Tokyo Revengers oneshot

[Writing homework with Mitsuya]

 Boldogan léptél be a meleg épületbe és húztad le lábelieidet, majd szabadultál meg a kabátodtól is. Kezdet egyre inkább lehülni a levegő, amelyet te nagy annyira viseltél jól. Sokkal inkább szereted a nyári nagy melegeket, talán az iskolát is pontosan e miatt nem szeretted. Szabad szellemű voltál, aki a kreativitásának élt, de ezt az iskola csúnyán hátráltatta, mert már nem volt annyi szabadidőd, mint a szünetben. Álmodozó személyiséged hátránya pedig azzal is járt, hogy nem voltál kitűnő tanuló. De ennek hála ismerheted meg a legjobb barátodat, aki korrepetált téged. Az elején nagyon nem akartad, hogy téged korrepetáljanak, majd egy órát voltál a pasztell lila hajú sráccal és azóta csakis a találkozásoknak élsz. Remek fiú volt, volt tehetsége ahhoz hogy a lányokat levegye a lábáról, vagy csak ahhoz volt tehetsége, hogy téged levegyen a lábadról. Valamelyik a kettő közül biztosan, mert odáig voltál a vicces, mosolygós, de komoly srácért. 

-Megjöttem Mitsuya senpaii! -dalolva léptél be a nappaliba, majd jöttél zavarba, ahogyan felfedezted, hogy a fiún kívül más számodra idegen srácok vannak. Zavartan ácsorogtál a nappali ajtajában, majd kaptad a fejedet a fürdő ajtó felé, ahonnan valaki kilépett. -Mitsuya! -döbbenten néztél a kisegítő tanárodra, akinek az arcán több sebtapasz is megvolt található. 

-Bocsánat elfelejtettem, hogy mára beszéltünk meg időpontott. -felelte a fiú, miközben végigmért téged. 

-Nem fontos, de veled meg mi történt? -sétáltál a fiúhoz közelebb, majd elé lépve vetted szemügyre a sérült területeket. Reflexszerű mozdulattal emelted meg a kezedet, és értél hozzá a szája sarkában lévő sebhely melletti területhez. A fiú grimaszolva húzta odébb a fejét, majd egyik kezét a derekadra helyezve terelt el az asztalig, ahol általában tanulni szoktatok együtt. Sose zavart a bensőséges érintés tőle és úgy tűnt, hogy őt se zavarja ha te teszel ilyesfajta mozdulatot. De mások előtt mindig sokkal jobban elpirultál, és kellemetlenül érezted magadat. 

 Az asztalhoz leülve vetted elő a füzeteidet, majd pillantottál fel a fiúra érdeklődő szemekkel. Nem igazán a következő utasítás érdekelt, hanem sokkal inkább a Mitsuyán lévő sérülések, de úgy tűnt a fiú erről nem akar veled beszélni. Ami sokkal inkább zavart, így szemöldöködet ráncolva nézted a plafont, miután a fiú kilépett a látószögedből. Nem gondoltad volna róla, hogy az a nagyon verekedős típus, hiszen megvolt az esze ahhoz, hogy feleslegesen ne verekedjen. Tudtad azt is róla, hogy egy bandához tartozik, ahol van egy osztagja, de az igazság az volt, hogy egyszer se láttál sérülést a fiún, maximum a kézfején mivel szeretett varrni. Alsó ajkadba harapva gondolkodtál tovább, hogy vajon miért nem akarja neked elmondani, hogy mi történt vele a mai nap folyamán. 

-De senpaiiii! -szólaltál fel hangosan, amikor meghallottad, hogy kilépett a szobájából. Mitsuya nevetve lépett hozzád és ütött az egyik füzetével a fejedre gyengéden. 

-Feleslegesen emésztenéd magadat az én problémám miatt, csak ne foglalkozz vele és kész! -ült le melléd, majd várta, hogy elmond most miben kell a segítsége. 

-Gonosz vagy Mitsuya senpai! -duzzogva fűzted össze kezeidet a mellkasod előtt és arcodat is felfújtad, így úgy néztél ki mint egy duzzogó kisgyerek.  

-Mondtam, hogy felesleges foglalkozni vele. -rázta meg a fejét, és könyökölt fel az asztalra várva, hogy végre megoszt azt vele mibe akadtak nehézségeid. 

-De most nem fogok tudni figyelni, ha ezt nem mondod el nekem! Akkor végig csak azon fogok gondolkodni, hogy mi történt és miért történt.. és hogy miért nem mondod el! -tovább duzzogtál, ezzel Mitsuyát megnevetettve, te pedig természetesen teljesen felháborodtál amikor rájöttél, hogy rajtad nevet ilyen jóízűen. -Oi, senpai ne nevess ki! -pillantottál rá a fiúra, aki füzetével takarta el az arcát, hogy ne lásd mennyire kipirosodott az arca a nevetéstől.