Egy olvasó véleménye - Kritikák, ajánlók, gondolatok

• Királyforrás-sorozat •

Író: Jeff Wheeler

Cím: Királyforrás-sorozat (Kingfountain) 1. A királynő méregkeverője (The Queen's Poisoner, 2016), 2. A tolvaj lánya (The Thief's Daughter, 2016), 3. A király árulója (The King's Traitor, 2016)

Hossz: minden kötet kb 350-400 oldal

Fordította: Varga Tibor

Kiadta: Könyvmolyképző, Vörös pöttyös

Ajánlott korosztály (szerintem): YA

Zsáner (szerintem): fantasy

× A történet röviden ×

Egy alternatív történelmi rózsák háborúján alapuló low-magic fantasy. A főhős, Owen Kiskaddon és az eleinte még nem gonosz Severn király küzdelme a fő konfliktus. Mindketten a varázslatos folyó, a Forrás kegyeltjei, ami azt jelenti, valamilyen szuperképességük van. Méregkeverők, hercegek, királyok egy (fél) életen átívelő háborúja.

× Cselekmény, karakterek, világ ×

Meglepődve olvastam a molyos véleményeket a trilógiáról. A legrosszabb értékelés 4 csillag volt, ilyenek is csak elvétve. Mindenki dicsérte, milyen izgalmas és egyedi... Én meg egyszerűen nem értem, miért tartják ilyen jónak a sorozatot. A sztori nem kötött le, egyik karakterrel sem tudtam szimpatizálni, a világ szétesett, és olvasás közben végig az járt a fejemben: miért is olvasom én ezt?

Az valóban érdekes volt, hogy az első kötetben 8, a másodikban 17, a harmadikban pedig 24 éves volt főhősünk, Owen, valósághűbbé, 'történelmiebbé' tette valamivel a történetet azzal, hogy nem másfél év alatt zavarta le az egész háborút.

Azonban maga a cselekmény sokszor random ötletek egymásra dobálására emlékeztetett. A jelenetek sokszor erőltetettek voltak, ebbe erősen beleértve a párbeszédeket. Összességében kijött egy kerek történet, de valahogy számomra elenyésző számú valóban izgalmas jelenet jutott bele.

Ami még nagyon zavaró volt, hogy sok halálnak nem nagyon volt oka, legalábbis úgy tűnt, hanem csak annyi, hogy mégiscsak történjen valami, vagy csináljunk valamit az adott karakterrel. Ezt nem ajánlom, főleg fontosabb szereplők esetében, hogy ne írjunk 'értelmetlen' halálokat, nem tesz jót a cselekménynek és a regény-formátumnak sem, mert onnantól az olvasó nem fogja venni a fáradságot, hogy gondolkodjon a történeten, megpróbáljon következtetni, keresni az utalásokat, mivel az író bármikor belenyúlhat a regénybe és azt tesz, amit csak akar, anélkül, hogy annak bármi előzményének vagy következményének kellene lennie. Egyébként én többször is ezt éreztem egy-egy esemény kapcsán a regényben, hogy az író önkényesen, deus ex machinásan alakítgatta az eseményeket, és nem hagyta, hogy a karakterek maguk cselekedjenek.

Bár, ha megnézzük őket, talán jobb is így. Owen az első és a második kötetben érdekes volt, a harmadikban meg átváltozott egy unalmas figurává, aki mást sem tesz, csak parancsokat osztogat. Ezt persze be lehet tudni a negatív karakterfejlődésnek, de én inkább azt éreztem, mintha valahogy elvesztette volna a személyiségét.

Severn karaktere volt az egyetlen, aki tényleg tetszett. Bár kicsit hirtelen lett a harmadik kötet-beli gonoszsága, egyértelműen várható volt, és szerintem kifejezetten komplex személyisége volt.

A többi szereplő meg igazából teljességgel érdektelen. Esküszöm, ha mindenki eltűnne, és csak Owen meg Severn maradna, észre se vennénk. A három fontos női karakter egy kicsit nevetséges volt tbh. Miért van az, hogy mindenki, de konkrétan mindenki szerelmes Owenbe, akinek még csak igazán egyedi személyisége sincs?