• Fangirl•

75 9 8
                                    

Író: Rainbow Rowell

Cím: Fangirl (Fangirl, 2013)

Hossz: 450 oldal

Fordította: Sóvágó Katalin

Kiadta: Scolar

Zsáner: romantikus

Ajánlott korosztály (szerintem): YA

× A történet röviden ×

Cath Avery és ikertestvére, Wren egyetemre mennek. A két iker roppant különböző, de egy közös bennük: mindketten imádják a Simon Snow-könyveket. Cath nemsokára megismerkedik Levi-al, akivel egymásba szeretnek, de meg kell küzdenie a múltjával és a személyisége korlátaival, hogy kicsit nyisson a külvilágra és megtanulja élvezni az életét.

× Cselekmény, karakterek, világ ×

Elsősorban amiatt szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, mert szerény személyem is fanfictiont ír (többnyire), de ez igazából csak egy kis részt foglal el a cselekményből, szóval elsősorban egy valóságban játszódó romantikus történetre számítsatok, amihez egyfajta érdekességként jön a fanfic.

Az író jobban belemehetett volna a fandom és a fanficírás mélységeibe. Lehet, hogy nem így van, de nekem eléggé az jött át, hogy ő nem aktív tagja egy fandomnak sem, mert ez közel sem annyiból áll, hogy írogatja a fejezeteket és jön rá a temérdek komment. Nem jött át az az érzés, hogy milyen igazán rajongani valamiért, hogy milyen része lenni egy közösségnek. A fandomban való részvétel sokkal, de sokkal több annál, hogy valaki fanficet ír. Persze nem ez a fő cselekményszál, de elég fontos, és kicsit elveszíti az értelmét a cím és ahogy reklámozzák – nyugodtan ki lehetett volna húzni belőle ezt a szálat és sima romantikusként eladni, legalább nem vette volna meg sok ez iránt érdeklődő olvasó (én) hamis reményekkel.

Viszont nem stimmelt teljesen ez a világ, legalábbis volt egyetlen megjegyzés, ami kábé a feje tetejére fordította az egészet.

Szóval: a Simon Snow világ egyértelmű Harry Potter-utánzat, de, ahogy én értelmeztem legalábbis, pont ez a lényege. Az írónak nem kell egy romantikus könyv kedvéért felépíteni egy fantasyvilágot, az olvasónak kellemesen ismerős lesz, ráadásul a párhuzamnak köszönhetően rögtön el tudja képzelni a Simon Snow könyveket, a fandomot, minden különösebb magyarázkodás nélkül. Ez egy teljesen valid, érdekes megoldás szerintem.

Na de, valamikor a könyv közepe táján teljesen random, mindenféle előzmény, következmény, különösebb kifejtés nélkül (tényleg, elsőre el sem hittem, hogy ez van odaírva), egy párbeszédben felbukkan egy megjegyzés a Harry Potterről, azt hiszem, olyasmi kontextusban, hogy „te tényleg szereted azt?"

És ennek semmi értelme?

Mármint, én úgy értelmeztem, hogy ebben a világban, alternatív univerzumban, ahol a könyv játszódik, a Harry Potter, mint olyan, nem létezik, és helyette van a Simon Snow. Ez így lenne logikus. Most mégis mi történt? A Simon Snow könyveket a 2010-es években írták, míg a Bölcsek köve 1997-ben jelent meg, mi történt a kettő között? Mi történt a Harry Potterrel? És hogy lett a Simon Snow ismert, az pedig nem, amikor ennyire nyilvánvalóan rajta alapul, és, már nem azért, de a bevágott részletek alapján minőségben meg sem közelíti? Nem áll össze a dolog, mire gondolt itt a költő, mi az egésznek az értelme? Látta egyáltalán szerkesztő ezt a könyvet? Előolvasók? Bárki, akinek józan esze van? (nem hiszem)

Azzal viszont vitatkozom, hogy Baz×Simon=Draco×Harry. Mármint, a cél nyilván ez volt, de a személyiségük egészen más, és sokkal több köztük az interakció (a hivatalos Simon Snow könyvekben, nemcsak a fanficekben). A drarryről megvan a véleményem és nem tudom, hogy a rajongói tényleg így látják-e kettejüket, ahogy Baz és Simon megjelent itt, vagy új karakterek születtek a régiek nyomán. (Inkább utóbbi, mert egyébként azóta megjelent vagy két könyv, ami a Simon Snow világában játszódik, kettejükről.)

Egy olvasó véleménye - Kritikák, ajánlók, gondolatokDove le storie prendono vita. Scoprilo ora