Most jó - Toto Wolff fanfiction

31. Budapest

Hatalmas mosollyal az arcomon szálltam le a csapat magángépéről. Végre itthon vagyok. Nem sok minden történt az elmúlt napokban, azt leszámítva, hogy a történtek után Daniel velem maradt végig, így Landot már majdnem egy hete nem láttam. Ma reggel átmentünk Wokingba, hogy az egész csapat együtt tudjon érkezni Budapestre és hát itt vagyunk.

A magyar szurkolók mindig is nagyon aktívak voltak és ez most sem volt másképp. Épp ezért már a reptéren várták a fiúkat, hogy közös képeket csinálhassanak velük és pár kedves szót válthassanak velük.

Mi Andreas-szal és a csapat többi tagjával már a kocsikban vártuk meg őket. Zaknek a legutóbbi tesztje is pozitív lett, így Magyarországra sem tarthat velünk, az utolsó futamra a nyári szünet előtt. Tudom nagyon jól, hogy a következő három hét szünetre mindenkinek szüksége van. Ha teljesítményt nézem, akkor legfőképpen Danielnek, mentálisan pedig Landonak. De már a célegyenesben vagyunk és mindjárt megkapjuk a megérdemelt szünetünket.

- Itt nincs covid, vagy mi a fasz? Egy emberen sem láttam maszkot - ült be mellém a kocsiba Daniel, ahogy eltudott szabadulni a rajongóktól.

- Itt minden nyáron elmegy nyaralni a vírus - forgattam meg a szemeimet, mire az ausztrál csak furán nézett rám, de én csak egy legyintéssel céloztam neki, hogy hagyjuk inkább ezt témát. Lando is csatlakozott hozzánk nem sokkal később a kocsiba, így indulhattunk is.

Kivételesen nem a hotelhez mentünk egyből a reptérről, hanem a pályára, Mogyoródra.

- Ezen a környéken nőttem fel - mutattam a fiúknak észak Pest szépségét, mire szájtátva néztek szét. - Jézusom fiúk, semmi extra ez a hely.

- Ez a környék adta nekünk, Jenni Rose-t. Még jó hogy extra hely - válaszolt Daniel, miközben egyik kezét a combomra simította. Belenéztem a visszapillantótükörbe, hogy lássam Landot, hátha nem vette észre ezt, de természetesen a kis brit pilótánk figyelt minden apró részletre és csak fülig érő mosollyal az arcán nézte párosunkat.

Nem sokkal később megérkeztünk a pályához és mindenki ment a maga dolgára. Én az irodámba, hogy átnézhessem a hétvégére írt beosztásomat. Mivel Zak ismét nincs velünk, így én töltöm be az Ő helyét, pont mint Angliában, szóval egyáltalán nem lesz időm meglátogatni anyut, hanem majd jövőhéten, ahogy letudtuk a teszteléseket a futam után.

Ahogy beléptem az irodámba, meglepetésemre az nem üresen várt engem.

- Hát te? - kérdeztem, ahogy beléptem a helységbe, ezzel ösztönözve Lewist, hogy hátra forduljon hozzám.

- Szia - mosolygott rám, majd odajött és nyomott egy puszit az arcomra és magához ölelt.

- Szia - köszöntem én is, miközben jobban hozzábújtam.

- Jól vagy? - vált el tőlem, mire csak bólintottam egyet, miközben a cuccaimat letettem a kanapéra, majd odamentem a székemhez és leültem. - Oké, akkor most játsszuk azt, hogy számtalanszor feltettem már ezt a kérdést, te számtalanszor már bólintottál, és most jön az a rész, hogy elmondod valóban hogy is érzed magad.

- Nem lehet téged átverni, mi? - nevettem fel kínosan.

- Nem, szóval gyerünk!

- Voltam már jobb időszakomban is, ha teljesen őszinte akarok lenni. De Daniel és Lando segítettek ebben a két hétben, hogy ne essek szét.

- Még jó, hogy az egyik az anyjaként tekint rád, a másik pedig beléd van zúgva.

- Hagyjuk ezt kérlek.