Egy olvasó véleménye - Kritikák, ajánlók, gondolatok

• Közöttünk a végtelen •

Írta: S. K. Vaughn

Cím: Közöttünk a végtelen (Across the Void, 2018)

Hossz: 521 oldal

Fordította: Babits Péter

Kiadta: Libri

Zsáner (szerintem): sci-fi, romantikus

Ajánlott korosztály (szerintem): 30-as nők esetleg? Nem tudom :D

× A történet röviden ×

Maryam Knox egy űrhajóban ébred fel – és úgy tűnik, teljesen egyedül van sok millió kilométerre mindentől. Amnéziája miatt csak részlegesen emlékszik a küldetésre, aminek ő volt a parancsnoka, és amivel az Európéra tartottak, azonban a legénysége teljesen eltűnt, és csak a mesterséges intelligencia, Eve van a segítségére. A Földön volt férje, Stephen az egyetlen, aki segíthet neki hazajutni, de túl tudnak-e jutni a múlton? Hazajuthat-e May, vagy az űrben leli halálát?

× Cselekmény, karakterábrázolás, világépítés ×

Ritkán olvasok űrös sci-fiket, ezt a könyvet is a nagymamámtól kaptam, így mondhatni teljesen tapasztalatlan vagyok a témában, és nem igazán van viszonyítási alapom. Szóval nem tudom, lehet, hogy magasak voltak az elvárásaim, vagy valamit teljesen félreértettem. Illetve lehet, hogy a tudományos dolgokkal kapcsolatban valamit rosszul írok, én és a fizika körülbelül olyan közel állunk egymáshoz, mint ez a könyv és a realitás lol. Szóval elnézést az esetleges pontatlanságokért.

Namármostszóval. Adott egy nem-éppen-eredeti alapfelállás: főhősünk egyedül ragadt egy űrhajón a semmi közepén, a kommunikációs eszközöknek annyi, csak sodródik, a hajó fele tönkrement, és úgy általában, szinte biztos hogy meghal. Esetünkben még amnéziás is, ami eléggé egy kényelmes (megúszós) megoldásnak tűnik.

A történetet nem mondanám kiszámíthatónak, de túl nagy meglepetéseket nem tartalmaz. Az ember előre sejti, kik a rosszfiúk (lásd lentebb), egyértelmű, hogy May megmenekül, egyértelmű, hogy újra összejön Stephennel, hogy a gyereke életben marad, és még sorolhatnám. Fordulatok vannak, de nem lesz tőlük különösebben izgalmas a könyv, többek közt azért, mert nagyon lelassítja saját magát a teljesen értelmetlen flashbackekkel. Nagyon cute, hogy leírja az első randijukat, az esküvőjüket, de ez különösebb információtartalommal nem bír, szemernyit sem viszi előrébb a cselekményt. Viszont amit érdemesebb lett volna részletesebben leírni, az a szakítás/válás, mert annak még köze is van a jelenlegi történethez, de összességében úgy nézett ki körülbelül az egész, hogy olvasok egy sci-fit, amit néha megszakít egy romantikus fluff, és ami összekötné a kettőt, az el lett intézve kb egy fél mondatban.

Sokszor, főleg a Stephenes részeknél elvesztettem a fonalat, hogy most ki, mit, miért (bár ez lehet, hogy az én hibám, amiért hajnalban olvastam a repülőtéren, úgy, hogy egy kávé meg egy Pepsi tartott kb életben :D). A végefelé ráadásul nagyon sok drámát meg óriási fordulatokat akart a történetbe erőltetni az író, de csak giccsessé tette. A könyv eleje pedig kicsit el van húzva, a hatvanadik oldalon alig történt még valami, szerintem le lehetett volna rövidíteni. Plusz, ami zavaros volt nekem egy kicsit és szintén kissé légből kapott megoldásnak tűnt, az a vírus-dolog, mert direkt meg volt említve, hogy úgy tervezték az űrhajót, hogy bárhol karantént lehessen létesíteni, akkor miért nem tették? (Lehet, hogy meg lett magyarázva, csak átsiklottam felette félálomban, de nem emlékszem ilyesmire.)

A főszereplőnk, May vicces volt, őt bírtam, de rajta és az anyján kívül a többi karakter egyedisége szerintem úgy a nullával volt egyenlő, Stephent is beleértve. Eve számomra kicsit túl emberi volt, de persze ki tudja, mit hoz a jövő.