Tokyo Revengers oneshot

[Arguing with Takeomi Akashi]

Te és Takeomi sose jöttetek ki jól, mindig volt valami, amin tudtatok vitatkozni egymással. Az igazság az volt, hogy iszonyatosan féltékeny voltál, s ezt úgy vezeted le, hogy a fiúval vitáztál, amin csak lehetett, talán túl sokszor is vitáztál vele a kelleténél. 

-Oi, oi, oi, nem szabad Senjunak megadni a hitelkártyádat! -Csettintett a nyelvével idegesen a fiú, amikor meghallotta, hogy újabb bonyodalomba fog veled keveredni.   

-Mi van? Problémád van, [Neved]? -Takeomi feléd fordította a tekintetét, kicsit elvörösödtél, ahogyan találkozott a tekinteted vele, a fiúnak volt egy kisugárzása, ami miatt mindig felforrosódtál pillanatok alatt, egyértelműen az ideálod volt, s ez volt rád ennyire hatással. 

  

-A fenébe igen, odaadod a kis húgodnak a hitelkártyádat? Mi a franc jár az eszedbe? -  Megforgatod a szemed, miközben idegesen fűzted kezeidet össze a mellkasod előtt. 

- Nem tudom, talán elmondod mi a baj azzal, ha a kishúgomat kényeztettem?  -Takeomi visszaszól neked. Igen, túl sokszor is kerültök ebbe a felállásba. De időnként nem is hallgatott rád, és folyamatosan olyan dolgokat csinált, amelyek nem tetszenek számodra. Ez az, amit utálsz Takeomiban. Egy idő után viszont már teljesen belefáradtál a vitába vele. Tehát úgy döntöttél, hogy egyszerűen nem fogsz vele foglalkozni, valahányszor rád néz, nem fogsz rá vissza nézni, és soha többé nem választod őt, és nem kommentálod, amit csinál. Hamar a legidősebb Akashi idegeire mentél, a fiút zavarta az a tény, hogy te már nem vagy az a harcias személy akit megismert benned, egyenesen hiányzott számára az, hogy ellenkezettek egymással. Ahogyan persze neked is, hiszen már rutinos és rendszeresnek volt mondható a ti viselkedésetek egymással szemben. 

-Hé! -hallottad meg a hangját, feszülten mordultál fel és arra gondoltál, hogy most is inkább nem fogsz vele foglalkozni, nem fogsz

neki most sem válaszolni.  Azt gondoltad, hogy eddig már elegett vitáztál vele, nem akartál megint ugyan oda kilyukadni, hogy elnyeljen a féltékenység sötét mámora, hiába is éltél még mindig féltékenységben vele szemben. Irigyelted a kishúgát, hogy vele ennyire jól bánik, de másokkal, azaz inkább veled szemben pedig nem, szeretted volna felhívni magadra a figyelmét, de ez már évekkel ezelőtt se ment, egyedül csak a viták voltak számodra. De arra már te untál rá, igyekeztél így elkerülni a fiút, hogy ne kelljen vele beszélned. 

-Haragszol rám, amiért nem hallgatok rád? -döbbenten néztél a fiúra, igazán nem számítottál erre a válaszra, vagyis inkább kérdésre tőle. Takeomi az a személy volt, akinek lassan esett le, ha valami rosszat tett veled szemben, nem volt érzéke ahhoz, hogy jól bánjon veled, de te mégis szereted őt valamiért.

-Mit..mit mondasz? -hozzá fordultál, s összeráncoltad a szemöldöködet, miközben a fiút méregetted megilletődve. 

-Mondd, miért haragszol, [Neved]. Ne hagyj figyelmen kívül engem egész idő alatt. -Takeomi lassan kezdett el feléd sétálni, és lassú, de magabiztos mozdulatokkal befogott  téged a fal, és a karjai közé, miközben a nyelvével újra csettintett egyet. 

- Hagyd abba basszus! El akarok menni, és megnézni, hogy van Senju. - A szíved hevesen dobog, és sikítani szeretnél, mert az az igazság, hogy már évek óta kedveled Takeomit.  De nem hagyod saját magad, és önbecsülésedet cserben, magabiztosan pillantasz fel Takeomira.  

-Tudod, miért mindig veled állok le vitázni? Ez azért van, mert nagyon szeretem a hangod, [Neved]. Nagyon szeretem. De ha nem válaszolsz még a "yo"-mra sem, megőrjítesz, mert, nem hallom újra a hangodat. Én hallani akarom, ahogyan duzzogsz, és megjegyzéseket teszel nekem. -meglepetten nyitottad ki a szemed, nem számítottál rá, hogy ez megtörténik. Felsóhajtottál, és megölelted Takeomit. 

-Fogd be te bunkó, csak érted adom a hangomat, meg az életemet is. -motyogtad magad elé, Takeomi megdöbbent, de aztán elmosolyodott, és visszaölelt.  

-Nagyon szeretném ezt megoldani, [Neved]. Te és én~ -kezdett el dúdolni Takeomi, zavartan pillantottál fel a fiúra, aki teljesen meglepett téged, egyszer se hallottad még a fiút énekelni, vagy esetleg dúdolni, azt se tudtad, hogy egyáltalán ilyen csodálatos hangja van. 

-Igen, persze, megbocsátok neked. -mosolyodtál el zavartan bújva a fiúhoz, akinek ajkain játékos mosoly jelent meg, s egy gyengéd csókot nyomott a homlokodra.

Hello-hello! 

Meg is érkeztem a résszel, nos számomra még ő is egy rejtélyes karakter, még spoilert se tudok róla *elpirul*. De azért remélem tetszett számotokra a rész [meg sem említi milyen rövid lett] <3