Most jó - Toto Wolff fanfiction

17. La Castellet

Másnap egész nap migrénnel küzdöttem, ami a munkámra is kihatással volt. A harmadik szabadedzést ki is hagytam és inkább az irodámban pihentem és próbáltam rendbe szedni magamat több-kevesebb sikerrel. Az időmérőt már a garázsban néztem végig és készítettem képeket a közösségi oldalakra, de ahogy leintették a Q3-at, azonnal visszavonultam.

Egyáltalán nem lettem jobban, így ahogy leültem a székembe a fejemet azonnal lehajtottam a hideg üvegasztalomra, miközben a kezeimet a tarkómra nyomtam és csak élveztem, ahogy egy kis hideg behatás éri a fejemet.

- Jenni, segítened kell - hallottam meg Lando hangját, ahogy szó szerint berontott a helységbe, én pedig csak hangosan felnyögtem. - Jól vagy? - kérdezte, majd az egyik kezemet felemeltem a tarkómról és a hüvelykujjamat mutattam felé jelezvén, nem fogok meghalni. - Akkor gondolom nem jössz velem az interjúkra.

- Ezt most tökéletesen gondolod - szólaltam meg először, mióta belépett hozzám. Felemeltem a fejemet az asztalról, de azonnal csillagokat is láttam, mire inkább visszanyomtam az asztalra. - Charlotte nem tud elkísérni?

- De. Megoldjuk. De te biztos jól vagy?

- Jól leszek - nyögtem fel ismét, majd elkezdtem masszírozni a fejemet.

- Biztos nem hagylak itt egyedül.

- Interjúra kell menned! - kaptam fel a fejemet. A brit pilóta addigra pedig már a telefonját nyomkodta.

- Tudom, nyugi. De azt is tudom, hogy ki fog idejönni hozzád és még örülni is fogsz neki.

- Nincs kedvem most kitalálósdit játszani, szóval inkább mond meg, hogy kit rángatsz el ide.

- Rángatni senkit. Örömmel jön - vigyorog Lando, mire én csak a fejemet csóválom, majd inkább visszahajtottam a fejemet az asztallapra.

- Itt vagyok! - hallottam meg egy női hangot, ami eléggé kifulladva csengett, de egyből felismertem a hang tulajdonosát, így seperc alatt pillantottam fel.

- Isa! - kiáltottam, majd felpattantam a székemből és a szőke lányhoz futottam, aki azonnal ölelésre nyitotta karjait.

- Mondtam, hogy örülni fogsz neki - vigyorgott Lando.

- Te menj inkább interjúra! - borzoltam össze a haját, aki csak morcosan nézett, majd távozott az irodámból. Isa közben helyet foglalt az egyik székben, így én is leültem az enyémben. - Carlos nem is mondta, hogy jönni fogsz.

- Az utolsó pillanatban lemondtak egy fotózásomat, így idejöttem - mosolygott a lány.

- Elképesztően örülök neki! És gondolom Carlos is - nevettem fel.

- Nem akart hinni a fülének, amikor felhívtam, hogy akkor landoltam Franciaországban.

- Álompár vagytok. Irigykedek is.

- Te? Irigykedsz? Egy párkapcsolatra? - nézett rám furán a spanyol lány. - Mégis miről maradtam le? - kérdezte, de esélyem se lett volna válaszolni, mert Daniel rontott be hozzánk, majd ahogy megpillantott azonnal odajött hozzám, leguggolt mellém aggódó pillantással, miközben kezét a homlokomra nyomta.

- Jól vagy? Nagyon rossz? Lando mondta, hogy migréned van, így azonnal idejöttem. Hozzak valamit? Vizet? Csokit? Kávét? Masszázssapkát?

- Masszázsmit? - kérdeztük egyszerre Isaval, mire felnevettünk.

- Masszázssapka. Michealtól kaptam tavaly karácsonyra. Amikor fáj a fejem, csodákra képes - vigyorgott, miközben mutogatva magyarázott, amitől nekem is mosolyognom kellett.