Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

17 - Irány a part

Miután az összes reggeliző pelyhet eltakarítottam a tányéromból a tejjel együtt, egy halvány mosollyal az arcomon leraktam a kanalat, majd a még mindig mellettem étkezők felé fordultam.

- További jó reggelizét, és szép napot is! -törtem meg a reggeli folyóiratról való beszélgetésüket.

- Neked is Angyalom! -pillantottam felém mosolyogva az idős nő. - Remélem, hogy találkozunk még. -fogott rá gyengéden a kézfejemre.

- Én is remélem. -mondtam, miközben megragadtam a koszos tányéromat.

Ezt követően lábaim segítségével hátrébb tóltam a székemet, hogy kényelmessen kiléphessek az asztal mellé, majd úticélnak kitűztem azt az asztalt ahova a koszos tányérokat lehetett lehelyezni.

- Viszlát. -köszöntem el végül teljesen, majd válaszra nem várva, már meg is indultam az említett asztal irányába.

Amint helyet találtam a "szennyes gyűjtőn" a tányéromnak, gyorsan leeaktam azt, végül pedig sietősebb léptekkel indultam meg a kijárat irányába.

Magam sem tudtam, hogy miért, de minnél előbb kiakartam jutni abból a helységből.
Talán az időközben körém gyűlt, rengeteg ember tehetett róla.

Elérve az ajtót, megragadtam annak kilincsét, majd gyorsan erőt gyűjtöttem magamon, s egy határozott mozdulattal elkezdtem magam felé húzni.

Ám az, egy centit sem mozdult.

Éreztem, hogy a bennem lévő feszültség egyre jobban növekszik.

Ismét megpróbáltam kinyitni az ajtót, ám ezúttal is sikertelenül.
Idegesen hátrébb léptem egyet, szikrákat szóró tekintetemet pedig végig futattam az előttem ágaskodó falapon.

Már félő volt, hogy egy jókora lyukat éget rá a tekintetem, viszont még mielőtt ez bekövetkezett volna, eszembejutott valami.

Eszembejutott, méghozzá az egészen pontosan a zsebemben pihenő belépő kártyám, mit még reggel nyomott a kezembe a recepciós.

Nem lehetek ennyire ostoba...

Miután elátkoztam magam fejben tízszer a figyelmetlenségem, s a memóriám miatt, gyorsan a zsebembe mélyesztettem a kezemet, és a kártyám után kezdtem el kutatni, mit sikeresen meg is találtam.

Egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében nyomtam oda kártyámat a megfelelő helyre, mi ismét egy halványzöld jelzést adott, hogy az ajtó nyitva van számomra.

Így, miután kiléptem a zsúfolt étkezőből, ismételten nekiláttam a szombámhoz vezető útnak.

A recepció környékére érve gyorsan körbevezettem a tekintetemet, hogy mennyien vannak körülöttem.
Miután megbizonyosodtam afelől, hogy szinte teljesen kihalt a bejárati része a hotelnak, gyorsan odamentem a még mindig ott álló süteményes toronyhoz, s elkaptam onnan egy csokoládé darabos kekszet.

Te már az enyém vagy.

Helyeztem tenyerembe egy elégedett mosoly kíséretében.

Ezután a kitérő után, már úgy mentem a szobámig, mint a kocsi elé befogott lovak.
Nem néztem se jobbra, se pedig balra.
Csakis a szobám ajtaja lebegett a lelki szemeim előtt.

Elérve a szobám ajtaját, gyorsan a számba vettem az imént ellopott édességet, majd mind a két kezemmel kutatni kezdtem a szobám kulcsa után.

Hatalmas szerencsémre ez nem vett igénybe sok időt, ezt pedig annak köszönhettem, hogy azon kívül nem volt nálam más, csupán csak a beléptető kártyám.

Miután sikeresen beléptem a szobámba, lábam segítségével magam után rántottam az ajtót, így még csak visszafordulnom sem kellett azért, hogy becsukhassam azt.

Egy nyugodt, s elégedett mosoly jelent meg az arcomon.
Nyugodt voltam mert nem volt körülöttem több száz ember, és hallhattam a gondolataimat. Elégedett pedig azért voltam mert végre nem morgott a hasam valamiféle reggeli után.

