissé megbillent a székkel, így sikeresen nekiesett a vállamnak.

Nevetve ragadtam meg a lányt, hogy még csak véletlenül se essen le a székről, egyenese a vastag porral borított padlóra.

- Szia. -köszöntöttem én is, majd erőt vettem magamon s visszaállítottam a széket megfelelő pozíciójába.

- Köszönöm. -mosolygott rám. – Figyelj csak... -támaszkodott meg az előttünk lévő asztalon. – Nem szeretnél jobban megismerkedni? -érdeklődött kedvesen.

- De. -vágtam rá boldogan. – Az nagyon jó lenne. -tört elő belőlem gyermeki örömöm.

- A nevem Grace. -nyújtotta felém egyik kezét."

- Brooke?! -kiáltott rám az ágyon fekvő.

- Oh.. -ráztam meg kissé a fejem. – Igen? Mond csak. -nevettem fel kínosan. – Bocsi.

- Semmi baj. -nevetett. Előtte nem féltem kínosan viselkedni, soha. – Azon gondolkodtam, hogy azt ott... -mutatott a szekrényem sarkába. -...nem szeretnéd elvinni magaddal? -érdeklődött mosolyogva.

- Grace.... -pillantottam az általa kiszemelt ruhára. – Nem. -közöltem. – Ki van zárva. -ráztam meg a fejem.

- Ne már Brooke. -mondta szenvedve. – Nem kell, hogy felhúzd. Csak, jól jöhet. -erősködött.

- De...

- Nincs de. -emelte fel mutatóujját. – H-ha... -kezdett bele bátortalanul. – Na, szóval. -köszörülte meg torkát. – Ha elhívnak vacsorázni, akár egy... Egy randi keretében, akkor mit húznál fel? -kérdezte. – Azt ne mond, hogy a Fuck off-os pólód, vagy esetleg a bikinid?! -erőltetett magára egy mosolyt.

Igaza volt a lánynak. Sokszor igaza van, s mond okosságokat annak ellenére, hogy nem nézné ki ezt egy olyan ember belőle aki nem ismeri.

De én ismerem, és tudom is, hogy nem olyan lüke mint amilyennek előadja magát.

Viszont valamit nem értek... Miért mondta ezt ilyen szomorkásan?!

- Talán félsz, hogy lenyúlják mellőled a barátnődet? -érdeklődtem egy halvány mosollyal az arcomon.

- Mi? -értetlenkedett.

- Olyan szomorkásan mondat az előbbit. -emlékeztem vissza. – Mintha félnél, hogy elveszítesz, vagy hasonló.

- Oh.. Nem. -rázta meg kissé fejét. – Csak.. -tűrte füle mögé az arcába lógó, szőke tincseit.

- Csak? -kérdeztem rá egy kis habozás után.