Aʟʟ Iɴ Mʏ Hᴇᴀᴅ

63 - Kárpótlás

Az érintése...
A csókja...
A forró lehelete a vállamnál...

Homály fedte gondolataimból Mackenzie lágyan simogató keze ragadott vissza az éjszakába. Finoman siklott végig fedetlen, immáron újból libabőrös testemen, a medencecsontomtól kiindulva, az oldalamon át egészen fel, a vállamig húzta ujjai hegyét.

Ajkaim mosolyra görbültek, majd lassan egy mélyebbet szippantottam az érzékiséggel átitatott levegőből. Miközben kifújtam ajkaimon át a fáradt levegőt megéreztem a mögöttem fekvő lány forró ajkait a vállamra nyomódni. Apró csókot adott oda.

- Felkeltettelek? - érkezett a rekedtes kérdés, ugyanis szemeimet addigra még nem nyitottam ki.

- Igen. - motyogtam továbbra is mosolyogva a választ.

- Ne haragudj, de nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzád. - karolta át a derekamat, kezét pedig egészen a mellkasom fölé csúsztatta fel, ahol rásimított az orrom előtt megpihenő tenyeremre, majd lazán összekulcsolta az ujjainkat.

Közelebb húzott magához, de olyannyira, hogy egy árva centiméter sem maradt közöttünk. Éreztem minden egyes légvételét a hátamon, és ha nagyon koncentráltam akkor hallottam szívének mély dobogását is, ami számomra a legszebb dallam volt a világon.

- Nem haragszom Édesem. - húztam közelebb kezeinket a mellkasomhoz. - Hány óra van?

- Hajnali öt. - súgta a fülembe, amit egy apró puszi követett, ügyelve arra, hogy ne csengjem bele a fülem tettébe.

- Miért nem alszol? - nyitottam ki szemeimet, azonban nem láttam többet annál, mint amennyire alapból számítottam.

Csupán csak pár berendezési tárgy körvonalát láttam, és a falakat. De ezeket leszámítva teljes sötétség szállt le a szobára.

- Nem tudtam elaludni. - bújtatta el arcát a nyakhajlatomba. - De besötétítettem neked, hogy ne keltsenek fel a fények.

- Te voltál a fény ami, jobban mondva aki felkeltett.

- Bocsánat. - csókolt rá finoman a nyakamra, ami miatt reflex szerűen arrébb fordítottam a fejemet, és elhúztam picit a vállamat, hogy nagyobb tere legyen Mackenzie-nek. - Csak annyira gyönyörű vagy. - súgta, de azt követően ismét megéreztem az ajkait. - A bőröd pedig annyira puha, és selymes. Legszívesebben egésznap simogatnálak és csókolgatnám a tested minden porcikáját. - azzal kihúzta kezét a tenyeremből és újból rásimított az oldalamra.

- Ugye tudod, hogy olyan, mintha a szavaidnak varázsereje lenne? - kuncogtam.

- Miért lenne varázserejük? - hagyta végül abba a nyakam csókolgatását.

A szabad karjával felkönyökölt a párnájára, majd kezével megtámasztotta a fejét és lenézett rám. Én eközben lassú, apró mozdulatokkal a lány felé fordultam, majd felnézte a sötétben megbúvó arcára.

- Ha lenne egy kis fény ebben a szobában, akkor talán választ adnék a kérdésedre.

- Csak talán? - hangjába meglepettség volt felfedezhető.

Tíz másodperc is alig telt el, s a szoba egyből tompa, aqua kékre hajló színbe burkolózott.

- Na halljam a választ. - mosolygott rám, miközben ledobta maga mögé a paplanra, a plafon szegélyénél végig futó led szalag távirányítóját.

- Nem. - öltöttem ki rá a nyelvemet. - Inkább te adj választ arra, hogy mit szerettél volna mondani vacsora közben.

- Mire gondolsz Törpe? - hajtotta egy picit lejjebb a fejét. - És ne öltögesd a nyelved mert a végén leharapom. - demonstrálta ezt egy pár fog kattogtatással az irányomba.

- Az nem jó ötlet. - pillantottam le ajkaira egy másodperc erejéig, majd egyből vissza az íriszeire.

Várni kezdtem. Várni kezdtem arra, hogy talán leesik Mackenzie-nek ah utalás, és végre érezteti velem csókjának mézédes ízét. Nem így lett.

