Egy olvasó véleménye - Kritikák, ajánlók, gondolatok

• The weight of Zero •

Író: Karen Fortunati

Cím: Semmi súlya (The Weight of Zero, 2016)

Hossz: majdnem 400 oldal

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, Vörös Pöttyös sorozat

Fordította: Cseh Réka Zsuzsanna

Zsáner (szerintem): lélektani? romantikus?

Ajánlott korosztály (szerintem): 13+

× A történet röviden ×

Catherine Pulaski bipoláris zavarral küzd. A tizenéves lány már túl van egy öngyilkossági kísérleten, a barátai elhagyták, az édesanyja folyton dolgozik, és a lánynak egyedül az ad erőt, hogy az innen-onnan összegyűjtögetett gyógyszereit, amiket az ágya alatt tart, be fogja venni, amikor a Semminek elnevezett depresszió megint felülkerekedik rajta. A pszichológusa beutalja egy intenzív ambuláns programra, ahol hozzá hasonlóan sérült gyerekkel vesz részt csoportterápián, valamint az iskolában is elkezdődik egy történelemprojekt. Mindkét helyen találkozik egy-egy emberrel, akik végül segítik kihúzni Cath-et a kútból, ahová a bipoláris zavara juttatta, tanulunk mások és magunk fájdalmáról, szeretetről, ragaszkodásról és halálról.

× Cselekmény, karakterábrázolás, világépítés ×

Hol is kezdjem? Rendkívül érdekes könyv, én személy szerint nem olvastam még a témában. Tanulságos, és sok fontos gondolatot tartalmaz, amikről általában az emberek, engem is beleértve, félnek írni.

A könyvben szereplő mentális betegségeket illetően szerencsére egyelőre nincs saját tapasztalatom, és a környezetemben sem tudok senkiről, aki ezekkel küzdene. Szóval ha valaki tapasztalt, olvasta a könyvet és ostobaságnak találta, attól elnézést kérek, én csupán egy laikus, mezei olvasó vagyok.

A karakterek jók voltak, bár néhány mellékszereplőt egy picit azért laposnak éreztem (gondolok itt Kristalra). Cath egy majdnem tökéletesen hiteles tinédzser, nagyon átérezhető, amikor boldog időszakot élt át, én is valahogy vidámabb voltam, és amikor hülyeséget csinált, suttogva szurkoltam neki, hogy térjen észhez. Mondjuk olvastam olyan véleményt, hogy idegesítette őket a főszereplő, mert mindenkit újra meg újra ellökött magától. Bro. Egy olyan illetőről beszélünk, aki bármelyik pillanatban durva depresszióba eshet... A bűntudat, ami újra és újra fellángolt benne, nekem is elég ismerős volt, ahogy az a tehetetlenség is, amit utána érzett. Egy kicsit hiányoltam, hogy a könyv második felére teljesen eltűnt a képből a táncos múltja, talán valamivel jobban kibonthatta volna a dolgot az író.

A történet végét azért kinda sejteni lehetett, de az odavezető utat nem (én végig azt hittem, hogy a tetőpont egy öngyilkossági kísérlet lesz, aztán rá kellett jönnöm, hogy csak én vagyok olyan uncreative, hogy többször is alkalmazzam ezt a módszert xD). Való igaz, hogy nem tudnám kapásból megmondani, hol helyezkednek el a szerkezeti egységek, a közepén néhol kicsit össze is folyt a sztori, de ez nem volt szörnyen szembetűnő. Érdekes volt a történelmes rész, meg hogy Cath ennyire együttérzett egy már régen halott emberrel, mikor az életük és a problémáik is teljesen mások.

Fontosnak tartom, hogy, még ha csak ennyire is, de megismerjük ezeket a mentális problémákat, mert köztudott, hogy rengeteg tinédzser (meg persze idősebbek is, szó se róla) küzdenek velük, és még mindig sokan visszautasítják a pszichológushoz járást, kiközösítik vagy dühöngő őrültként kezelik őket. Illetve hasznos volt írás szempontjából is, mert nemrég született meg egy volt bulimiás karakterem, és jó volt a tudományos cikkek meg tünetek után a lelki oldaláról is kicsit megismerni a dolgot :'D

Ami még külön tetszett, bár ez nem kapcsolódik egyik fő szemponthoz se, az a szál, vagy mondanivaló vagy nem is tudom, hogy ha szeretünk valakit, olyan szituációkban is elfogadjuk, mellette állunk és támogatjuk, amikor éppen "undorítóan" néz ki, pl hány, elfolyik a nyála, etc. Plusz én még belevenném a hülye arcok vágását, a nem előnyös pozícióban levést, meg minden ilyesmit, amit az emberek szégyellenek, pedig elengedhetetlenek a bizalmat illetően. Illetve azt, ahogyan a könyv/író gondolkodik a fájdalomról.

× Egyebek ×

• Humor: ez, persze nem a komoly részekben, de megvolt, meg is lepődtem, de Cath elbeszélésmódja helyenként tényleg vicces :D

• Leírások: az érzelmek szépen voltak leírva, a karakterek is, bár a helyszínekét kicsit hiányoltam. (mondjuk az nagyon pozitívium, hogy sokszor volt szag-tapintás alapú leírás, mert ezekről sok író hajlamos elfekedkezni és csak arról írni, amit látunk)

• Hangulat: nagyon erős volt, nem is egy konkrét vibe ment végig az egész regényen, mint pl az Éjszakai Cirkusz esetében, hanem az adott jelenetek érzelmei vonják be az olvasót.

• Stílus: mint említettem, jó, gördülékeny, vicces.

• Szerelmi szál: szerintem aranyosak voltak, change my mind. Jól fel volt építve.

• Cím: én nem igazán értem, miért ez a cím, de jól hangzik :D

• Befejezés: kicsit talán túlontúl happy end lett, de miután annyiszor szaladt meg a szívem Cath-ért, mindketten megérdemeltük :D

× Könyv kinézete, külső jellemzők ×

Borító:

Nekem speciel nagyon tetszik a borító, a lány hasonlít Cath-re, a betűtípusok illenek egymáshoz és a sztorihoz, az a firka pedig passzol egy mentális betegséghez. A színvilág is klassz.

A fordítás jó volt, a mondatok gördülékenyek voltak, nem találtam orbitális félrefordításokat vagy elgépeléseket.

Szerintem jó ötlet volt az írótól az utószó, hogy leírta, hol kérhet segítséget az, aki egyedül érzi magát, vagy akár egyenesen veszélyesnek véli magát, remélhetőleg célba is talál a segítő szándék.

× Véleményem összegezve ×

Fontos téma, érdekes főszereplő, nem teljesen tökéletes, de jó történet. Valószínűleg újraolvasós lesz.

× Kinek ajánlom? ×

Tizenhárom éves kortól, de amúgy mindenkinek. Szülőknek is, bár nem tudom, hányan lézengtek itt Wattpadon közületek :D

× Értékelésem ×

8/10

~ Lala

~ 2022/01/08

~ (valószínűleg) a következő kritika anyaga lesz: The Cruel Prince