Tokyo Revengers oneshot

[A relationship with Ran Haitani]

Te voltál a titokzatos tanuló az osztályban, sőt mi több az egész iskoládban. Az a személy voltál, akit nem érdekelnek a fiúk, így neked az életedből kimaradt az is, hogy rajongj a Haitani testvérekért, akik az iskolában a leghíresebb diákoknak számítanak, ahogy Roponggit is együtt uralták, már ilyen fiatalon. Mégis téged ezek a tények egyáltalán nem mozgattak meg, úgy voltál velük, hogy ők is ugyanolyan gyerekek mint mindenki más, csak van egy kis tehetségük. Mert azt egyértelműen elismerted, hogy jól uralják a területüket, s ott sose lehet semmi gond se. Pedig nem egy kis nyugodt helyről volt szó, hanem egy klub negyedről. Te keveset jártál arra a környékre, az igazság az volt, hogy mindenáron azon voltál, hogy elkerüld a rossz helyeket, és embereket. Mégis az egyik alkalommal, amikor elmentél futni kénytelen voltál ott átvágni, hogy az eső előtt hazaérj. Balszerencsés napod volt aznap, hiszen már reggeltől kezdve közbejött valami, így azt se úsztad meg, hogy olyan könnyen átjuss Roponggi területén. Egy idióta beléd kötött, és szándékában állt szexuálisan zaklatni téged, egyértelműen nem akartad magadat hagyni, így minden erődet, és tudásodat felhasználva ellenálltál a férfinak. 

 Az a nap teljesen megpecsételt téged, szerencsére sérülés nélkül megúsztad az eseményeket, de szereztél egy hódolót magad mellé. Aki nem volt más, mint az egyik Haitani testvér. Ran érdeklődését teljesen felkeltetted a hónapokkal ezelőtti eseményekkel, a fiút teljesen levetted a lábáról azzal, amit tettél az este. Ran folyamatosan úgy érezte, hogy a közeledben kell lennie, és érdekesnek találta az összes kifejezésedet, beleértve a testi, és szavakkal ellátott reakciódat. Ran imádta nézni, hogyan maradt nyugodt állapotban, még azokban a pillanatokban is, amikor meg akar ijeszteni téged, vagy amikor megpróbál flörtölni veled. Egyik ilyen alkalommal a felsőtestét mutatta meg neked, de te csak komor arccal néztél vissza rá, majd egy szót sem szólva otthagytad őt magára. Elkeserítő és kínos próbálkozás volt a fiútól, hogy megszerezzen téged magának, de ő ezek után se hagyta abba a próbálkozásokat. Ran kitartó, és elszánt volt az érzelmeit illetően, te pedig egyszerűen nem tudtad mivel is rázhatod le a fiút magadról. 

 Az ajtóhoz léptél, miközben Ran mellett elhaladtál és az osztályterem ajtaját ki akartad nyitni, hogy végre szabadulj Ran romantikus szavaitól, viszont az ajtó nem nyílt ki. Megszeppenve meredtél magad elé, majd kaptad fejedet az órára, s már tudtad, hogy mi történt. A portás bezárta az osztálytermeket, és nem vette észre, hogy ti bent vagytok még ketten. Összeráncolt szemöldökkel fordultál meg és néztél a fonott hajú fiúra, aki érdeklődve figyelt téged. Teljesen meglepte az, hogy nem hagytad faképnél, ahogyan eddig is tetted, majd szépen lassan neki is leesett a helyzet. Zavartság ült ki az arcodra, lehet hogy férfiak között nőttél fel, de ennek lennére még mindig voltak helyzetek, amelyeket nem tudtad, hogyan is kellene kezelni. Felsóhajtva ültél fel az egyik padra, és nem mutattva azt, hogy mennyire ideges és feszült vagy néztél vissza a fiúra, miközben felvetted vele a szemkontaktust magadban hangosan káromkodtál. Iszonyatosan zavarban voltál, és aggódtál, hogy mi fog történi. Tudtad jól, hogy Ran valószínűleg nem bántana téged, de mégis egy belső életben maradási ösztön miatt levert a víz, és émelyegtél annyira elkapott a pánik. A fiatal férfi ezt észrevette rajtad, és zavart mosolyt megengedve lépett hozzád közelebb. Szándékában állt, hogy segít rajtad, hogy ne legyen pánikrohamod. Ezt pedig azzal akarta elérni, hogy lassan nyugodt hanggal beszél neked. Mikor látta, hogy megnyugodtál ugyan úgy folytatta a szokásos stílusával. Hozzád sétálva tette le kezét két oldaladra, ezzel közrefogva téged. Nagy érdeklődő szemekkel nézett rád, s úgy érezted, hogy tekintette felperzsel téged teljesen. 

