Most jó - Toto Wolff fanfiction

19. Spielberg

- Párizs vagy Spielberg? - szólt bele köszönés nélkül a telefonba Lando. Felvont szemöldökkel néztem ki éppen a lakás ablakán, miközben azon gondolkoztam, hogy Lando miért támad le ilyen kérdéssel.

- Miért is? - kérdeztem.

- Unatkoztam otthon, szóval nem rég landoltam Spielbergben és jó lenne ha lenne társaságom és nem egyedül kéne eltöltenem ezt a két napot, amíg ideérnek a többiek.

- Hatalmas mázlid van Norris. Zak kölcsönadta a lakását erre a néhány napra, mert csak csütörtöktől van foglalásunk a hotelbe. Tudod hol van, ugye?

- Tudni tudom. De a taxi sofőrnek nem fogom tudni elmagyarázni az én igen erős német nyelvtudásommal, szóval inkább küld el a pontos címet, kérlek.

- Jól van, rendelek addig kaját, amíg ideérsz.

- Ne! - kiabált. - Vagyis, nem kell. Majd rendelünk együtt, mert még én sem tudom, hogy mit szeretnék enni.

- Fura vagy, Norris! Nem tetszik ez nekem. Beszéltél Katerinával, vagy mi történt?

- Semmi, anyu! Nyugalom. Mindjárt ott vagyok, és kérlek ne felejtsd el, hogy szeretlek! - mondta, majd meg sem várva a válaszomat kinyomta a telefont. Értetlenül álltam az egész előtt, de ha az dubai csitri még jobban megbántotta a kisbabámat, esküszöm kampányolni fogok Pierrenél, hogy végre hozza ki egy futamra, hadd találkozhassak vele személyesen, mert lenne hozzá egy-két szavam. Vagy ütésem, még nem döntöttem el.

Gondolatmenetemből a telefonom csörgése rángatott ki. Ismeretlen szám.

- Jenni Rose! - szóltam bele, ahogy a fülemhez emeltem a készüléket.

- Pyry Salmela! - hallottam meg a finn hangját, amitől akaratlanul is elmosolyodtam.

- Hát mégiscsak kiderítetted a számomat.

- Megmondtam, hogy bármit ki tudok deríteni, ha nagyon szeretném.

- És a telefonszámomat nagyon szeretted volna - nevettem fel.

- Meg is szenvedtem érte. Nagyon sokan nem akarják kiadni a telefonszámodat, csak hogy tudj róla.

- És ezért hálás is vagyok nekik. Gondold már el, ha mindenki megszerezné, folyamatosan csak csörögne a telefonom, és hetente kéne telefonszámot cserélnem.

- Oké, jogos.

- És ha megkérdezhetem, kik nem voltak hajlandóak megadni a számomat? Érdekelne, hogy kiknek kell hálálkodnom, amiért védik a seggemet - mondtam, miközben Pyry felnevetett.

- Daniel, Lando és Max - válaszoltam, mire akaratlanul is nevetni kezdtem. Lando kinyilvánította nekem néhány napja, hogy egyáltalán nem rajong Pyryért. Daniel ha hihetek a többieknek, akkor az érzelmei miatt nem segített a finnek. Max pedig... jó eséllyel tud mindent Danielről, vagy az ausztrál szólt neki, hogy ne merjen segíteni az edzőnek.

- Hm, el ne felejtsek nekik köszönetet mondani ezért.

- Hé, te nem akartad, hogy megtudjam a számodat?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy szeretem, ha valaki elé akadályok kerülnek, mielőtt megszerzi, amit szeretne.

- Az őrületbe kergetsz - sóhajtott fel.

- Remélem a szó jó értelmében - incselkedtem.

- Maximálisan, amiatt ne aggódj - válaszolt, majd mielőtt válaszolhattam volna, elkezdtek kopogni a bejárati ajtón.

- Mennem kell. Lando ideért. Majd beszélünk.

- Már alig várom - válaszolt, majd bontotta a vonalat. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem, és hihetetlen büszkeséggel töltött el, hogy semmi extrát nem kellett tennem ahhoz, hogy a finn edző szemet vessen rám, miközben én már néhány hónapja szemmel tartom Őt.

- Jól van, Lando! Jövök már! - kiabáltam, mivel a pilóta egyre hevesebben és hangosabban kezdte el ütni az ajtót.

De amikor kinyitottam a bejárati ajtót nem a brit pilótával néztem farkasszemet. De nem ám. Hanem egy osztrák seggfejjel. Toto elmosolyodott, ahogy meglátta értetlen arckifejezésemet. Végig néztem rajta. Fehér inge be volt tűrve fekete nadrágjába, lábán sportcipő. A kezében két papírzacskót fogott, vállán egy nagyobb méretű utazótáska lógott.

