Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

68 - Pika...

Csak csendben ültem tovább az ágy szélén, mintha meg sem hallottam volna a kérdéseket. Az igazság az volt, hogy nem is akartam meghallani a kérdéseket, sőt, nem is szerettem volna édesanyám tudtára adni, hogy valami probléma lépett fel az életemben. Sajnálatos módon azonban mégis sikerült rájönnie, amin meg se lepődtem, hiszen eléggé problémára utaló jeleket adtam.

- Brooke itt vagy? - hallottam meg anyukám összezavarodott hangját. - Nem hiszem el, hogy mindig ezt csinálja ez a selejtes telefon! - kezdett el rögtön mérgelődni minek hatására egy apró mosoly jelent meg az szám sarkában.

- Itt vagyok anya, nyugodj meg nem a telefonod rossz. - szólaltam meg végül, még mielőtt megszakította volna a hívást.

- Már kezdtem azt hinni, hogy nem csinálta az a semmirekellő szerelő. Képes volt egy csomó pénzt elkérni! Annyi erőből, ha kipótoltam volna még egy kicsit vehettem volna egy új telefont! Hihetetlenek ezek a mai árak... - morogta idegesen. - Mindegy is, van most sokkal fontosabb ennél. Mi nyomja a szívedet? Megbántott valaki?

A kérdések hallatán ismét elhallgattam, egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan is kezdjek bele az egészbe. A legnehezebb pedig az volt, hogy azt is elkellett mondanom anyukámnak, hogy pár nap alatt fülig beleszerettem egy olyan lányba kinek a létezéséről sem tudtam egészen addig, ameddig meg nem érkeztem a szigetre.

Hogyan kellene minden részletbe belevonnom?
Minden el kell neki mondanom... Tudni kell a Mackenzie-vel való kapcsolatomról, és minden másról is.

- Anya... Mennyi időd van most?

- Amennyit csak szeretnél Kicsim.

- Rendben. - bólintottam egy aprót, mintha láthatná. - Akkor viszont készülj fel egy viszonylag hosszú történetre...

• ~egy óra eltelte után

- És akkor ez a Pákó ki is pontosan? Túl sok ember került szóba. - nevetett fel kínosan édesanyám.

- Nem Pákó, hanem Pika és Ő Mackenzie egyik legjobb barátja akivel végül elmentem a vidámparkba a Kiana miatt kialakult vitát követően. - kezdtem el nagyjából "útbaigazítani" a vonal túloldalán lévő nő gondolatait.

- Így már világosabbak a dolgok, kezdem összerakni a képet... Na és akkor ma reggel Mackenzie feldúltan távozott, úgy, hogy a fejedhez vágta azt, hogy Pá..., vagyis Pikával voltál, holott ő az egyik legkedvesebb barátja?! - kérdezett vissza a történtekre a biztonság kedvéért.

- Pontosan. - bólogattam hevesen, eközben pedig minden másodpercben az ellen küzdöttem, hogy újból meginduljanak a könnycseppjeim.

- Igazság szerint az lenne a legjobb megoldás, hogy ha áthívnád, vagy felhívnád és megbeszélnétek ezt az egészet, de így, hogy még a telefont se hajlandó neked felvenni és még az üzenetedre se reagált fogalmam sincs, hogy mit lehetne tenni. - mondta egy kis szomorúsággal a hangjában, azonban tudtam azt, hogy ennek ellenére folyamatosan forognak a fejében a fogaskerekek, hogy vajon mit lehetne tenni a kapcsolatunk érdekében.

- Tudom, hogy más lehet hagyná az egészet, már csak azért is mert nem ismerjük egymást régóta, de én... - folytattam volna, ha anyukám nem vág a mondatomba.

- Brooke ez nem így megy. Aki képes ezt megtenni az nem szereti igazán a másik félt. De te neked elég fontos ahhoz, hogy küzdj érte, és biztos vagyok abban, hogy te is nagyon fontos vagy neki... Valami igazán erős indok kellett ahhoz, hogy ilyet tegyen. Viszont ne haragudj, hogy ezt mondom, de igazságtalan volt az, hogy meg sem hallgatott téged. Emiatt eléggé haragszom rá, de kívánom, hogy oldódjon meg ez a probléma köztetek.

- Én is ezt kívánom. - szólaltam meg halk, s egyben szomorú hangon.

- Figyelj csak... Nem volt esetleg egy rosszakarótok? Esetleg Kiana, vagy, hogy is hívták azt a lányt akit említettél, hogy nem igazán barátságos, és, hogy volt valami közük egymáshoz Mackenzie-vel. Nem gondolod, hogy ő tett valamit? - dobta fel az egyik lehetséges opciót anyukám, ami igazából még teljesen hihető is lett volna.

