25. rész《Most szakítottunk?》

10.2K 369 150
                                    

~~~

Amelia

A könnyeim megállas nélkül ömlenek. A szememet csípi a szempillaspirál. Eddig fel sem tűnt milyen hideg van. Olyan heves vitatkozásba kezdtünk Isaac-el, hogy elfelejtettem nincs rajtam kabát. A buliba hagytam a telefonommal együtt. Fogalmam sincs, hogy fogok így haza kerülni. Délelőtt esett az eső, ezért minden vizes. Mindenek tetején, mellettem egy szemét pocsolyába hajtott, ami engem telibe talált. Csöpög rólam a hideg víz és csak a kezemmel tudom melegíteni magam. Intek egy éppen arra járó taxinak és imádkozom, hogy megálljon.

- Elnézést hölgyem vizesen nem szállhat be az autóba.

- Kétszer annyit fizetek, kérem.

- Legyen. - mondja és beülök hátra. Az ablaknak támasztom a fejem és elmerülök a gondolataimban. Mi a franc történt az elmúlt fél órában? Most szakítottunk? Tényleg nem bízik bennem? Amikor azt mondta, hogy bízik bennem, én elhittem. De nem. Nem bízik bennem. Ebben a legszomorúbb az, hogy a végén meg sem szólalt. És az jobban fájt minthogy, ha kiabált volna. A kezem az ölembe ejtem, majd érzem, hogy egy könnycsepp hullik rá. Már megint sírok. Észre sem vettem, hogy sírok.

~~~

A házunknál megállva realizálom, hogy nincs nálam pénz.

- Tudna várni? Bent van a pénz...

- Tudok. -mondja. Sajnál. Kivehető, hogy sajnál és ez még rosszabbá teszi ezt az egész helyzetet. Mennyi az esélye, hogy nyitva a bejárati ajtónk? Semennyi, mivel zárva van. Az ablakom alá sétálok és megnézem, hogy nyitva van-e az ablak. Szerencsére igen. Leveszem ezt a szörnyen kényelmetlen magassarkút és megpróbálok felmászni. Megfogok halni.

Sikerült. El se hiszem, de sikerült felmásznom. Elő keresem a félre rakott pénzemet és leviszem a dupláját, mint amennyit mondott. Most az ajtón közlekedem.

- Köszönöm. - mondom és vissza bemegyek a házba. Gyorsan felmegyek, mert nem akarok senkivel sem találkozni. Leveszem a hideg ruhát és a köntösömet felvéve elmegyek lezuhanyozni, hogy lemossam a saras vizet magamról. Mikor belépek megpillantom magam a tükörben. Szörnyen nézek ki. Komolyan meg lehet tőlem ijedni. Megnyitom a vizet és alá állok.

A szobámba előkeresem a legmelegebb pizsama nadrágomat, ami itt van. Mert persze a téli Isaacnél maradt. Felveszem és visszabújok a szekrénybe, hogy egy pólót is magamhoz vegyek. És a kezembe akad Isaac narancsleves pólója. Tisztán, természetesen, de ez mindig is narancsleves póló marad. És a szürke pulcsija is itt van. A pulóvert veszem magamra és lefekszem az ágyra. A dísz párnáimat most lehajigálom. Aztán megpillantom az Isaac-től kapott macit. Aminek a nyakába az a nyaklánc lógott, ami most az enyémben lóg. Eltűnők Isaac hatalmas pulóverébe. Végül is kimondatlan szakítás történt, nem? Teljesen mindegy milyen, pokolian fáj.

~~~

Reggel a fejfájás mellett a szívem is sajgott. Magamra véve a kapucnit megyek le kávét csinálni. Mindenki, de tényleg mindenki lent volt. Anyu iratok rendezett, Gabe a nappaliba játszott a játék autóival, Apu újságot olvasott, Loren pedig a kávéfőző mellett állt. Már csak nagyiék hiányoztak.

- Jó reggelt... Minden rendben? Jól vagy? - kérdezi Loren. Biztosan borzalmasan nézek ki pirosra feldagadt szemmel.

- Igen, csak kell egy fájdalomcsillapitó és egy kávé. - majd kiráz a hideg.

- Szerintem te beteg vagy. Olyan fehér vagy, mint a fal. Hagyj nézzem a homlokodat. - nem vagyok beteg csak másnapos.

- Te forró vagy a láztól. - mondja Loren, mikor elveszi a homlokomtól a kezét.

Az élet csupa meglepetésDonde viven las historias. Descúbrelo ahora