Most jó - Toto Wolff fanfiction

21. Spielberg

- És a kulcsok - nyomtam Zak kezébe az említett tárgyat, miután becsuktam magam mögött a kocsi ajtaját. - Nem akarsz felmenni körbenézni, hogy nem e tettem semmiben sem kárt? - kérdeztem nevetve, miközben a férfi beindította az autót.

-Bízom benned annyira, hogy nem ellenőrizgetlek - nevetett Ő is. - Jól telt ez a néhány nap?

- Meglehetősen nyugodt és kellemes volt - válaszoltam, miközben akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az elmúlt két nap, amit az osztrák társaságában töltöttem.

- És társaságod is volt ehhez a nyugodt és kellemes időhöz? - kérdezte, mire egyből rá kaptam a tekintetemet, de Ő csak elfojtott nevetéssel bámult ki a szélvédőn.

- Miért érzem azt, hogy felesleges erre a kérdésre válaszolnom, mert nagyon is tudod a válasz?

- Sajnálom - mondta, miközben már nem tudta magában tartani nevetését és szó szerint kirobbant belőle.

- Megvárom - forgattam meg a szemeimet, de közben nekem is megbújt egy apró mosoly a számon. - Honnan tudod?

- Rosszul időzítettetek. Már a lakás előtt voltam, amikor kijött.

- Oh.

- Igen. És?

- Mi és? - néztem értetlenül a főnökömre.

- Komoly a dolog? El kell kezdenünk félni, hogy mikor adod be a felmondásodat és mész át a Mercedeshez?

- Ennyire hálátlannak nézel? - vontam fel a szemöldökömet, miközben sértettnek éreztem magam a feltételezés miatt.

- Nem. De cserébe még nem láttalak szerelmesnek, szóval nem tudom, hogy ez mit fog belőled kiváltani.

- Nem vagyok szerelmes - tagadtam azonnal.

- Még - nevetett ismét Zak, mire a vállára csaptam.

- Bonyolult az egész. Még házas. Nem kapkodunk el semmit.

- Alig várom, hogy Mrs. Wolff legyél. Remélem az esküvőre meg leszek hívva.

- Még az előzőtől sem vált el. És nem hiszen, hogy akar egy harmadik házasságot.

- És te mit akarsz? - nézett a szemembe a főnököm, miután leparkolta az autóját a neki fenntartott helyre.

- Nem tudom, Zak. Annyit tudok, hogy nem akarok sérülni - sóhajtottam fel.

- Egy egész csapatnyi szerelő fog neki menni, ha megbánt. És ne feledkezz meg rólam és Andreasról. Valamint van két igen ijesztő pilótánk, akik szívesen bevállalják, hogy elbeszélgetnek vele, ha bármi rosszat is mer veled tenni.

- Ah, Lando szereti. Nem tudom miért, de az a két nap is miatta alakult így. De köszönöm, Zak. Tudom, hogy számíthatok rátok - mosolyogtam rá, majd kiszálltunk az autóból és indultunk dolgozni.

***********

- Bejöhetek? - hallottam meg Daniel hangját, miközben a több tucat papír között próbáltam megtalálni azt, amire éppen szükségem volt. Felpillantottam az ausztrálra, majd megláttam, hogy valamit rejteget. Vagyis valakit.

- Te igen. A mögötted lévő csak akkor, ha van bátorsága egy légtérben lenni velem úgy, hogy egy olló éppen karnyújtásnyira van tőlem - válaszoltam, mire Daniel felnevetett, majd bejött, Landot így ott hagyva az ajtóban.

- Túlságosan is szeretsz ahhoz, hogy bánts - nézett rám összeszűkített szemekkel a brit.

