Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

71 - Elszúrtam!

Körülbelül egy óra eltelte után már hevesen dobogó szívvel álltam Mackenzie-ék lakásának ajtaja előtt. Kopogni akartam, azonban már percek óta nem mertem megmozdítani a magam mellett lógatott kezeimet.

- Muszáj lesz összeszednem magam - súgtam magam elé olyan halkan, hogy még én magam is alig hallottam meg szavaimat. - Bátorság, Pika.

Lassan feljebb emeltem a jobb kezemet, és elkezdtem az előttem nyújtózkodó ajtó felé terelni. Minél közelebb nyúltam az ajtóhoz, a szívem annál hevesebben zakatolt, még sokkal jobban, mint kezdetben. Már attól tartottam, hogy fogja magát és inkább kiugrik a mellkasomból, hátra hagyva a testemet, majd oly' messze szalad onnét, hogy azt az életben soha senki meg nem találja.

Hogy is szokták mondani?
Aki mer, az nyer!
Szóval, ha én most bemerek kopogni akkor már meg is nyertem ez az egészet?
Bárcsak ilyen egyszerű volna... De még egy nagyon hosszú beszélgetés fog ránk várni. Persze csak akkor, hogy be is leszek engedve.

Gondolatmenetem végére érve arra lettem figyelmes, hogy az ajtó már tárva nyitva áll előttem, és egy értetlen szempár néz rám az ajtófélfa mellől. Kezemet továbbra is a levegőben tartva, azonban teljesen lefagyva álltam, s úgy figyeltem az engem vizsgáló, barna szemeket.

- Mit akarsz itt? - kezdett el érdeklődni Mackenzie.

Bekellett, hogy valljam: Nagyon is meglepett, hogy Ő kezdeményezett a történtek ellenére. Sőt, igazából már az is meglepett, hogy kinyitotta az ajtót, ugyanis mivel van kukucskálójuk, így tudhatta, hogy én állok ott.

Na de várjuk...

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - húztam fel kíváncsian az egyik szemöldökömet minek kíséretében leengedtem a levegőben lévő karomat.

- A holtak is felébredtek volna arra ahogy bejöttél a főbejáraton, majd végig trappoltál a lépcsőkön... Mivel nem hallottam ajtócsukódást, így gondoltam kinézek, hogy nem ide várnak-e vagy, hogy nem kell-e segítség. Aztán megláttalak téged, közvetlenül az ajtó előtt, és igen, még mielőtt kérdeznéd végig néztem azt ahogy vacillálsz - mondta teljesen monoton és unott hangon, miközben nekidőlt az ajtófélfának, s a kezeit maga előtt összefonta. - Szóval... Mi járatban?

Sose hallottam, de még csak látni se láttam olyannak Mackenzie-t, mint amilyen akkor volt.

Unott.
Kedvtelen.
Csalódott.
Szomorú.
Megtört.

Egyszerű nem tudtam pontos érzelmet kiolvasni a szemeiből. Csakis azt láttam, hogy minden egyes érzelme negatív. Kivéve egyet: A Brooke felé irányuló érzelmei. Azok az érzelmek felvették a kék színt, mi a szomorúságot szimbolizálta. Azonban még jelen volt a rózsaszín is, élt benne a szeretet, ám ahogy keveredtek a benne tomboló érzelmek, úgy keveredtek a színek is, s végül már csak egy összekuszálódott lilaság jellemezte az érzelmeit.

- Kenzie... Beszélnünk kell a történtekről.

- Nem, nem kell - sóhajtott egy nagyot. - Elnyerted Brooke-ot, ez nem elég neked?

- Neked teljesen átmosta az agyadat Kiana?! - emeltem fel a hangomat idegesen. - Nem látod tisztán az eget a felhőktől, vagy mi van? Miért akarnám magaménak Brooke-ot, hogy ha egyszer tudom, hogy az egyik legjobb barátommal van együtt egy szeretetteljes párkapcsolatban?! Még mielőtt bármit elhinnél talán gondolkodnod kellene! - böktem rá a lány homlokára. - Mondd... Te olyannak ismersz aki ilyet megtudna tenni? Tetszik Brooke, és? Nem fogok közeledni felé! Eszem ágában sem lenne ilyet tenni veled!

