Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

64 - Pár nap...

[az író szemszöge]

Két ifjú főszereplőnk, pontosítva a csodálatos és "kissé" meleg Brooke Davis, mellette pedig a szintén csodálatos, s kissé bohókás természettel megáldott, ám mégis mindenki kedvenc leánya, azaz Mackenzie Morton jó pár napnyi - igazából csak két napnyi - izgalmas, és nem túl izgalmas programon voltak túl, ami után megfáradva dőltek be puha ágyukba, mi akkor, abban a pillanatban hatalmas megkönnyebbülést hozott fáradt testüknek.

Azaz érzés semmihez sem volt hasonlítható. Egyszerre volt kellemes, bizsergető, ám mégis fura és nyomasztó érzés. A sok program után már maguk sem tudták eldönteni, hogy vajon kihagytak-e valami fontosat a betervezettek közül, vagy csak egyszerűen furcsa lepihenni úgy, hogy nem kelnek útra újból tíz, kerek percen belül. De mind ezek ellenére kényelmesen, minden porcikájukat jól kinyújtóztatva terültek el a hatalmas franciaágyon, mi akkor olyan volt mintha csak egy jókora bárányfelhő puhának tűnő fodrai lennének. Még akkor is, ha tudták azt, hogy ez abszolút lehetetlen, hiszen a felhőkön még ha akarnának se tudnának elnyújtózni.

Na de, hogy mi volt az ami ennyire lefárasztotta főhőseinket?

Talán az a rengeteg cukorral megpakolt, megtömött, megfőzött, felforralt, lecsorgatott, becsomagolt, megrendelt, megsült, kiszállított és megvásárolt ételtől van amit nagyvidáman fogyasztottak el, mind a ketten, minden egyes nap. Legalább háromszor, ha nem többször.

De talán az is szerepet játszott a fáradságuk kialakulásában, hogy több barlangot is, amit ott csak lávacsőként emlegettek, bejártak a maguk mögött tudott két napban. Volt ott előre leszervezett barlang felfedezés, amiért fizetniük kellett. De olyanra is volt példa, hogy csak elmentek egy olyan képződményhez, amit még Mackenzie talált régebben a hosszasan elnyúló sétái és túrázásai során. Természetesen ezek olyan "járatok" voltak amik nem nyúltak mélyen a Föld gyomrában, és fizikai képtelenség lett volna eltévedni ott. Brooke és Mackenzie inkább csak úgy nevezte az ilyen látogatásaikat, hogy "légkondicionált helység látogatás", ugyanis az olvasztó hőségből igen kellemes volt belépni egy hűs barlangba.

Viszont nem lehetne nem megemlíteni a jó pár órás, ha egészen pontosak akartak lenni, akkor egy egész napos város túrát, aminek során rengetek, de tényleg nagyon sok izgalmas, érdekes, kevésbé érdekes, abszolút nem érdekes, magas, túlzsúfolt és gyönyörű helyszíneket, természeti képződményeket, múzeumokat és épületeket láthatott Brooke, Mackenzie jóvoltából.

Ezidő alatt Brooke többször is beszélt legjobb barátnőjével Grace-el, és édesanyjával Sara-val is. Egy fárasztó nap végén órákig képes volt mesélni az életében lévő két legfontosabb személynek. Természetesen Mackenzie mellett, ugyanis a kapcsolatuk újabb területre kanyarodott el, mivel rengeteget mélyült mind a kettőjük bizalma, és még az egymás iránt érzett szeretetük is. Ezt pedig elősegítette az, hogy Garce, és egyaránt Sara is mérhetetlenül örültek Brooke boldogságának. Az említett lány pedig felhőtlenül áradozott számára tökéletlenül tökéletes barátnőjéről és a megannyi, általa meglátogatott nemzeti-, és állami parkokról, a különböző tengerpartokról, múzeumokról, az érdekesnek bizonyult kávébab farmról, a Hana Road-ról, mi buja erdőket szel keresztül és elvonul Hana városa mellett is, így kitérőt lehet tenni a kisvárosba is, de az útvonal mentén található számos túraút, vízesés, strand és természetesen a mindent leköröző festői látvány. Folytatva említést tett a kilátókról, mikre bátran fel is mászott, legalábbis hozzátartozóinak ezt mondta, az igazság viszont az volt, hogy úgy remegett a felvezető úton akárcsak a nyárfalevél. Továbbá mesélt nekik a gyönyörű folyókról és vízesésekről is, mik megenyhülést hoztak a nagy hőségbe. A távolról megcsodált Mauna Kea-ról is elcseverészett, de az óceán-, és a kulturális központot sem hagyhatta ki. A személyes kedvencéről pedig majdhogy nem megfeledkezett mind a két beszélgetés során, ami nem más volt, mint a Peinceville Botanikus Kertje.

