Tokyo Revengers oneshot

[You are the strongest woman in Tokyo]

Tapasztalt nő voltál, de ez nem mindig volt így. Kiskorodba kifejezetten olyan voltál mint egy megszokott kisgyerek, alakultak ki félelmeid amik zsákutcába kergettek téged és nem tudtad, hogy is menekülhetsz el a rettegéstől. Később amikor már elkezdted az alsó közepet, akkor a félelmeidet elzártad és úgy tettél mint, aki sose fél semmitől se. A többi ember gonosz volt és kihasználták mások félelmeit, neked is sok szerencséd volt ezt megismerni. Utáltad magadat, azért aki vagy. Sokszor kétségbeesetten zokogtál a szobádba és fohászkotál valakihez, hogy megsegítsen téged, mert neked eleged van az életből, a többi emberből és a szemtelen viselkedésükből. De a hangos zokogásod után csal fájdalmas fejfájás jött semmi más, így rá kellett jönnöd, hogy hazugság az összes kedves kis mese amit régen hallottál arról a bizonyos hercegről vagy hősről. A valóságba nem léteznek hősök, s neked ezt a legpokolibb módon kellett megtapasztalnod, hosszú kínlódó éveken keresztül. A kislányból egy erős, makacs, elszánt nővé kezdtél el változni. Az összes szabály ami létezett a környezetedbe azt felrúgtad, hogy ezzel is bizonyíts magadnak, hogy nem az az esetleg kislány vagy, akit folyamatosan zaklattak és molesztáltak a férfiak. Mire elkezdted a felső közepet már teljesen kifordultál önmagadból, a családod kitagadott és heti rendszerességgel kötöttél ki egy rendőrautóba, vagy esetleg rövid ideig a javítóintézetbe is. Természetesen mindig elfogadtad azt a tényt, hogy elkaptak, de ez nem járt azzal, hogy sokáig egy helyben maradsz. Kiszöktél és úgy csináltál, mintha nem is történt volna semmi se, a rendőrök pedig ezt egy idő után feladták. Rájöttek arra, hogy te csak taxiként gondolsz rájuk, így nem minden esetben foglalkoztak már veled, csak ha nagyon súlyos dolgot tettél, ezekben az esetekben pedig nehezen tudtak elkapni. Okos lány voltál annak ellenére, hogy mindig úgy tettél az iskolába, mint aki nem figyel oda, bár az is igaz volt a te álláspontodba, hogy nem ott tanultál meg dolgokat, hanem a rideg valóságban. Talán ennek hála vált ismertté a neved, Tokióban két fajta ember létezett, aki arról ismert milyen okos kimért nő vagy, és a másik fele arról, hogy milyen erős vagy. Mert az voltál, nem lenne nagy hazugság azt állítani, hogy Tokió legerősebb női személye vagy. Így sok banda próbált magához beszervezni, de mindegyik úgy végezte, hogy te egyszerűen faképnél hagytad őket, vagy jól elverted őket. Buta kisfiúk voltak mind, akik nem tudták, hogyan kell beszélni és tisztelni egy lányt. Sok banda csak egy dögös nőt láttak benned, semmi többet se. S ez most is így volt, bepróbálkozott nálad egy banda, nem ismerted őket, de mivel felbosszantottak azzal, hogy cicámnak hívtak téged jómodorra tanítva őket megverted mindegyikőjüket, és pár csontjukat el is törted, hogy jól megjegyezenek téged. Előttük ülve a csillagos ég alatt gyújtottál rá egy cigarettára, s kifújva a füstőt szemlélted az eget, azon gondolkozva, hogy miért is nem férfinak születtél. Kívülről lehet jól álcáztad magadat, de belől még kicsit mindig az az esetlen kislány voltál mint régen is. Vágytál egy kis őszinte törődésre és mélyen legbelül még akartál hinni a hősben, aki majd jön és megment téged mindentől. De a rideg valóságba kapaszkodtál és tudtad jól, hogy nem fog jönni, bármennyire is szeretnéd. Te magadnak kell lenned a hősnek, vagy különben csak a padlóra kerülsz, s hosszú évek után fogsz tudni újra felállni. Elmélkedésedből egy tompa nyekergés szakított ki, majd tompa puffanások. Felemelve szemöldöködet pillantottál körbe, majd jutott eszedbe, hogy innen nem messze van egy banda akik verekednek. Felállva sétáltál abba az irányba, majd pillantottál meg egy összekuporodott szőke hajú fiút, akit egy magas fekete hajú srác vert egy baseball ütővel. Közelebb sétáltál, hogy jobban lásd ezt a nevetséges helyzetet, undorodtál az olyan férgektől, akik a kisebbet használták ki vagy alázták meg mások szeme láttára. 

