Egy olvasó véleménye - Kritikák, ajánlók, gondolatok

• Ready Player Two •

Írta: Ernest Cline

Cím: Ready Player Two (Ready Player Two, 2020)

Hossz: 429 széles, de A5 magasságú oldal

Fordította: Farkas Veronika

Kiadta: Agave kiadó

Zsáner (szerintem): sci-fi

Ajánlott korosztály (szerintem): tizen-huszon, esetleg harmincévesek, akik jól ismerik a ~nyolcvanas évek popkultúráját.

× A történet röviden ×

A Ready Player One második része (ami bár sose született volna meg.)

Wade és barátai multimilliomosokként tengetik mindennapjaikat, mikor is a fiú felfedez egy addig láthatatlan üzenetet Hallidaytől. Kiderül, hogy a férfi még bőven a halála előtt létrehozta a "tökéletes" virtuális valóságot az úgynevezett ONI-fejpánttal, ami közvetlenül az ember agyához csatlakozik. Halliday viszont elrejtette a találmányát és az örökösére bízza, hogy piacra dobja-e. Wade ezt meg is teszi, és nem sokkal később újabb izgalmak veszik kezdetüket. Halliday készített még egy versenyt, ami a Szirén Lelkének hét szilánkja felkutatására irányul. Évekig senki sem találja meg egyik Szilánkot sem, ám mikor Wade egyik rajongója segít a fiúnak, és az megszerzi az elsőt, elszabadul a pokol. Anorakról, akit addig egy NPC-nek hittek, kiderül, hogy igazából Halliday tudatának átmásolt és kissé módosított verziója. Anorak arra kényszeríti Wade-éket, hogy szerezzék meg neki mind a hét szilánkot – ám erre mindössze 12 órájuk van, mielőtt lejár a napi ONI-korlát és végleges agykárosodást szenvednek.

× Cselekmény, karakterek, világ ×

Őszintén szólva, nem voltam elragadtatva a Ready Player One második részének hírétől. Végig – olvasás előtt, közben és után is – az járt a fejemben, hogy na, ez pontosan egy olyan folytatás, amit az író kifacsart magától / kifacsartak belőle, mert az első óriási bevételt hozott. Ettől függetlenül, összességében viszonylag jól összerakta, mégis, szerintem jobb lett volna, ha inkább valami másba kezd ahelyett, hogy ír egy felesleges második részt, ami nem, hogy hozzátenne az elsőhöz, hanem leginkább csak elvesz belőle.

Először is, a történet alapja. Értem én, hogy Halliday zseni volt, de ez egy kicsit azért túlzásnak tűnik. Lemásolni az emberek agyát? Ami aztán önállóan is továbbfejlődik? Az első részben a technikai rész még jól el volt magyarázva, realisztikusnak látszott, de ez nekem már kicsit elszállt volt. Persze, kellett valami még nagyobb, még menőbb, de... Eh. Nem így.

Az első száz oldalt személy szerint egy az egyben kivágtam volna, maximum tízet megtartva belőle. A későbbiekben pedig nem volt kiegyensúlyozva a cselekmény, egy-egy szilánk megszerzése vagy nagyon-nagyon részletesen le volt írva, vagy csak ugráltunk a jelenetek között, aztán hopp, már meg is van.

Szerintem, és molyon is sokan említették, ez a könyv most valahogy „kizáróbb" volt, mint az első. Abban kapott az olvasó némi támpontot az egyes fandomokhoz, itt viszont beleugrottunk a dolog közepébe, és ha az olvasó éppenséggel nem ismeri az adott tartalmat, akkor csak kapkodja a fejét és az információmorzsákat összeszedegetve próbálja összerakni, hogy mi is történik, hol vagyunk és miért. Valahogy egy egyszemélyes kalandnak tűnt az egész, amit csak akkor érthet az ember, ha kívülről tudja Prince teljes élettörténetét. (Kövezzetek meg, de szerintem én ezelőtt még csak a nevét sem hallottam xD.) A Gyűrűk urás résznek még kifejezetten megörültem, hogy na, végre valami, amit jól ismerek, erre... Uhh... Én esküszöm, megpróbáltam elolvasni a Szilmarilokat, de az első ötven oldal után feladtam ^^" . Szóval összességében ez is sokat elvett az élményből.