Ideges lettem. Szavaim gondolkodás nélkül követték egymást, emiatt pedig olyan részletekre is kitértem amiről nem kellett volna említést tennem, azonban nem tudtam uralkodni a dühömön.
Miután elárultam azt, hogy tetszik Brooke még az ütő is megállt bennem, s ahogy elnéztem Mackenzie-ben is hasonló folyamat ment végig.

- Gyere be - ragadta meg gyorsan a karomat, majd már húzni is kezdett a bejárat irányába.

•

Hosszú- hosszú órák teltek el azóta mióta Mackenzie berángatott a lakásukba, ez pedig annak volt köszönhető, hogy csupán a szavaim voltak a kézzel fogható bizonyítékok ellen.

-...Na és akkor a hangfelvételt mivel magyarázod Pika? - mutatta fel a telefonját, minek feloldott képernyőjén megpillantottam egy csomó hangfelvétel üzenetet amit Kiana küldött számára.

- Milyen hangüzenetek? - húztam össze értetlenül a szemöldökeimet.

- Amin Kiana-t kérleli arra Brooke, hogy a csókotok ne kerüljön a tudtomra mert hiba volt részetekről.

- Most ez komoly? - hagyta el ajkaimat egy nagy sóhaj. - Mi ad garanciát arra, hogy Brooke hangja az?

- Hát... - kezdett volna bele mondandójába Keznie, azonban hamar közbevágtam.

- A-a... Állj! - emeltem a magasba a kezeimet. - Azt ne mondd, hogy Kiana ad rá garanciát. Ha ezt akartad mondani akkor tedd a szád alapállásba, mert ezt az indokot nem fogadom el - engedtem le végül a kezeimet. - Ne haragudj, hogy ezt mondom Kenzie, de... Azt hittem, hogy több eszed van.

- Köszi - vágta hozzám flegmán.

- Bocsánat, de komolyan nem tudom elhinni, hogy te vakon elhitted Kiana szavait és megbíztál benne. Mi ad okot arra, hogy jobban megbízz benne, mint bennem, vagy Brooke-ba?

- Az, hogy... - kezdett bele a magyarázatába, azonban én ismét félbeszakítottam.

- Nem ér az a válasz, hogy "Ő ismer engem, mert évekig függtünk egymástól"... Az nem te voltál! Rád sem ismertem abban az időszakban amikor összejártál Kiana-val, nem volt rád jó hatással. Sőt, a mai napig nincs rád jó hatással, ha engem kérdezel - csóváltam meg rosszallóan a fejemet. - Biztosan nem volt kellemes amikor elmondtad ezt Broo-nak, de annak örülök, hogy nem okozott látszólagos problémát.

- Igazából... Nem mondtam még el neki - szólalt meg halkan Kenzie.

A lány szavai hallatán egyből kikerekedtek a szemeim. Hitetlenkedve néztem az előttem ülőre, miközben végig az ment le gondolataimban, hogy remélem nem mondta komolyam.

- Ugye most csak viccelsz? - simítottam ki szemeim elől pár hosszabb tincsemet.

- Öhm... Amúgy izé, tetszik az septumod - mosolyodott el erőltetetten a lány.

- Kenzie! - szóltam rá idegesen. - Mi az, hogy nem mondtad el neki?

- Nem mertem, oké?! - csapott rá az asztalra egy kicsit.

Ezt követően egy kis csend telepedett közénk. Mind a ketten a gondolataink tengerébe vesztünk. Egyszerűen nem fért a fejembe az, hogy ennyire titkolózik a barátnője előtt.

- Ugye tudod, hogy el kell neki mondanod? De mindent... Apukádat, anyukádat, a nővéredet is és a Kiana-s ügyet.

- Könnyű mondani... Még akkor is, ha csak Kiana-ról nem tud - sóhajtott fel ismételten, majd lassan a minket elválasztó asztal felületére borult. - Elszúrtam! De csúnyán. Most már az lesz a csoda, hogy ha megbocsájt nekem Broo, és elfogadja a múltamat is. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?

- Mac, ne mondd ezt. Te egyáltalán nem vagy szerencsétlen, bár az igaz, hogy nagyon elszúrtad ezt most.

- Amúgy... - egyenesedett ki újból a székben. - Neked tényleg tetszik Brooke?

Na, helyben vagyunk. Ezt megcsináltad Pika.

:
:
:
:
:
:

Bocsánat a nagy kihagyásért, törekedni fogok arra, hogy gyakrabban hozzak részeket
Puszi Bogyók <3