Most jó - Toto Wolff fanfiction

23. Spielberg

- Nem tudom meddig fogom tudni menteni Daniel seggét - csóválta a fejét Zak a futam után. Ahogy leintette a kockás zászló a fiúkat, Zakkel és Andreas-szal egyből az itt kialakított irodába jöttünk. Saranak szóltunk, hogy navigálja a fiúkat, amíg mi nem vagyunk velük. Lando ötödikként ért célba, míg Daniel csak a tizenharmadik lett.

- Hülyeség. Ti is nagyon jól tudjátok, hogy a csapat nem engedheti meg magának, hogy kifizessük Danielt, ha szerződést bontunk vele. Anno a Renaultba se volt kiemelkedő az első éve. A másodikban meg kétszer is dobogóra állt. Legyetek türelmesek! Neki is folyamatosan ezt mondom - magyaráztam főnökeimnek, mintha olyan sok beleszólásom lenne a dologba.

- Mi türelmesek vagyunk. A szponzorok már kevésbé - szólalt meg Andreas is.

- Basszák meg a szponzorok  - ütöttem az asztalra. - Küzd. Akar. Nagyon. Ha ezt nem hajlandóak észre venni, akkor basszák meg és üljenek ők abba az autóba és kockáztassák az életüket majdnem minden hétvégén.

- Jenni, mi ezt tudjuk és folyamatosan jobb belátásra tereljük őket. De ha a következő másfél évben nem mutat valami fejlődést, amit rendszeressé tud tenni, akkor ebből nem lesz szerződés hosszabbítás. És ezzel Danielnek is tisztában kell lennie - próbált nyugtatni Zak.

- Oké, akkor most mondjátok el kérlek, hogy ezen a beszélgetésen nekem most miért kell itt lennem? Mit kell csinálnom? Mert tudom, hogy nem ok nélkül hívtatok be ide.

- Foglalkozz Daniellel! Legyél mellette, támogasd.

- Ezt eddig is csináltam. Nem tudok többet.

- Tegnap összevesztetek, igaz? - kérdezte Andreas.

- Ezt honnan tudjátok? - vontam fel az egyik szemöldökömet.

- Reggel azzal kezdett Daniel, hogy egy interjún sem szeretné, ha ott lennél, vagy akár a közelben. Valamint, hogy a médiacsoportba se legyél, ami az Ő csapatánál van. Ezért volt ma ott Sara - válaszolt Zak.

- Megtudta, hogy te és Wolff?

- Jézusom, miért beszél mindenki az én magánéletemről? Daniel a legelejétől fogva tudott Totoról. Soha semmi rosszat nem mondott erre, csak tegnap, mire én megkérdeztem, hogy mégis mi baja van ezzel az egésszel. Elkezdte sértegetni, mire meggondolatlanul válaszoltam, ami rosszul esett neki. Aztán megjelent a dugópajtija és otthagytam őket.

- Beszéljétek meg - mondta Zak. Én csak a fejemet csóválva kaptam fel a telefonomat az asztalról, majd kiléptem az irodából.

A két főnököm burkoltam közölte velem, hogy nem mellesleg az én hibám az, hogy Daniel nem a maximumot hozza ki magából. Az életemet adom a csapatért, mégis csak én hibázok folyamatosan.

Daniel pihenője felé vettem az irányt, remélve, hogy Heidi most nem fog megjelenni, miközben beszélgetünk. Út közben senkivel sem találkoztam, nem meglepő, hiszen mindenki pakolászik és a maga dolgával foglalkozik, remélve hogy kitudják élvezni a következő két napot, ha már utaznunk most nem kell másik városba.

Éppen emeltem a kezemet, hogy bekopogok a pihenő ajtaján, amikor meghallottam magam mögül egy hangot.

- Még interjúzik - hátra fordultam és Micheallal találtam szembe magam, akinek az egyik kezében Daniel sisakja volt a másikban pedig egy kulcs, amivel éppen az előttem lévő ajtót szándékozott kinyitni.

- Vajon meg fog ölni valamelyikünket, ha bent megvárnám, amíg végez? - kérdeztem, mire az edző csak felnevetett és kinyitotta az ajtót.

- Megölni biztos nem. Maximum neheztelni fog, de majd megbékél, szóval érezd magad otthon nyugodtan - lépett be a helységbe, majd lepakolta Daniel cuccait az asztalra. - De nem szeretnék itt lenni, mikor meglát téged itt, szóval én megyek is. Sok sikert!