- Ha ennyire biztos vagy benne, akkor fáradj be - mutattam a Daniel melletti székre. Lando segélykérően nézett a csapattársára, aki még mindig nevetett, majd felsóhajtott és bejött. Arrébb húzta a széket, ezzel növelve a kettőnk közti távolságot és helyet foglalt. Viszont elég jól célzok ilyen távolságban is. És ollót említettem a britnek. Így előfordulhat, hogy sikítva ugrott fel a székből, amikor hozzávágtam az éppen kezemben lévő tollat, mire Daniel csak még hangosabb nevetésbe kezdett.

- Oké, megérdemlem - emelte fel a kezeit Lando. - De inkább mesélj!

- Azt hittem már annyira jóba vagy Wolff-fal, hogy már elújságolta mik történtek.

- Anyaaaa - húzta el az "a" betűt.

- Semmi közöd hozzá, Norris - mondtam, miközben megszólalt az asztalomon lévő telefonom. Pyry. - Aaah - nyögtem fel, miközben a kezembe temettem az arcomat, a fiúk pedig a telefonomra néztek.

- Miért nem veszed fel? - nézett rám értetlenül Daniel.

- Azért, mert nem tudok nemet mondani egy olyan pasinak, aki bejön. Évek óta úgy vagyok beállítva, hogy a mának élek és egyszerűen már nem tudom, hogy kell egy pasit elutasítani - néztem a pilótára.

- És miért kellene elutasítanod? - kérdezte az ausztrál, mire a mellette ülő britnek a kelleténél nagyobb lett a mosoly az arcán.

- Mert összejöttek Totoval - kiáltott fel Lando, mire még egy tollat hozzávágtam.

- Nem szeretnél végig szaladni a paddockon és úgy üvölteni ezt? - néztem rá mérgesen. - És nem. Nem jöttünk össze. Még meglátjuk, hogy mi lesz velünk, de addig is, csak mi leszünk a másik életében, senki más.

- Anya szerelmes - kezdett el ugrálni Lando az irodámban, mire már én is elmosolyodtam. Tekintetemet Danielre vezettem, aki először csak értetlenül nézett rám, majd megrázva a fejét a telefonjára kapta a tekintetét.

- Mennem kell - állt fel az ausztrál. - Heidi már itt van. Majd találkozunk - intett, majd el is hagyta a szobát. Kérdő tekintettel néztem Landora, aki már abbahagyta az ugrálást és visszaült a helyére.

- Ki az a Heidi? - kérdeztem, mire Lando csak megvonta a vállát.

- Sose töltöttem sok időt Daniellel, mielőtt csapattársak lettünk. Ezt te is tudod, így fogalmam nincs ki az.

- De tudok valakit, aki tudni fogja - húztam sunyi mosolyra a számat, mire azonnal tárcsázni kezdtem.

- Mit tehetek érted? - hallottam meg Max hangját.

- Csak érdeklődnék. Ki az a Heidi? - tértem egyből a lényegre.

- Milyen Heidi?

- Honnan tudjam? Daniel azt mondta, hogy már itt van és itt hagyott - válaszoltam, mire Max felnevetett.

- Féltékeny vagy?

- Nem!

- Akkor?

- Csak érdekel, hogy ki az a csaj.

- Régebben sose voltál féltékeny - mondta Max, mire lesütöttem a szemeimet.

- Max, most sem vagyok az, csak szeretek tudni dolgokról.

- Ne húzd az agyát, Jenni! Nem biztos, hogy neki is jönni fog egy Kelly.

- Max, ne csináld! Nem húzom az agyát. És nagyon jól tudod, hogy nem az én hibámból történtek a dolgok két éve se.

- Mennem kell - mondta, majd rám rakta a telefont, én pedig az asztalhoz vágtam a készüléket.

- Felhozta a két évvel ezelőtti dolgokat? - kérdezte Lando, mire bólintottam. - Szerintem még mindig nincs azzal tisztában, hogy az apja miatt alakultak úgy a dolgok.

- Most nem akarok erről beszélni - sóhajtottam fel, majd inkább folytattam a papírmunkát, amit Lando meglátva inkább odajött és megölelt, majd magamra hagyott.