Az élet csupa meglepetés

62. rész《Vállalom a kockázatot》

~~~

Amelia

Már csak másnap reggel engednek be hozzám látogatókat, akiknek számomra ismeretlen az arcuk. Mindenki egyesével jött be és mondta meg a nevét, és, hogy számomra ő kicsoda. Egyedül egy személy nem mondta el, hogy ő nekem kicsoda. Isaac.

Dylan Shay, mutatkozott be az állítólagos francia padtársam. A köztünk lévő kapcsolat, mint barát barát között erős. Úgy szeret, mintha a húga lennék. Ez a mondat megmosolyogtatott.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze, bármire válaszolok.

- Isaac nekem kicsoda?

- Isaac? Ööö... Isaac... Neked ő kicsoda?

- Igen.

- Isaac... Neked... Tudod mit? Inkább szólok neki.

- De valamiért nem mondja el.

- Beszélek vele. - majd egy mosollyal kimegy a korteremből.

Nemsokkal később viszont Isaac lép be az ajtón és az ágy mellé sétál.

- Ne haragudj, hogy nem mondtam el.

- Akkor most elmondod? - kérdezem kíváncsian. Látom rajta, hogy mérlegel magában, de aztán megszólal.

- A barátod.

- Mint nekem Dylan? - kérdezem mosolyogva.

- A kapcsolatunk elején, mint te és Dylan, igen.

- Kapcsolat? Mi ketten...?

- Igen, együtt voltunk. - nem szólalok meg. Nem tudok megszólalni. - Nem kell sehogy sem érezned. Főleg ne kötelezőnek. - halványan rám mosolyog, majd kimegy az ajtón.

~~~

Két hét telt el a baleset óta. Az orvos és mindenki más is segítőkész volt. Megpróbáltuk visszahozni az emlékeimet egyes emberekről. De még a saját anyámra sem emlékszem.

- Itt vannak a gyógyszerek, ezeket vedd be. - mondja az orvos, majd elkezd megvizsgálni. Én az ajtóban álló Gabe-et figyelem, aki az én öcsém, de még rá sem emlékszem. Gabe Isaac-el szemben beszél, mikor elkaptam egy beszélgetés foszlányt.

- Adsz egy kortyot? Ígérem nem mondom el senkinek. - és hirtelen egy kép jelenik meg előttem.

°°°

Gabe egy konyhába ül a pult előtt és müzlit eszik. Majd vele szembe sétálok és...

- Adsz egy kortyot? Ígérem nem szólok any... - emeli fel a kis ujját. A mondat vége összemosódik. Ez volt a mi kis titkunk. Minden reggel, mikor összefutunk egy korty kávét iszik. Még hozzá az én bögrémből.

°°°

- Ez volt a mi kis titkunk. - mondom ki hangosan is. Gabe rám kapja a fejét, majd besétál az ajtón.

- Mit mondtál?

- Ez volt a mi kis titkunk. - ismétlem meg. - Minden reggel adtam neked a kávémból.

- Emlékszel? - bólintok. Odafut hozzám és megölel. - Emlékszel rám? - kérdezi csillogó szemekkel.

- Most már igen. - szemem könnybe lábad Gabe pedig felmászik az ágyamra és megölel. Isaac ide sétál, hogy levegye rólam, de megrázom a kezem. - Ne. - mondom neki és még jobban magamhoz szorítom egy ölelésbe.