Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

26 - Elcsenők?

Csendben ültem az ágyon, Mackenzie mellett, miközben minden figyelmemet annak szenteltem, hogy pontosan hogyan pucolja, vagy éppen szeleteli fel az általunk megvásárolt, nekem egzotikusnak hangzó gyümölcsöket.

- Mi ez a nagy csend? - kérdezte pár másodperc múlva a mellettem ülő. - Ilyen az, ha figyelsz? - kuncogott fel kissé.

- Pontosan. - bólintottam egy aprót. - Légy megtisztelve, hogy ekkora figyelemmel követem a gyümölcs vágási technikáidat. - ült ki arcomra egy mosoly a mondatom közben.

A lány erre nem mondott semmit, szimplán csak elmosolyodott, s folytatta a kezében lévő papaya feszabdalását.

Miután sikeresen cikkekre vágta a termetes gyümölcsöt, elkezdte kikaparni a középen összegyűlt magjait, egyenesen az alán leterített törülközőre.

- Remélem ki lehet mosni. - motyogta a mellettem ülő.

- Nem a mi problémánk, ha nem. - nevettem fel kínosan.

Ha helytelen, ha nem, de mivel az alattunk lévő törülköző nem az enyém, hanem a hotel tulajdonában volt, így nem szenteltem neki túl nagy figyelmet.

Úgyis van egy csomó hiper- szuper mosószerük.

Vagy kidobják, nem lehet akkora veszteség.

Gondolatmenetem közben arra lettem figyelmes, hogy a kikapart, feketés magok közül az egyik, egyenesen elém gurult.
Kinézete leginkább a borsra, vagy egy fekete borsóra emlékeztetett.

Lassan az irányába nyújtottam a kezemet, majd megfogtam és a szemeim elé emeltem a növény tartozékot.
Kellemes, s egyben édeskés illatát még így is éreztem rajta.

- Meg lehet enni. - mondtam Mackenzie, miután észrevette, hogy az apró magot tanulmányozom.

- Akkor miért kaparod le őket? - érdeklődtem, miközben az irányába fordítottam a fejemet.

- Mert így finomabb. - magyarázta meg cselekedetét, ám valami nyugtalanított.

Ez a dolog pedig nem más volt, mint az, hogy a szája sarkában ott bújt az az apró mosoly, mi megsúgta nekem, hogy valami probléma van a magokkal.

Miért is kaparná le, ha ehetőek?

- Biztosan ehető? - próbáltam megbizonyosodni afelől, hogy igazad mond.

- Ha nem hiszel nekem, akkor menj le a recepcióra és kérdezd meg. - mondta magabiztosan, ami miatt kezdtek elszállni a kétségeim. De nem teljesen.

Továbbra sem voltam teljesen biztos abban, hogy pozitív élménnyel gazdagodom, ha megeszem, viszont kíváncsi voltam arra, hogy milyen íze lehet, ha már meglehet enni.

Hát jó.
Egyszer élünk.

Gondoltam hatására megrántottam az egyik vállamat, majd résnyire szétnyitottam az ajkaimat, s egy egyszerű, gyors mozdulattal a számba juttattam az elém tévedt magot.

Óvatosan forgatni kezdtem azt a számba, majd egy hirtelen jött bátorság löket után egy erősebbet ráharaptam, minek hatására éreztem, hogy szétnyílt.

Eleinte nem éreztem semmi különös, vagy éppen rossz ízt, emiatt pedig Mackenzie felé fordultam, ki vigyorogva figyelte a reakciómat.

- Nem érzek semmit. - jegyeztem meg egy értetlen arckifejezés keretében.

Mivel nem mutatott semmi újat az apró növény darab, így arra jutottam, hogy lenyelem.
Abban a pillanatban pedig, amikor lenyeltem, érezni kezdtem, hogy valami csípni kezdi a torkomat, s a nyelvemet is egyben.