Most jó - Toto Wolff fanfiction

25. London

Spielbergből hazatérve semmi másra nem vágyott az egész csapat, mint a pihenésre és egy kis szórakozásra természetesen. Az Osztrák Nagydíj után buliztunk dögivel, mivel a kis Lando ismételten a pódiumon ünnepelhetett. Elképesztő szezont produkál, nem hiába kapott év közben több éves szerződéshosszabbítást. Zak és Andreas és szerintem kb mindenki a Forma 1 világában Landoban látja a McLaren jövőjét.

Ajándék gyanánt pedig Zakék elintézték Landonak, hogy élőben megnézhesse az EB döntőt a legjobb barátjával. Lando nem igazán rajong a fociért, de mégis hatalmas örömmel fogadta el a csapat ajándékát és meg is invitálta Max Fewtrellt, aki a legközelibb barátja és a lakótársa is itt Angliában.

Én pedig rávettem Totot, hogy a nappalim nyugalmából nézzük végig a mérkőzést, Ő pedig bele is egyezett, pedig Ő is talált volna jobb programot. Rendeltünk pizzát, Toto szerzett valami eszméletlen értékkel bíró bort és bekuckóztunk a nappalimba. 

- Na és akkor az olaszoknak vagy az angoloknak drukkolunk? - kérdezte meg Toto, amikor elkezdődött a mérkőzés, de válaszolni se tudtam, mert az angolok már a második percben gólt lőttek, én pedig magamból kikelve éljeneztem és ugráltam a nappaliban. - Akkor gondolom az angoloknak - nevetett fel az osztrák, amikor visszaültem a kanapéra.

- Félig brit vagyok Wolff. A magyarok nem jutottak olyan messzire, de nekik drukkolnék, ha itt lennének - kacsintottam rá. 

És így telt következő több mint két óra. Figyelmesen követtük a mérkőzés történéseit, hangos káromkodás az olasz gól után, majd egy idegölő tizenegyes párbaj, amit végül az olaszok nyertek.

Csalódottan dobtam le magamról a meccs alatt rám kerülő plédet, majd felkaptam a mosatlanokat és a konyhába vittem őket.

- Na, ez csak egy meccs - jött utánam Toto.

- Tudom, de ha én drukkolok valakinek, akkor azt teljesen teszem, és elképesztően csalódott leszek, ha nem Ők nyernek.

- Gyere ide - húzott magához, amitől muszáj voltam felnevetni. Szürreális volt az egész kép, hogy Toto éppen egy elveszített focimeccs miatt vigasztal engem.

- Szegény Lando, kimegy szurkolni az angoloknak, úgy hogy nem is szereti a focit, és egy ilyen meccset kell látnia - kuncogtam fel, miközben Toto mellkasához bújtam. 

- Szerintem túl fogja magát tenni rajta - adott egy puszit a hajamba, aztán ott hagyott a konyhába, hogy folytassam a dolgaimat.

Amint végeztem a pakolással, Totoval elkezdtünk lefekvéshez készülődni. Lefürödtünk, átöltöztünk és elhelyezkedtünk a hálószobámban.

- Jó éjszakát, Kicsi - nyomott egy csókot a számra, majd magához vont, én pedig próbáltam elnyomni magamba a kislányos zavaromat az új becenevem hallatán. A vállára hajtottam a fejemet, Ő pedig kezével a hátamat simogatta, egészen addig amíg majdnem el nem aludtam.

A hangsúly a majdnemen van. Ugyanis idegesítő hangosan elkezdett csörögni a telefonomat. Dühösen nyúltam érte, ami az éjjeliszekrényemen pihent. Lando.

- Mondjad! - szóltam bele egy kicsit ingerülten.

- Jenni. Ide tudnál jönni? - ahogy meghallottam a hangját, azonnal tudtam, hogy baj van. Egyből kipattantam az ágyból és elkezdtem készülődni.

- Hol vagy?

- A rendőrségen - válaszolta azt, amit a lehető leginkább nem akartam hallani.

- Kérlek, csak mond azt, hogy jól vagy! - szinte könyörögtem neki a telefonba, és erre a kérdésre már Toto is felült az ágyba és kérdő tekintettel nézett rám.