Aligha léptem hármat a szobában, de a számban levő kekszből addigra már egy apró morzsa sem maradt.
Ennek hatására ajkaimat elhúztam egy pillanat erejére, ám ez egyáltalán nem tudtam elvenni a kedvemet.

Izgatott voltam, s nagyon boldog.
Az a nap volt az első teljes napom a szigeten, és még csak azt se tudtam eldönteni, hogy hogyan kezdjem el a napot.
Nagyon sok mindent csináltam volna, ám ahhoz, hogy még csak véletlenül se tévedjek el, és, hogy ne is érezzem magam annyira egyedül, kellett volna egy plusz személy.
Ez a plusz személy, pedig nem m a s lett volna számomra, mint Mackenzie.

Magam sem tudom, hogy miért, de egyre közelebb tudtam a lány magamhoz.
Egyre jobban ragaszkodtam hozzá, még annak ellenére is, hogy tegnap találkoztunk először.
Azt akartam, hogy velem legyen, hogy velem töltse az egész napot, hiszen nagyon jól éreztem magam a társaságában.
Ám el kellett fogadnom, hogy van saját élete, s azzal többet kell foglalkozni, mint egy olyan személlyel akit alig ismer egy napja.
Ez tény egy kissé elszomorított, viszont ott volt a tudat, hogy előttem áll még egy egész hét.

Mennyire lehet meleg kint?
Bár biztosan pokoli hőség uralkodik.

Ráérősen odalépdeltem a teraszra vezető ajtóhoz, majd megragadtam annak kilincsét. Habozás nélkül forgattam el azt, minek hatására az ajtó kitárult, a kint lévő hőség bedig szabályosan beömlött a szobába.

- Fuh, csukódj be, csukódj be.. -mondogattam magam elé, miközben olyan gyorsan csuktam vissza az ajtót, amilyen gyorsan csak tudtam.

Hogy lehet itt ennyire meleg?!

Egy nagyobb sóhaj hagyta el ajkamat, majd tehetetlenül beletúrtam barna tincseimbe, tekintetemet pedig közben a még mindig az ágyam mellett heverő böröndömre tereltem.

Mit kellene felvennem így?
Lehet, hogy ide most tényleg nem jók a "Brookeos cuccok", ahogy Grace mondaná.

Lassan elléptem az üvegajtótól, majd megindultam az imént szuggerált , ruhákkal megtömött tárgy irányába.

Nézzük, hogy miből élünk...

Miután elértem a ruháimat, egy- két boka roppanás kíséretében leguggoltam, majd tekintetemet végigvezettem a kupac legtetején heverő textileken.

- Hát ez most nem lesz a legjobb ötlet. -fogtam meg egy vékony hosszú ujjút. - Nem is értem, hogy miért hoztam ezt magammal. -jegyeztem meg elgondolkodva. - Fő az elővigyázatosság. -rántottam meg végül a vállamat, majd ledobtam a magam mellé a ruhadarabot. - Nézzük tovább. -beszéltem továbbra is magamhoz.

Ha abban a pillanatban hallotta volna valaki, hogy miféle dolgokat tudok magammal megvitatni, akkor biztosan nem nézett volna normálisnak.
Hiszen nem lehet túl megszokott látvány az, hogy valaki guggol a ruhái mellett, s azon gondolkodik hangosan, hogy mit vegyen fel, majd még azon is elgondolkodik, hogy egyes ruhákat miért is pakolt be, ha tisztában volt azzal, hogy rettentően meleg lesz.

Na mindegy.

Ennek a ténynek a hatására is csak megrántottam a vállamat, majd folytattam a ruháim válogatását.

•

Körülbelül fél óra keresgélés, s készülődés után, egy magabiztos mosollyal léptem be a fürdőbe, azon is belül, hogy egészen pontos legyek, a tükör elé.

Nem vittem túlzásba a dolgokat.
Egy szaggatott farmer rövidnadrágot vettem fel, egy feszülős fehér crop top-al, a hajamat pedig laza kontyba fogtam.

- Na, irány a part! -adtam ki magamnak az utasítást, majd már el is hagytam a fürdőt.

Gyorsan összepakoltam a szükséges dolgokat egy kisebb hátizsákba, majd elkaptam a kulcsomaimat az ágyról, s megindultam az ajtó irányába.

Egy hosszú, mászkálós napnak nézek elébe.