Röviden bemutatva a Princeville Botanikus Kert egy családi működtetésü létesítmény, amely sokféle egzotikus virágot és gyógynövényt termeszt. Az odalátogatók élvezhetik a kertben/kertekben vezetett hosszas sétát minek során megtudhatnak mindent az ott megtalálható növényekről, felhasználásukról és egyéb érdekes tényeikről, s miközben láthatják a kakaófákat, a lenyűgöző növényvilágot és az ott működő méhkasokat is. Ami pedig inkább Mackenzie-nek kedvezett az nem más volt, mint az, hogy a túra magába foglalja a nyers és a feldolgozott kakaó, azaz a csokoládé megízlelését, valamint a trópusi virágok nektárjából készült mézet is.

Mind a kettejük számára hihetetlen volt az, hogy mindezt a sok programot képesek voltak két napba bezsúfolni. Valósággal lehetetlennek állították volna be, hogy ha ő maguk megnem csinálják. S a legjobb az egészben, hogy közel sincs vége az általuk kitalált program menetrendnek, ugyanis ezeket leszámítva éjjelente meglátogatták az óceánba nyúló mólókat, hogy csodálhassák a milliárdnyi csillaggal betakarózott égboltot, min ott mutogatta magát büszkén az erősen világító, majdhogynem telihold is. Csillagszórókat gyújtottak az este folyamán, miket egészen addig néztek ameddig ki nem aludtak az utolsó szikrák is, s már csak a felszálló, apró füstfelhő maradt meg a viszonylag nagy ragyogásból.

Ezek mellett pedig még egy páros henna is helyet foglalt az éjszakában egy kicsit megenyhült, nappal azonban felhevült bőrükön.

S minden este egy aprócska kívánsággal a szívükben kulcsolták össze ujjaikat az ágyban fekve, majd forrasztották össze ajkaikat egy édes csók keretén belül, csak hogy ezzel is lepecsételjék egymás iránt érzett, enyhülni nem akaró érzéseiket.

Van azaz érzés amikor kávézol, és igazi, finom kávét iszol. Kettő cukorral, egy kevés tejszínnel, vagy tejjel... Vagy éppen ahogy szereted. Mégis furcsa valami. Nem olyan, mint máskor, hanem... Finomabb, lágyabb, selymesebb és még édesebb is a megszokottnál. Ma de vajon miért? Nem érted, hiszen mindent úgy csináltál ahogy szoktál. Kavargatod, figyeled, ízlelgeted és közben megcsapja az orrodat a kellemes illatfelhő is. Sokkal finomabb, mint máskor, ehhez kétség sem fél. Vajon a kávétól lehet ez? Vagy a tejtől? Tejszíntől? Esetleg a cukortól?... Nem... Egyiktől sem. Semmi sem illik a képbe... Mindegyik ugyanaz és ugyanannyi, mint máskor szokott lenni. Na de van itt valami valami, jobban mondva valaki, aki miatt más lehet ez az egész. Aki ott ül veled szemben. Rád mosolyog. Hallod a hangját és érzed az érintését a kézfejeden. Igen... Valóban tőle finomabb a kávé... Jobban esik és élvezed a korábban komor reggeli életet.  - Brooke minden egyes nap ezt érezte. Minden napját leírhatatlanul, és kimondhatatlanul széppé varázsolta Mackenzie. S ő, erről még csak tudomást sem vett, hiszen számára természetes volt, hogy a lehető legtöbbet nyújtsa.

Azonban... Szokás mondani, hogy bármennyire is tökéletes egy nap, sajnos mindig véget ér, s ezzel kezdetét veszi egy újabb nap. Egy nap, ami valami olyat hoz amivel se Brooke, se pedig Mackenzie nem számolt...

Valami, amire még csak gondolni se mertek volna...
Valami, amire csak egy igazán rosszakaró lehet képes...
Valami, ami lehet többe kerül, mint egy szimpla veszekedés...