Tokyo Revengers oneshot

[Our crybaby hero]

Mikor bekerültél a középiskolába az első év nyugodtan és gondtalanul telt, majd félév idején, amikor előjöttek a vizsgák és tesztek a kialakult baráti körödet hátrahagyva, kezdtél el egyedül lógni, mert eleged lett abból, hogy nem ugyanazon a véleményen voltatok. Arra gondoltál, hogy az emberek csak túlérzékenyek és mindenből nagy ügyet csinálnak. Sose voltál társaságkedvelő, de fél év alatt még jobban eleged lett a kislányokból, akik túl nagyra tartják magukat. Sose voltál az a lány, akinek csak a pasik és a divat jár a fejében. Tőled ez teljesen messze állt, teljesen más miatt rajongtál olyan szinten, mint az ex barátaid. Hiszen téged a motorok hoztak lázba, mikor megláttál egyet képes voltál órákat mellette állni és megcsodálni őket. Így találkoztál az első igazi legjobb barátoddal, aki lehet hogy idősebb volt, mint te, de sok időt töltöttetek együtt anélkül, hogy téged bosszantott volna a jelenléte. Bár ez teljesen érthető volt, ugyanaz az érdeklődési körötök volt. Lehet, hogy a fiú kicsit beképzelt volt hozzád képest. De te ezt egy egészséges egoizmusnak tudtad be, ami egyébként is jól állt a magas izmos szőkének. A fiúval egyre sűrűbben találkoztattok, és motivált téged arra, hogy jól teljesíts a félévi teszteken. Először ellenállást mutattál felé, ezzel kapcsolatban, majd mikor megemlítette, hogy beléphetsz a bandába, aminek a vezetője volt. Izgalomba jöttél és folyamatosan tanultál, hogy kiválóak legyenek az eredményeid. A fiú nem igazán volt a legélesebb kés a fiókban, de mikor találkoztatok mindig próbált neked segíteni. Így egy idő után együtt tanultattok, ő felkérdezte, te pedig kiselőadás szerűen előadtad neki az adott témákat. Majd amikor megkaptad a teszt eredményeidet és vége lett a sulis napodnak szaladtál a megbeszélt helyre, ahol a piros egyenruhás fiú már várt rád a bandával. A többiekkel akkor találkoztál először, addig egyszer se találkoztál velük, így kicsit feszengve közelítetted meg a társaságot. 

-Megjöttem. -emelted fel a max pontos lapokat, hogy a szőke hajú fiú is jól lássa azokat. 

-Üdv a Moebiusba [Neved]-chan! -nyújtott feléd Osanai egy fehér egyenruhát, amiről már egy ideje álmodoztál. S most végre megkaphattad, azt amiért olyan kitartóan dolgoztál. Boldogan vetted át Osanaitól a ruhát és ölelted magadhoz a textilanyagot szélesen mosolyogva. 

-Ígérem, hogy mindent beleadok! -izgatottságodban hangod pár oktávval magasabb, és vékonyabb lett. Osanai egy kedves baráti mosollyal nézett vissza rád, aztán fordult a csapat felé és kezdett el arról beszélni, hogy te ki is vagy pontosan. Féltél, hogy a többiek, hogyan fognak rád reagálni, de szerencsére mindenki kedves volt veled. Így te is felengetél, és végre olyan emberek között lehettél, mint mindig is akartál lenni. 