Elgondolkodtam ezen az egészen miután egy sürgős szóváltás után, ami a háttérben folyt édesanyámnál, megszakítottuk a hívást, s igazából logika is volt benne, hiszen Kiana sose kedvelt és nagy valószínűséggel soha nem is fog kedvelni. Ezzel ellentétben azonban Mackenzie-t nagyon is kedveli, és ahogy eddig feltűnt magáénak akarta. Lehet, hogy tényleg megtalálta, és tudta, hogy hova megy Kenzie azon estén. Lehet, hogy tele tömte a fejét hazugságokkal. Vagy, ha nem is azon az éjszakán beszélt neki, akkor üzenetet küldhetett neki, amit Mackenzie elhitt neki, majd feldühödött és elment.

Vajon tényleg Kiana állhatott közénk?
S, ha igen akkor mit írhatott vagy mondhatott Mackenzie-nek ami miatt csak így faképnél hagyott engem?

Még nem is értem teljesen a gondolataim végére amikor hirtelen megszólalt a bejárati ajtó mellett elhelyezett vezetékes telefon fülsüketítő csengése.

A hirtelen hang hatására, amit addig a napig nem tapasztaltam, nagyon megijedtem. Egyszer sem volt példa arra az ott töltött időm alatt, hogy feltelefonáltak a szobámba valami miatt. S ami még jobban megrémített az egészben az az volt, hogy tudtam jól, hogy csak akkor zavarják meg az ember nyugalmát, és telefonálnak fel, hogy ha valami nagyon sürgős történik, vagy éppen gondot okoztál. Az én esetemben az előbbi nem volt opció, de tudtommal az utóbbi sem, emiatt pedig nagy nyomást kezdtem el érezni a mellkasomban.

Vajon mit akarhat Tom?
Ha egyáltalán Ő hív.

Gyors lépteimnek köszönhetően egy- két másodpercen belül meg is érkeztem a szüntelenül csengő telefonhoz. Kissé remegő kézzel nyúltam a készülék irányába, majd miután megragadtam a kagylót bátortalanul leemeltem a helyéről, s a fülemhez tartottam.

- Igen? - szóltam elsőként a telefonba.

- Jó napot Ms. Davis! - üdvözölt egy már igencsak jól ismert hang. - Itt Alexander beszél, és szeretném megkérni arra, hogy fáradjon le a recepciós pulthoz. Vendége érkezett aki beszélni szeretne magával.

- Rendben, már indulok is! - vágtam rá azonnal, majd gyorsan visszahelyeztem a készüléket a helyére.

Mackenzie lehet az?
Elvégre ki már kereshet? Csakis ő lehet az.
Biztosan látta az üzenetemet, vagy csak átgondolta a helyzetet és rájött, hogy alaposabban is átkellene beszélnünk a helyzetet.
Kérlek... Legyen ő.

Amilyen gyorsan csak tudtam megigazítottam az elfeküdt, kissé talán kócos hajamat, majd felmarkoltam az asztalról a szobámnak a kulcsát, beleléptem az ajtó mellett heverő cipőmbe és már nyitottam is ki a bejáratot.

Remélem sikerül megbeszélni a történteket...

Alig telt két percbe az, hogy teljesen készen, ám mégis idegesen várjam azt, hogy végre megérkezzen a lift a földszintre. Szívem a torkomban dobogott, még hallani sem hallottam mást a ritmusos dobogáson kívül. A fejem ezernyi gondolattal volt tele, még jómagam se tudtam volna kigubancolni őket egymásból.

Egy csomó forgatókönyv végigment bennem azalatt a kevés idő alatt amit a liftben töltöttem. Volt köztük olyan ami boldogan zárúlt, s megbeszéltünk mindent, Mackenzie pedig meghallgatott, de volt olyan is ami a lehető legrosszabb módon zárult, s még olyan is ahol Mackenzie, Kiana-val az oldalán állt előttem miközben folyamatosan engem támadtak. Pedig akkor még nem is voltam biztos abban, hogy Kiana e a problémánk gyökere, vagy sem.

Ha nem hagyom abba a különböző verziók kitalálást akkor annyira beijedek, hogy fogom magam és visszafordulok.

Azonban már nem volt visszaút, ugyanis pont amikor kimondta ezt a mondatot a fejemben, a lift csengetett egyet, a kabin pedig elhelyezkedett a földszinttel egyszintbe, az ajtó pedig egy másodperc alatt elhúzódott előttem.

Fejemet egyből feljebb emeltem, szemeimmel pedig elkezdtem körbepásztázni a várakozót, hogy lesz ott rajtunk és Alexander-en kívül valaki. De nem volt. Csak mi hárman tartózkodtunk lent, így hát vettem egy mély levegőt azt követően pedig kiléptem a liftkabinból és a recepciós pult felé pillantottam.

Pika?!