-Mit csinálsz Haitani? -tetted fel a kérdést próbálva tartani a szokásos unott arckifejezésedet, de ez nehezen ment a fiú közelsége miatt. Benne volt a személyes teredbe, amely miatt akaratlanul is mocskos dolgok jutottak eszedbe, hogy mi lesz ezután. 

-A jövőmet bámulom, hogy milyen szép feleségem lesz. -válaszolta meg a kérdést még mindig perzselő tekintettel méregetve téged. A szavait, ahogyan megemésztetted arcod vonásai megváltoztak, s öklendezni kezdtél a túlságosan nyálas szavai miatt. -Miért vagy ilyen nehezen megszelídíthető [Neved]-chan? -Ran elhúzódott az arcodtól kicsit, majd szemöldökei is összehúzódtak. 

-Megszelídíthető? Mire gondolsz pontosan? -érdekelt a fiú válasza, hiszen ez volt az első alkalom, hogy konkrétan elmondta mit akar tőled, eddig csak túlzó utalásokat tett arra, hogy mennyire jól nézel ki, és hogy mennyire magának akar téged. 

-Mindig tartod a távolságot tőlem, nem is beszélsz velem. -kezdet el nyafogós hangsúllyal beszélni hozzád Ran. 

-Próbálok senkivel sem beszélni, ha ez nem tűnt volna fel. -egyáltalán nem értetted magadat, hogy miért kezdted el neki elmagyarázni a helyzetedet, azt meg végképp nem értetted, hogy miért ver olyan gyorsan a szíved, ahogyan megérezted a fiú meleg leheletét az arcodban, és továbbra is téged bámult. -Hagyd abba a bámulást! -jelentetted ki kissé morcosan. 

-Nem bírom abbahagyni, egyszerűen lehetetlen, hogy levegyem a szememet rólad, Drágám. -Ran izgatottan hajolt közelebb hozzád, így szemügyre véve még jobban a bámulatos vonásaidat, a szép hosszú pilláidtól a csábító ajkadig minden egyes apró részletet megnézett most rajtad, hogy itt volt a lehetősége. Ran elméjét ellepték azok a gondolatok, hogy milyen ízűek lehetnek az ajkaid. Ran arra tippelt, hogy valami gyümölcsös íze lehet a dús ajkaidnak, hiszen mindig érezte körülötted a finom édes gyümölcs illatot. A fiú ökölbeszórította a kezeit, ahogyan újra egyre nagyobb késztetést érzett arra, hogy beleharapjon puha ajkaidba. Már készültél a fiúnak panaszkodni, azzal kapcsolatban, hogy ne legyen ilyen nevetségesen hülye, amikor is egymásnak nyomta az ajkaitokat. Megilletődtél a mézédes csókot érezve, arra számítottál, hogy Ran mindig is durva lenne, ennek ellenére igazán gyengéd, és óvatos volt a csók közben. Megrészegülve hangosan pihegve váltál el a fiú ajkától, aki csillogó szemekkel nézte a ki vöröslött arcodat, és ahogyan mellkasotok egymásnak ért érezte a vadul verő szívedet is. 

-Ó, sajnálom, hogy be zártalak titeket gyerekek. Nem gondoltam volna, hogy még van bent valaki. -szólalt meg egy hang az ajtóból, kipirult arccal pillantottál oda, s vetted szemügyre a portást, aki bezárt titeket. 

-Ez valójában áldás volt számomra. -mondta Ran, miközben ravasz mosollyal az arcán nézett rád. -Szóval, akkor elvihetlek ho.. -akadt el a szavaiban a fiú, ahogy te mérgesen taszítottad őt odébb, és dühösen igyekeztél ki a teremből. 

-Kussolj, és ne kövess engem! Te átkozott! -kiabáltál, s az arcod közben még mindig vörös volt. Az öreg portás mindkettőtöket megbámulta távozáskor, hamar leesett neki a szituáció, de nem jegyzett meg semmit se. Ran győztes mosollyal az ajkain próbált utolérni téged, elvégre képes volt megcsókolni. Hozzátéve, ráadásul ez volt neki, és neked is az első csókod. Így már igazán nagy hatással volt rád, s semmissé vált az számodra, hogy egyik Haitani testvér iránt sincsen semmilyen vonzalmad. Az az idióta egy csókkal levett téged a lábadról, s ezt a fiú is tudta jól, ahogyan melléd érve te megragadtak továbbra is kipirult arccal a kezét. 

Hello-hello! 

Sajnálom srácok, hogy ritkán van rész. De kis indoklás, hétköznap dolgozom, és szerencsétlenségemre a munkahelyem időbeosztása nem a legfényesebb. Emellett már három hete beteg vagyok (((;ꏿ_ꏿ;))) azt hiszem az eddigi kihagyásokat most pótolja be a szervezetem. De próbálok majd több fejezetet hozni nektek, remélem tetszett a mostani <3