Kezembe vettem az irányítást, majd feljebb toltam magam a könyököm segítségével és egyből bezártam az ajkaink közti távolságot.

Először finoman csókolgattam a lány ajkait, amit ő habozás nélkül viszonzott is, majd e finom csókból egyre gyorsabb és szenvedélyesebb csók keletkezett. Szabad kezemet a lány tarkójára vezettem, és úgy tartottam meg ajkaimon, majd mindeközben a hátára fektettem és fölé kerekedtem. Ráültem a csípőjére, s megtámasztottam magam a feje mellett azzal a kezemmel amin addig könyököltem.

Kis idő eltelte után pihegve váltam el Mackenzie ajkaitól, aki idő közben mind a két kezét a csípőmre vezette.

- Mivel, és miért szeretnél engem kárpótolni? - simítottam ki arcából egy kósza tincset a kérdésem feltétele közben.

- Ez nem volt elég jó kárpótlás? - kacagott fel hirtelen.

- Kenzie! - szóltam rá mosolyogva, majd a tarkójánál pihenő kezemet a végig simítottam finoman a nyakam, majd a kulcscsontján és végül a vállam is. - Mire gondoltál akkor? - néztem mélyen a gesztenyebarna szemeibe.

- Mivel itt vagy már pár napja, de nem még nem láttál minden fontos, és mókás helyszínt, így arra gondoltam szervezhetnénk a következő két napra egy pár izgalmas programot. Pontosítva szervezek, én. Mit szólsz hozzá? - kezdte el cirógatni a csípőmet.

- Na és milyen programokra gondoltál?

Kérdésemet követően lejjebb ereszkedtem, egyenesen Mackenzie mellkasára. Lassan ráeresztettem az egész testsúlyomat, majd szorosan magamhoz öleltem őt, fejemet pedig nagyjából a lány szíve fölé helyeztem, hogy hallhassam a számomra megnyugtató, mély dobogást.

- Van a környéken pár barlang amit lehet, hogy érdekesnek találsz, plusz nagyon szívesen körbevezetlek itt, a városban. - kezdte el simogatni a hátamat a bal kezével, ugyanis a másikat terve beavatásba közben elkezdtem piszkálgatni. - Arra is gondoltam, hogy csináltathatnánk egy közös hennát, és elvinnélek napnyugta előtt a mólókhoz, hogy onnan tudjuk végig nézni ahogy elbújik a nap a horizontról. Ehetnénk vattacukrot és fagyit. Ihatnánk shakeket és jeges turmixokat... Annyi mindent csinálhatnánk még. - sóhajtott egy kisebbet. - De sajnos az itt töltött időd az véges.

- Shh. - csitítottam el Mackenzie-t, ugyanis még csak a felénél jártunk az ott töltött időmnek, és nem akartam, hogy elrontsuk a hangulatot azzal, hogy nem lehetek ott vele örökre. - Itt leszek még egy ideig, és egyenlőre csak ez számít, rendben? - simítottam rá a mellkasára, ahová nyugtató köröket kezdtem el rajzolgatni.

- Rendben, igazad van. - szorított rá az ölelésére. - Köszönöm!

- Ezen nincs mit köszönnöd, Kenzie. Sőt, akinek itt bármit megkellene köszönnie, az én vagyok.

- Életem legjobb döntése volt, hogy arra gördeszkáztam aznap, mert felakartam idegesíteni a biztonságiakat. - kuncogott a maga kis tervén. - Szóval, ezt még magamnak is megköszönöm. - hangosodott a nevetése.

- Szerencsés véletlen. - motyogtam, majd egy apró puszit nyomtam a mellkasára.

- Vagy a sors akarta így.

- Nem tudom, hogy mi volt az ami miatt egymásra találtunk, de az okot tudom: A tiszta szerelem érzete, és éreztetése miatt.

- Teljesen egyetértek. - bólintott egy aprót, majd egy lágy csókot adott a fejem tetejére. - Viszont, ha pihenni szeretnél még a nagy felfedezések és a programok előtt, akkor jobb, hogy ha becsukod a szép kis szemecskéidet, és csucsukálsz.

- Nem vagyok már kisgyerek. - mosolyodtam el a gügyögésén.

- De az én Kicsikém vagy!