-Oi -szólaltál fel normál lágy hangoddal, erre az ott lévők rád emelték a tekintetüket és alaposan megnéztek maguknak. -Nem gondolom úgy, hogy ez fer dolog. Mármint ha szerinted így leszel nagymenő, akkor miért nem kezdesz ki a saját súlycsoportodból valakivel? -beszéded közben egyre közelebb értél hozzájuk, a végén már a mellkasod, hozzáért a dohányzó fekete hajú fiú karjához. Összeráncolta a szemöldökét, majd ajkai közül egy gúnyos nevetés csendült fel. 

-Most nem érek rád cica, de ha leülsz és vársz 5 percet…

-Akkor mi lesz? -vágtál a szavába, még mindig tartva a hideg véredet. -Esetleg megpróbálsz felszedni? E miatt ne fájjon a fejed kisfiú. -bökted meg a mellkasát, ahogyan veled szembe fordult. -Nem vagyunk egy súlycsoport, hogy te bármit is kezdeni tudj velem. -kivetted a szájából a csikket, s saját szádba helyezted. A fiú megilletődve nézett rád, már készült beszélni, de te megakadályoztad azzal, hogy megragadva két oldalról a fejét le rántottad egyenesen a térdkalácsodba. Cselekedetedet ezután egymás után többször is megismételted, majd mint aki jól végezte a dolgát elnyomtad rajta a cigarettát és a sérült fiúhoz léptél, hogy felsegítsd a földről. 

-Gyere kedvesem, elkísérlek a bandához. -felkaptad a válladra a remegő fiút, s elindultál arra, amerre legutóbb láttad a Tomant. Mert a fiút már párszor láttad a banda körül, abban nem voltál biztos, hogy tag, de velük lógott, így biztosan tudtak róla annyit, hogy merre lakhat. A bandához érve, a válladon lévő fiút letetted a földre, s felállva érdeklődve pillantottál a banda vezetőjére. Aki meglepetten vette szemügyre a sérült fiút, majd tekintetét vissza vezette rád. -A csahos kiskutyára vigyázz jobban, mert nincs minden sarkon nagylelkű hős, hogy megmentse. -kezeidet belesűlyeztetted a zsebedbe, majd felhorkantottál. 

-Köszönöm, hogy segítettél neki. -szólalt meg a vezető, de te csak egy unott intést tettél meg felé. Elindultál volna, hazafelé viszont egy fekete hosszú hajú fiú állta el az utadat, miközben szélesen mosolygott rád. A hírneved megint megelőzni látszott, viszont a gyermeki csillogó szemek megmozgattak benned valamit, így nem volt szíved a szokásos külsőségeket mutatni felé. Ha azt tetted volna csak fintorogva képen neveted őt, de benne volt valami ami ezt megakadályozta számodra. 

-Mit szeretnél? -döntötted oldalra a fejedet, a fiú pedig izgatottan lépett hozzád közelebb. 

-Verekedjünk meg, kérlek senpai! -a fiú szavaival teljesen ellágyította a jég szívedet, és ajkaidra egy játékos félmosoly csúszott fel. 

-Nekem az miért lenne jó? -teljes érdeklődéssel vártad a pimasz választ, viszont a fiú újra meglepett téged és összezavart. 

-Valószínűleg neked nem jelentene semmit se, de nekem sokat jelentene, ha Tokió legerősebb hölgyével harcolhatnék. Szeretek verekedni, és biztosan nagyon izgalmas lenne veled, mégha a végén csúfosan vereséget is szenvedek. -a fekete hajú érdeklődve várta a válaszodat, te pedig elneveted magadat és oldalra fordítottad a fejedet, érezted hogy vörösre színeződik az arcod a kisfiús őszinteség miatt. 

-Rendben van legyen, de azt hiszem ezt már most megnyerted. -pillantottál vissza a fiúra, aki összezavarodottan nézett rád. Te pedig kínosan nevetve paskoltad meg a fejét a fekete hajúnak. -Mit szólnál hozzá, ha ennek örömére beülnénk valahova? -a fiú arcát vöröség lepte el, ahogyan rájött arra, hogy te épp randizni hívod el. 

Hello-hello! 

Ez a rész kifejezetten olvasó hangsúlyos volt, nektek hogy tetszik ez a formátum? Mit gondoltok róla? Én kifejezetten ritkán találkozom vele, pedig őszintén megvalva nekem nagyon bejön. De ne aggódjatok, a következő részben, már újra a fiúkon lesz a nagyobb hangsúly, és meg tudjuk kivel is megyünk randizni. Ti kire tippeltek? ( ͡° ͜ʖ ͡°)