Tokyo Revengers oneshot

[Saving Mikey]

 Életed során sok nehézségbe ütköztél, hiszen sose voltál az a gyerek, aki képes nyugton maradni. Egyenesen vonzottad magadhoz a problémákat, s a megoldásokat hozzá taszítottad. Egy ilyen alkalommal találkoztál egy rejtélyes fiúval is, sose tudtál rajta kiigazodni, egyszer kedves volt, aztán elszánt, majd teljes világ fájdalommal jelent meg előtted. Az összes találkozótokra emlékeztél, elfelejthetetlen személy volt számodra a fiú. Nem éreztél iránta semmilyen romantikus vonzalmat, egyszerűen csak elbűvölt téged a személyisége, hogy milyen sokszínű. Meg akartad jobban ismerni a fiút, hogy több mindent megtudj róla, de mire erre rákerült a sor már az élet teljesen elsodort titeket egymástól, de te minden nap gondoltál rá. Eszedbe jutott a cserfes stílusa, a vidám mosolya, az elszántságtól zengő hangja, és királyi tekintette amellyel olyan lenézően tudott nézni másokra, majd eszedbe jutott az utolsó találkozásotok, a fiú keserves mosollyal nézett rád. Sose bírtad elfelejteni azt a mosolyt, és a hozzá való elmélyült megfakult tekintettet. Aggódtál miatta ennyire sok idő után, s reménykedtél benne, hogy azóta rendbe jött. Az igazság az volt, hogy ő motivált arra, hogy segíts az embereken. Beléptél segítőnek a tűzoltókhoz, igazán nagy tehetséged volt arra, hogy az embereket vissza hozd az életbe, így mindig téged küldtek ki ilyen esetekre. Téged egyáltalán nem zavart, hogy csak ennyi a munkád, ez is eléggé leterhelő volt napi szinten csinálni, aztán lepapírozni. Szeretted a munkádat csinálni, mindenkiben a fiút kerested, akartál vele újra találkozni, segíteni akartál neki, még akkor is ha már nem volt semmi gondja se. Úgy érezted, hogy akkor abban a pillanatban elrontottad, hogy nem segítettél rajta. Ott kellett volna maradnod inkább, és nem felszállni a vonatra. Borzalmasan rosszul érezted magadat az akkori hibád miatt, e miatt is került fel az alkarodra egy tetoválás. Szeretted azt a tetoválást, mindig arra hajtottad rá a fejedet, és ha nem is kellett semmit se csinálnod akkor a bőrfelületet cirogattad. 

"Saving Mikey" 

 Keservesen elmosolyodva olvastad el a tetoválásodat, már sokadszorra a kezeddel végigsimítottál rajta. Egyszerűen imádtad a tetoválást, és mindig amikor hozzá értél úgy érezted érzed őt simítod meg nem is a tetoválásodat. Akartad őt újra látni, hogy tudd minden rendben van vele. Miközben teljesen elmerültél az érzelgős gondolataidba, egyik munkatársad szaladt be hozzád, hogy szóljon egy sürgős esetről. Azonnal felálltál és magadra kapva a tűzoltó jelvényes kabátodat indultál meg a helyszínre. Döbbenten nézted a bontásnak indult épületet, majd ahogy megkaptad az adatokat már szaladtál is fel a megadott helyszínre. Elkapott egy furcsa érzés, teljesen kirázott a hideg, és a tüdődbe fagyos levegő keveredett fel. Megilletődve álltál meg, s azonnal kiszúrtad a célpontot. Nem akartál hinni a szemednek, azt a világfájdalmas tekintetett azonnal felismerted, nem kellett rajta sokat gondolkodnod, hogy ki is áll ott az ablakban. Levetted a kabátodat lassú mozdulatokkal, sokat változtál az évek alatt, így tudtad jól, hogy a fiú nem fog téged felismerni. Mégis mikor észrevette a tetoválásodat meglepetten nézett vissza rád, szemeiben érdeklődés csillant fel. 

-Valószínűleg már nem ismersz meg engem Mikey, de ne félj én felismertelek téged. Annyira örülök annak, hogy újra találkoztunk. Amióta elszakadtunk egymástól erre vártam, igaz nem ebben a helyzetben. -idegesen pillantottál le a placcra amin állt, majd lassan kezdtél felé sétálni. 

-Te vagy az a lány a vonatállomásról, akivel mindig találkozott a tekintettem. -felelte a fiú, miközben téged méregetett kíváncsian. Elmosolyodva bólintottál egyet helyeslően. 

-Igen, én vagyok az a lány Mikey. -már teljesen előtte álltál, zavartan sütötted le a tekintetedet. -Annyi mindent szeretnék tőled kérdezni, és mondani. De először is kérlek Mikey.. -pillantottál vissza fel rá, viszont egyáltalán nem arra számítottál, ami történt a valóságban. A fiú hátradőlve levetette magát, felsikítottál és utána kaptál, hogy megtarthasd őt. 

-Oi, oi [Neved]-chin! -riadtan rezzentél össze az erős rázogatástól, s levegő után kapkodva néztél körbe, majd ahogyan megpillantottad a fiút, aki melletted ült szorosan ölelted magadhoz Mikeyt. Kezeid erősen fonódtak a fiú teste köré, ajkaid remegtek és szemeidből könnyeid kicsordultak. 

-Soha többet ne engedd el a kezemet Mikey! -sírva néztél rá, a fiú felsóhajtva húzott magához közelebb, és hajadat nyugtatóan kezdte el simogatni. 

-Egyszer engedtem csak el a kezedet, de te akkor is rám találtál. S ugyan olyan szorosan tartottál mintha sose engedtem volna el, az én megmentőm vagy [Neved]! -ujjaitokat a fiú a fejetek mellett összefűzte, és gyengéd csókot váltott veled. 

-Azt álmodtam, hogy aznap leestél, és nem tudtam megfogni a kezedet. -válaszoltad, miközben fejedet a mellkasába fúrtad bele. 

-Az csak egy rossz álom volt [Neved], elkaptál s most neked hála túltettem magamat minden borzalmas pillanatomon az életedben. Ezt mind neked köszönhetem, mert megmentettél engem Kedvesem. -a fiú gyengéd kedveskedő csókokat kezdet el a karodra adni, zavartan el mosolyodva figyelted a tetoválásodat, amelyet Mikey megannyi csókkal hintett be. 

Hello-hello! 

Uhm hát Donaa_lol kérésére elkészült a jelen Mikey fejezet, bevallom eléggé béna lett, de azért remélem tetszik neked. Őszintén nem tudtam, hogy mit írjak vele, nem akartam túlságosan érzelgős részt sem [Senki se akar sírni igaz?]. <3