Ennek ellenére az örömöd nem tartott sokáig, Osanai balesetet szenvedett a belépésed után kicsivel. Rettenetesen ki voltál bukva és a csapattársaiddal ellentétben, mikor meghallottad a rendőröket akkor is Osanai mellett maradtál, és próbáltad életben tartani a férfit. Azon voltál, hogy erősnek mutasd magad és ne lásson sírni senki se, ezeket félre téve arra koncentráltál, hogy az első igazi barátod életben maradjon. A kórházban is mellette voltál, és mikor felkelt azonnal kérdőre vontad, hogy mibe keveredett és miért tette. Osanai nem tudott neked őszintén válaszolni, csak azt magyarázta, hogy bánja az összes tetétt és egyedül csak is veled lehetett boldog és őszinte. Zaklatott volt a tekintette és a beszéde is, így nem idegesítetted tovább, nehogy miattad is baja essen. A baleset után a Moebius kettészakadt, te nem választottál oldalt, Hanma és Kisakival se tartottál, ott maradtál Osanaial és tartottad benne a lelket, hogy nem is olyan rossz ember ő, mint aminek hiszi most magát. Osanai hálás volt neked és azért, hogy legalább te hűséges maradtál hozzá. A férfi a felépülése után nekiállt dolgozni egy üzletbe, te pedig nem bírva saját magaddal a bandák körül szaglásztál. Kisakit nem kedvelted távolságtartó voltál vele szembe, úgy érezted van benne valami rossz titok. Hanmával viszont sose volt egyszer se bajod míg a Moebius egyben volt, sőt mi több az érdekes fiúval sokat beszéltél, így később is megmaradt a kapcsolatotok. Ennek hála tudtál a később kialakult újabb harcol, ami a Toman és az új Valhaim között alakult ki. Muszájnak érezted, hogy elmenj és megnézd magadnak a balhét. Így mont sok másik banda és bandatag te is ott ültél egy roncsautón, s vártad a harcot. Izgatottá kezdtél válni, ahogyan a feszültség nő. Majd csillogó szemekkel nézted a verekedést, először arra tippeltél, hogy a Valhalla fog nyerni. Viszont a végére a véleményed teljesen kezdet meghiúsulni. A Tokyo Manji Gang között volt egy szőke hajú kissrác, nem tartottad erősnek és ezt sokszor be is bizonyította. De egy idő után a béna előre futásával és a kezei körkörös mozgásával egyértelműen fellelkesítette a Tomant, akik belőle és a különleges tehetségéből nyerték vissza a harci vágyukat. A harc vége kezdett egyre csúnyábbá válni, ami miatt neked előjött az az érzésed, hogy közbe kell avatkoznod. Leszállva a roncsról igyekeztél a két banda közé, megragadva a szőke hajú fiú kezét szólaltál fel. 

-Fejezzétek be! Komolyan nem vagytok normálisak! Hanma, hogyan tehetted ezt? Te nem vagy ilyen hülye! Te pedig! -böktél mutató ujjaddal a Toman vezére felé. -Képes voltál végig nézni, ahogyan az egyik barátod öngyilkos lesz, a másikat meg majdnem megölted! Elment az eszed neked is? Hülye kisgyerekek vagytok csak, akik azt hiszik túl sok joguk van az életben. Kibaszottul nincs senki döntés jogában az, hogy embert ölhet-e vagy sem? -dühösen beszéltél miközben erősen szorítottad a fiú kezét, akinek a könnyei eleredtek újra a fájdalom miatt. -Szerintem egyértelmű, hogy a síró masina győzött. -emelted a magasba a fiú kezét, aki meglepetten figyelt téged. 

A Valhalla és Toman közötti harc után pedig a szőke hajú Takemichit mindenki úgy kezdte el hívni, hogy a síró hős. Te pedig egyik elkalandozott pillanatodban csináltál egy blogot, ahol a fiú különleges képességeit írtad össze, amit azóta a többiektől megtudtál. Ilyen volt a "Mindent verő buldózer", ez volt az a magas szintű harcmodor, amit a Valhalla elleni küzdelembe mutatott be, s mindenki megilletődve állt előle odébb. De ott volt a "Könnyek hatalma", "Mikey-kun mindenhová követő és megmentő" képessége, ahogyan a "Draken-kun testőr"-i képessége is. Takemichire elkezdtél felnézni, annak ellenére, hogy ez igazi bőgő masina volt, a szíve a helyén volt és sose hazudott, mindig őszintén tett mindent. Egy igazi síró hős volt ő mindenki szemében. 

Hello-hello srácok! 

Nos ezt a fejezetet a mai nap egy szerintem rettentő kedves és aranyos író juttatta az eszembe, a beszélgetésünk közben pedig elkapott az ihlet és emlékeztem, hogy ez igazából jó lenne ehhez a lejátszási listához. Találó szerintem Takemichit egy síró hősnek hívni, ti mit gondoltok róla és a különleges képességeiről? 

Meg persze ne felejtsétek el megnézni Sasaki_Fuji munkásságait!