Most jó - Toto Wolff fanfiction

30. London

Az elmúlt egy hétben ki sem tettem a lábamat a lakásból. Andreasékat kértem, hogy ne kelljen a hét folyamán Wokingba mennem, hadd intézzem itthonról a dolgaimat. Miután elmagyaráztam, hogy mi is történt a videóbeszélgetésünk után, egyből bele is mentek.

Azzal a feltétellel, ha Lando és Daniel felváltva lakhatnak nálam, vagyis hogy bébiszitterkedjenek. Eddig én tartottam egyenesben az Ő életüket, most meg Ők vigyáznak rám, nehogy depresszióba essek. Ennek is meg van a maga bája. Például hogy emellett a két fiú mellett valóban senki se tudna depressziós lenni és most még fel is akarnak folyamatosan vidítani, szóval még magukhoz képest is nagy életkedvük van.

Ma épp Daniel volt a soros, akivel éppen lasagne-t próbáltunk csinálni. Vagyis én csináltam, az ausztrál pedig a pulton ülve itta a boromat és folyamatosan jó tanácsokkal látott el, hogy mit hogyan kéne csinálnom.

- Szerintem több fűszer kell bele - kóstolta meg a ragut az ausztrál, mire csak nyakon vágtam.

- Szerintem baszd meg!

- Hé - emelte fel védekezőn mindkét kezét - csak a véleményemet mondom.

- Aha - válaszoltam, mire meghallottuk, hogy kopognak. - Inkább tedd magad hasznossá, és nézd meg ki az - mutogattam az ajtó felé a fakanállal.

- Ihh, és ha az osztrák az? Ha meglátja, hogy itt vagyok, letépi a fejemet.

- Mondjuk azt most meg is érdemelnéd - forgattam meg a szemeimet, de Daniel még mindig nem mozdult. - Nem hiszem, hogy egy hét alatt elérte azt, hogy bízzon bennem, szóval biztos vagyok benne, hogy nem Ő az és már igazán érdekel ki veri az ajtómat percek óta. Szóval, Daniel kérlek!

Daniel bólintott egyet, majd adott egy puszit a homlokomra és végre elindult megnézni, hogy ki is kopog. Én addig levettem a tűzről a ragut és egy tepsiben elkezdtem rétegezni a tésztát.

- Jenni, gyere kérlek! - hallottam meg Daniel hangját, mire odamentem és csak értetlen fejjel néztem rá.

- Igen? - kérdeztem, ám mire odaértem, értelmet nyert, hogy miért is lettem idehívva. Mert az ajtómban nem áll más, mint Susie Wolff, aki gyönyörű volt, mint mindig. - Susie! Szia!

- Szia! - mosolygott rám kedvesen a nő.

- Gyere be! - invitáltam be, mire csak bólintott egyet és belépett a lakásomba.

- Én lemegyek a boltba, hozok még egy kis tököt - alap állapotban nekem kéne kellemetlenül éreznem magamat ebben a szituációban, de úgy tűnik ezt most Daniel érezte. Ahogy kimondta ezt az igazán értelmes mondatot már ki is lépett a lakásomból.

- Komolyan azt mondta, hogy tököt hoz? - kérdezte Susie.

- Igen - nevettem fel.

- Jó illatok vannak, valami tökös készül?

- Nem - nevettem még hangosabban, mire már a skót nő se tudta magában tartani a nevetést.

- Gyere, foglalj helyet - invitáltam beljebb, miután kiröhögtük magunkat az ausztrál szépfiún. - Kérsz valamit? Bor, üdítő? Félkész lasagne?

- Egy pohár víz tökéletes lesz, köszönöm - mosolygott, miközben leült a kanapéra, ahol egy hete még a férje ült. Aprót bólintottam, majd kimentem a konyhába és töltöttem neki egy pohár vizet, valamint felkaptam a borospoharamat és úgy mentem vissza Susiehoz.

- Parancsolj - nyújtottam át neki a vizet, amit megköszönt és én is elhelyezkedtem mellette. - Minek köszönhetem a látogatásodat? - kérdeztem rá egyenesen.