Most jó - Toto Wolff fanfiction

08. Monaco

Hangos telefoncsörgésre ébredtem. Reflexből nyúltam a telefonomért, ám az elsötétülve pihent mellettem. Átfordultam a másik oldalamra, ahol Toto még az igazak álmát aludta. Elkezdtem rázogatni a vállát, szólítgattam, de mindez hiábavalónak bizonyult, így elég hamar meguntam és egy kisebb ütést mértem a mellkasára. Ijedten ült fel az ágyban, majd meghallotta a telefonját, amit azonnal a füléhez is emelt.

- Igen? - szólt bele, miközben végig nézett magán, a szobán, majd megállapodott a tekintete rajtam, ahogy a párnák között mosolyogva feküdtem. - Rendben, Julia! Köszönöm! És még egyszer, ne haragudj, hogy éjszaka szóltam ezek miatt. Később találkozunk! - mondta, majd megszakította a hívást, a telefonját pedig maga mellé dobta. - Te tényleg megütöttél? - kérdezte, mire kitört belőlem a nevetés.

- Ne haragudj! - nevettem még mindig. - De nem tudtalak máshogy felébreszteni, a telefonodat meg nem akartam én felvenni. Amúgy minden rendben? - kérdeztem, miközben már nyúltam volna a telefonomért, hogy ismét átnézzek minden oldalt a képeinket keresve, de Toto lefogta a kezeimet, nehogy megtegyem tekintve, hogy éppen erről akar velem beszélni.

- Azt leszámítva, hogy egész éjszaka merevedéssel kellett aludnom - kezdett bele, mire ismét felkuncogtam - minden rendben. Egy újságíró csinált rólunk egy képet, amit meg is osztott, de csak egy olyan cikket írt hozzá, hogy új asszisztenst keresek és a motorokért cserébe Te kellesz nekem a McLarentől. Julia leszedette az egészet.

- Egyre kreatívabbak ezek a firkászok - ráztam meg a fejemet, miközben kiszabadultam Toto kezei közül. Szálltam volna le az ágyról, ám Wolff mögém mászott és a derekamnál fogva magához húzott.

- Egy jó reggelt csókot sem kapok azok után, hogy egész éjszaka hagytál szenvedni? - morogta a fülembe.

- Ha egy velem töltött éjszaka neked szenvedés, akkor sajnálom - válaszoltam mosolyogva, majd ránéztem az órára. 6.47. "Még lett volna tizenhárom percem!" Állapítottam meg magamban.

- Tudod, hogy értettem - hallottam meg ismét az osztrák hangját, mire mosolyogva fordultam hátra.

- Rendben, Wolff! Tizenhárom perced van - teljes testtel megfordultam, kezeimet a tarkójára vezettem.

-Mégis mire? - nézett rám értetlenül. Istenem, néha annyira látszik rajta, hogy évek óta a feleségén kívül nem sok köze volt a nőkhöz. Vagy ha mégis, nagyon jól tudta ezt titkolni. Egyik kezemet belevezettem rendezetlen hajába, csípőmet az övének nyomtam, ahogy az ágyon térdeltünk mindketten. Éreztem merevedését, amiről már beszélt, mire csak elmosolyodtam, arcát pedig közelebb húztam az enyémhez.

- Már csak tizenkettő - motyogtam az ajkaira. Toto mintha megvilágosodott volna, azonnal az ajkaimra támadt. Mindkét kezével a csípőmet szorította, majd se perc alatt már alatta feküdtem. Durván csókolt. Szenvedélyesen. Mintha nem lenne holnap. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, így még közelebb érezhettem magamhoz. Tekintve, hogy rajtam alul csak alsónemű volt, ahogy rajta is, mindent éreztünk a másikon. Mindent. Akaratlanul is magasabbra emeltem a csípőmet, mire Toto belemorgott a csókunkba. Két kézzel túrtam már a haját, nem akartam, hogy akár egy mm-rel is eltávolodjon tőlem. Toto az egyik kezével mellettem támaszkodott, a másikkal pólóm alá nyúlt, így fedetlen melleimre azonnal rátalált. Ahogy hozzáért, rajtam volt a sor, hogy belesóhajtsak csókunkba. Túl jól esik minden érintése. Többet akartam. Mindent akartam. És ez Totoról is elmondható volt.Csak annyira vált el ajkaimtól, hogy rendesen levegőt tudjon venni. Utána ott folytatott mindent, ahol abbahagyta. Keze hol a melleimet, hol a fenekemet markolászta. Nem tudtunk betelni a másikkal. Képtelen voltunk. Vad mozdulatainknak a telefonom csörgése vetett véget.