- Mit keresel itt? - támaszkodtam neki az ajtófélfának, miközben karjaimat a mellkasom előtt keresztbe fontam.

- Nem is hívsz be? - kérdezte szemtelen mosollyal az arcán.

- Nem az én lakásom, meg amúgy is várok valakire.

- Az a valaki, nem hiszem, hogy jönni fog - nevetett fel az osztrák.

- Mi? - néztem rá értetlen tekintettel. Aztán leesett. Lando sose érdeklődik afelől, hogy hol leszek a szabadnapokon. Mindig a következő találkozáskor beszéljük meg, hogy ki mit csinált. Lando minden idejét otthon tölti, akármennyire fáradt, vagy nincs kedve senkihez. Nagyon nehezen lehet onnan kimozdítani, főleg ha csak néhány napja van arra, hogy a családjával töltse.

- És mielőtt kiakadnál. Semmivel sem manipuláltam. Ő ajánlotta fel a segítségét - emelte maga elé mind két kezét védekezően.

- Megölöm - ráztam dühösen a fejemet, miközben bementem a lakásba, ám az ajtót nyitva hagytam. Toto teljesen azt csinálta, amit vártam és utánam jött, majd bezárta maga után az ajtót. A táskáját letette az egyik székre a zacskókat pedig az asztalra. Én közben a telefonomért nyúltam, és egyből tárcsáztam Landot.

- Ne haragudj! Ne haragudj! Tudom, hogy kiabálni akarsz velem, meg akarsz ölni és hasonlók, így inkább gyorsan beszélek folyamatosan, hogy szóhoz se tudj jutni. Megmondta a hétvégén, hogy kinek a pártján állok és azt is, hogy adnod kéne neki egy esélyt, szóval itt az alkalom, van két napotok csak kettesben, szóval nagyon drukkolok nektek, hogy mindent meg tudjatok beszélni. Nagyon szeretlek és kérlek ne haragudj rám! - hadarta el a brit a monológját, majd rám nyomta a telefont. Dühösen dobtam az asztalra a telefonomat, majd két kézzel túrtam a hajamba.

- Jenni - hallottam meg Toto hangját magam mögöttem, miközben megéreztem mindkét kezét a derekamon. Akaratlanul is felsóhajtottam és neki dőltem a mellkasának.

- Gyűlöllek! - suttogtam.

- Engem vagy magadat győzködöd ezzel? - suttogta a fülembe, majd egy csókot nyomott a nyakamra.

- Mindkettőnket - kuncogtam fel. - Mit keresel itt, Toto? - fordultam szembe fele. Túl közel volt az arca, rendesen szemügyre tudtam venni. Minden egyes ráncát, barna szemeit, tökéletesen levágott haját. Akaratom ellenére indult meg a kezem az arca felé, végigsimítottam rajta, majd a hajába túrtam. Totoból jól eső nyögések törtek fel, mire elmosolyodtam.

- Téged. Miért nem tudod ezt elhinni? - kérdezte, miközben Ő is hasonlóan cselekedett mint én. Egyik kezét elvéve a derekamról, az arcomhoz nyúlt, végig simított rajta a tenyerével. Erősnek kellett lennem. Legalábbis annak kellett mutatnom magamat, így elváltam tőle olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Az asztal felé mentem, majd a két papírzacskóra mutattam.

- Ebédet hoztál? - nevettem fel gúnyosan, mire Toto rám nézett.

- Bevásároltam valami bio-vegán boltban. Őszinte leszek, gőzöm nincs, hogy mit ehetsz és mit nem tejfehérje érzékenyként, szóval Lewist hívtam fel, hogy segítsen. Ő meg természetesen azt mondta, hogy vegán cuccokat vegyek, mert azok biztosan jók lesznek - mondta, miközben odalépett a zacskóhoz és elkezdett kipakolni belőle. Volt benne növényi tejszín, rizstészta, humusz, növényi tej, növényi sajt, fűszerek, vegán péksütemények, zöldségek, gyümölcsök. Miközben pakolászott csak is arra tudtam gondolni, hogy túlságosan is gondoskodó. Apuka. Három gyerek apukája, még jó hogy gondoskodó.

Odaléptem hozzá, megfogtam a karját, mire abbahagyta a pakolást és rám vezette tekintetét. Arcához nyúltam, majd lehúztam magamhoz, hogy egy szinten legyünk.

- Köszönöm! - suttogtam, majd egy apró, de annál szenvedélyesebb csókot nyomtam az ajkaira, amit nem volt rest viszonozni, ám mielőtt belelendültünk volna, elváltam tőlem. - Akkor főzünk valamit!